PL: a fiával játszott a kertben, megsérült a válogatott kapus

Vágólapra másolva!
2017.10.17. 10:12
null
Kérdéses, hogy mikor védhet ismét Ben Foster (Fotó: AFP)
Tony Pulis, a Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion menedzsere a Leicester City elleni 1–1-es döntetlen után elárulta, miért nem számíthatott Ben Fosterre a hétfői összecsapáson.

 

„Esélytelen volt, hogy megkockáztassuk a játékát. A fiával játszott a kertben, amikor kicsavarodott a térde, és mivel súlyos keresztszalag-sérülése volt korábban, óvatosak vagyunk vele” – mondta a szakember Fosterről, aki 2015-ben tíz hónapot hagyott ki súlyos sérülése miatt.

Az angol válogatott kapus távollétében Boaz Myhill kapott lehetőséget – másfél év után először –, ő viszont a meccsen sérült meg, amikor a második félidőben ütközött Jamie Vardyval. Habár a walesi futballista végigjátszotta a meccset, erősen kérdéses, hogy a következő bajnokin szerepelhet-e, így az a 21 esztendős Alex Palmer állhat a kapuban a Southampton ellen, akinek alig van tapasztalata felnőttszinten (a 2015–2016-os szezonban az alacsonyabb osztályú Kidderminster Harriersben szerepelt kölcsönben).

„Csak két tapasztalt kapusunk van, így jelenleg kissé foghíjasak vagyunk” – tette hozzá Pulis.

PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ

Leicester City–West Bromwich 1–1 (Mahrez 80., ill. Chadli 63.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 8 7 1 29–4 +25 22
2. Manchester United 8 6 2 21–2 +19 20
3. Tottenham 8 5 2 1 15–5 +10 17
4. Watford 8 4 3 1 13–13 0 15
5. Chelsea 8 4 1 3 13–8 +5 13
6. Arsenal 8 4 1 3 12–10 +2 13
7. Burnley 8 3 4 1 8–6 +2 13
8. Liverpool 8 3 4 1 13–12 +1 13
9. Newcastle 8 3 2 3 9–8 +1 11
10. West Bromwich Albion 8 2 4 2 7–9 –2 10
11. Southampton 8 2 3 3 7–9 –2 9
12. Huddersfield Town 8 2 3 3 5–9 –4 9
13. Swansea 8 2 2 4 5–8 –3 8
14. Brighton & Hove Albion 8 2 2 4 6–10 –4 8
15. West Ham 8 2 2 4 8–14 –6 8
16. Everton 8 2 2 4 5–13 –8 8
17. Stoke City 8 2 2 4 9–18 –9 8
18. Leicester City 8 1 3 4 10–13 –3 6
19. Bournemouth 8 1 1 6 4–12 –8 4
20. Crystal Palace 8 1 7 2–18 –16 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik