PL: Konsa duplájával verte meg az Aston Villa a Leicestert

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.05. 19:39
null
Konsa gólját ünneplik a birminghamiek (Fotó: AFP)
Az Aston Villa hazai pályán 2–1-re nyert a Leicester City ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójában.

 

Továbbra sem tudja elkapni a fonalat a Leicester City.

Brendan Rodgers együttese ugyan megszerezte a vezetést a Steven Gerrard által irányított Aston Villa otthonában, ám Harvey Barnes gólja után 170 másodperccel már ismét egál állt a Villa Park eredményjelzőin. Egy szabadrúgás után kialakult kavarodás végén Ezri Konsa pöckölte közvetlen közelről a vendégkapuba a labdát (1–1). Ugyan a Leicester birtokolta többet a labdát, a szervezetten védekező Aston Villa nem engedett valódi ziccert a Rodgers-csapatnak az első félidőben. Sőt, a hosszabbítás pillanataiban Jacob Ramsey gólja jelenthetett volna slusszpoént a birminghamieknek – ha a videobíró nem dönt úgy, hogy a szélső már akkor rúgott a labdába, amikor Kasper Schmeichel kapus már birtokolta(?) azt.

A fordulás után már nem úszta meg a Leicester, újabb hazai szöglet után jött az újabb Konsa-gól (2–1) – a 24 éves angol védő korábbi 74 PL-meccsén összesen szerzett három gólt, a 75-ös mérföldkő így különösen emlékezetes lehet majd számára.

A hajrában a Leicester több ígéretes lehetőséget is kialakított, a 75. percben Emiliano Martínez bravúrosan védte Barnes próbálkozását, nem sokkal később pedig Douglas Luiz mentett nagyot a tizenhatoson belül Castagne elől – a vendégek hiába reklamáltak büntetőt, a visszajátszásokból tökéletesen látszott, hogy a 23 éves brazil a labdát pöckölte el.

Az idényrajt előtt még a Bajnokok Ligája-indulásról ábrándozó Leicesternél egyre nagyobb a baj, a legutóbbi hat meccséből csupán egyet tudott megnyerni, így visszacsúszott a tabella második felébe. Beszédes, hogy a csapat már 10 pontrúgás után kapott gólnál jár (az összesen kapott 27 sem kevés, a negyedik legtöbb a ligában), ez pont annyi, mint a játéknapot megelőzően legrosszabb mutatóval álló sereghajtó, Norwich Cityé.

Steven Gerrard a negyedik bajnokiján a harmadik győzelmét érte el Villa-menedzserként – eddig egyedül Pep Guardiola Manchester Cityje tudott kifogni rajta.

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ

Aston Villa–Leicester City 2–1 (Konsa 17., 54., ill. H. Barnes 14.)
KORÁBBAN
Leeds United–Brentford 2–2
(T. Roberts 27., Bamford 90+5., ill. Baptiste 54., Canos 61.)
Manchester United–Crystal Palace 1–0 (Fred 77.)
Tottenham Hotspur–Norwich City 3–0 (Lucas Moura 10., D. Sánchez 67., Szon Hung Min 77.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Watford–Manchester City 1–3
(Cucho 75., ill. Sterling 8., Bernardo Silva 31., 63.)
Newcastle United–Burnley 1–0
(C. Wilson 40.)
Southampton–Brighton 1–1
(Broja 29., ill. Maupay 90+8.)
Wolverhampton Wanderers–Liverpool 0–1 (Origi 90+4.)
West Ham United–Chelsea 3–2 (Lanzini 40. – 11-esből, Bowen 56., Masuaku 87., ill. Thiago Silva 28., Mount 44.)
HÉTFŐN
21.00:
Arsenal–Everton

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 15 11 2 2 32–9 +23 35
2. Liverpool 15 10 4 1 44–12 +32 34
3. Chelsea 15 10 3 2 35–9 +26 33
4. West Ham 15 8 3 4 28–19 +9 27
5. Tottenham 14 8 1 5 16–17 –1 25
6. Manchester United 15 7 3 5 25–24 +1 24
7. Arsenal 14 7 2 5 17–20 –3 23
8. Wolverhampton 15 6 3 6 12–13 –1 21
9. Brighton & Hove Albion 15 4 8 3 14–16 –2 20
10. Aston Villa 15 6 1 8 21–24 –3 19
11. Leicester City 15 5 4 6 23–27 –4 19
12. Brentford 15 4 5 6 19–21 –2 17
13. Crystal Palace 15 3 7 5 19–21 –2 16
14. Leeds United 15 3 7 5 15–22 –7 16
15. Southampton 15 3 7 5 14–21 –7 16
16. Everton 14 4 3 7 17–24 –7 15
17. Watford 15 4 1 10 20–29 –9 13
18. Burnley 14 1 7 6 14–21 –7 10
19. Newcastle 15 1 7 7 17–30 –13 10
20. Norwich City 15 2 4 9 8–31 –23 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik