PL: elképesztő meccsen nyert a Newcastle a West Ham ellen

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.17. 16:01
null
Fordulatos mérkőzés végén örülhettek a Newcastle játékosai (Fotó: AFP)
Micsoda mérkőzés! A Newcastle parázs csatában, emberelőnyben aratott 3–2-es diadalt a West Ham United felett az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójában.

A Premier League 32. fordulójában a kiesőzónát épp elkerülő, 17. helyen álló Newcastle otthonába látogatott a tabella negyedik pozíciójában tanyázó West Ham United. A találkozó hamar eldőlni látszott, hiszen a „kalapácsosok″ elképesztő védelmi hibákat követően már az első félidőben kétgólos hátrányba kerültek, ráadásul Craig Dawsont a 36. percben kiállította Friend játékvezető – az előnyszabályt alkalmazva továbbengedte a játékot a védő által elkövetett buktatáskor, amiből aztán Issa Diop révén öngól született, ráadásul a második sárga, s így a piros is villant:

Öt perccel később egész egyszerűen kiesett Fabianski kapus kezéből a szögletből érkező labda, amelyet így Joelinton lőhetett gond nélkül a kapuba.

A történtek ellenére a második félidőben a West Ham játszott jobban. Ennek a 73. percben meglett az eredménye: Diop gyönyörű fejessel kompenzálta a korábbi hibáját (2–1).

Öt perccel később a csapatváltása óta brillírozó Jesse Lingard egyenlített büntetőből (2–2), ezzel a kilencedik gólját szerezte február óta.

Ám itt még nem volt vége! A Newcastle sem adta fel, s a 83. percben Joseph Willock ismét előnyhöz, s mint kiderült, győzelemhez is juttatta csapatát.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
Newcastle United–West Ham United 3–2
(Diop 36. – öngól, Joelinton 41., Willock 83., ill. Diop 73., Lingard 78.)
Kiállítva: Dawson (West Ham) a 36. percben.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 32 23 5 4 67–23 +44 74
2. Manchester United 31 18 9 4 61–34 +27 63
3. Leicester City 31 17 5 9 55–37 +18 56
4. West Ham 32 16 7 9 53–42 +11 55
5. Chelsea 31 15 9 7 50–31 +19 54
6. Liverpool 31 15 7 9 53–37 +16 52
7. Tottenham 32 14 8 10 54–37 +17 50
8. Everton 31 14 7 10 43–40 +3 49
9. Arsenal 31 13 6 12 43–35 +8 45
10. Leeds United 31 14 3 14 49–49 0 45
11. Aston Villa 30 13 5 12 43–33 +10 44
12. Wolverhampton 31 10 8 13 31–41 –10 38
13. Crystal Palace 31 10 8 13 33–52 –19 38
14. Southampton 31 10 6 15 39–56 –17 36
15. Newcastle 32 9 8 15 35–53 –18 35
16. Brighton & Hove Albion 31 7 12 12 33–38 –5 33
17. Burnley 31 8 9 14 25–42 –17 33
18. Fulham 32 5 11 16 24–42 –18 26
19. West Brom 31 5 9 17 28–59 –31 24
20. Sheffield United 31 4 2 25 17–55 –38 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik