Női kosár: távozik a TFSE edzője, Amerika a célja

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 12:07
null
Magyar Bianka öt év után hagyja el a TFSE-t (Fotó: Dömötör Csaba)
Távozik posztjáról Magyar Bianka, a TFSE-MTK női kosárlabdacsapatának vezetőedzője, aki az Egyesült Államokban szeretné folytatni pályafutását.

Az NB I-ben hatodik helyen végzett budapesti együttesnél öt évet eltöltő tréner csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy új kihívásokra vágyik.

„Amikor átvettem a csapatot, a másodosztályban szerepelt, most pedig a lányok a legjobb hatban zártak az élvonalban, így elindulhatnak ősszel az Európa-kupában. Csodálatos és nagyon sikeres öt év van mögöttünk, de eljött az idő a váltásra. Szeretnék új ingereket, valamint tovább tanulni és fejlődni, ezért az amerikai egyetemi bajnokságban képzelem el a jövőmet egy edzői stábban, illetve ha ez nem sikerül, akkor egy európai klubnál helyezkednék el” – jelentette ki a 32 éves szakember.

Magyar Bianka kifejtette, tavaly fejezte be a nemzetközi szövetség (FIBA) legmagasabb edzői kurzusát, mellyel három év alatt FIBA FECC diplomát szerzett.

A TFSE-nél emellett is nagy változások zajlanak, mivel a fővárosiak a múlt héten vívták utolsó mérkőzésüket a városmajori csarnokban, és a következő szezont már a nyáron megnyíló Csörsz utcai modern arénában kezdik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik