Chelsea: Európában még nem bizonyított, Copa-győztes argentin edző jöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.24. 11:43
Brit sajtóhírek szerint az angol élvonalbeli Chelsea Jorge Sampaolit, a chilei labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát szemelte ki menedzsernek.

A német sajtó szerint Pep Guardiola, a Bayern München szezon végén távozó vezetőedzője a Manchester Citynél folytatja karrierjét, így a Chelsea – amely szintén érdeklődik a spanyol tréner iránt – kénytelen új hosszú távú megoldás után nézni.

Mint ismert, a londoni együttes nemrég menesztette José Mourinhót, s a szezon végéig Guus Hiddink vette át a csapat irányítását.

A brit sajtóban felröppent a hír, miszerint a Chelsea nyáron megüresedő kispadjára Jorge Sampaoli ülhet le. Az 55 éves tar szakember Európában még nem dolgozott, az Universidad de Chilével három bajnoki címet és Copa Sudamericanát nyert, idén pedig a chilei válogatottat története első Copa América-sikeréhez segítette hozzá. Az argentin edzőt – Pep Guardiola és Luis Enrique mellett – jelölték a FIFA Év Edzője díjra.

A chilei szövetség január elején tárgyal Sampaolival a jövőről. A német sajtó szerint Pep Guardiola, a Bayern München szezon végén távozó vezetőedzője a Manchester Citynél folytatja karrierjét, így a Chelsea – amely szintén érdeklődik a spanyol tréner iránt – kénytelen új hosszú távú megoldás után nézni.

Mint ismert, a londoni együttes nemrég menesztette José Mourinhót, s a szezon végéig Guus Hiddink vette át a csapat irányítását.

A brit sajtóban felröppent a hír, miszerint a Chelsea nyáron megüresedő kispadjára Jorge Sampaoli ülhet le. Az 55 éves tar szakember Európában még nem dolgozott, az Universidad de Chilével három bajnoki címet és Copa Sudamericanát nyert, idén pedig a chilei válogatottat története első Copa América-sikeréhez segítette hozzá. Az argentin edzőt – Pep Guardiola és Luis Enrique mellett – jelölték a FIFA Év Edzője díjra.

A chilei szövetség január elején tárgyal Sampaolival a jövőről.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30
Ezek is érdekelhetik