Championship: Rooneyék őrült meccsen maradtak bent

Vágólapra másolva!
2021.05.08. 18:20
null
Rooney bent maradt a Derbyval (Fotó: Getty Images)
Szombat délután a 46. fordulóval véget értek az angol másodosztály 2020–2021-es idényének küzdelmei, s ugyan a feljutók és az osztályozósok kiléte már korábban kiderült, a három kieső helyre még az utolsó játéknapon is négyen pályáztak. Végül Wayne Rooney csapata, a Derby County a – sereghajtóként záró – Sheffield Wednesday ellen, hatgólos döntetlent hozó találkozón harcolta ki a bennmaradást.

Az előjelek nem a Derby sikerét ígérték: Rooneyék egymást követő hat vereséggel érkeztek a zárásra, így korántsem számíthattak a másodosztályú tagság könnyed meghosszabbítására a Wednesdayt vendégül látva. Ehhez ugyanis egy győzelemre lett volna szükség – döntetlen esetén már a Rotherham közreműködésére is szüksége volt a Derbynek a kiesés elkerülésére.

Pláné távolabb került a Championship következő idénye Rooneyéktől, amikor a Wednesday az első félidő ráadásában Sam Hutchinson góljával megszerezte a vezetést, ráadásul a Rotherham is vezetett a Cardiff otthonában.

A második félidő elején ugyan a Derby hét perc alatt fordított (2–1), ám bő negyedórával később már ismét a Wednesdaynél volt az előny, és mivel 20 perccel a lefújás előtt még mindig vezetett a Rotherham a Cardiff vendégeként, újfent nem a Rooneyek bentmaradását jelentő eredményt mutatott az eredményjelző. Még akkor sem, amikor a 78. percben Martin Waghorn második gólját szerezve büntetőből egyenlített – a Rotherham még mindig előnyben volt Walesben. Egészen a 88. percig, amikor is érkezett a cardiffi Marlon Pack, és egyenlített, kiejtve a Rotherhamet, és bent tartva a Derbyt.


„Ez a meccs igazi hullámvasút volt, egyben hűen tükrözi a mögöttünk hagyott idényünket. Sok nehéz pillanatunk volt a pályán és azon kívül is. Hála az égnek vége az idénynek és sikerült elérnünk, amit elterveztünk. A szünetben kértem a fiúkat, hogy maradjanak higgadtak, van még 45 percünk, hogy megnyerjük a meccset és kiharcoljuk a bennmaradást. Végül sikerült, úgyhogy most örülök, mert sok munkát tett bele a csapat”
– idézte a SkySports Wayne Rooneyt a Derby–Sheffield Wednesday meccs lefújása után.

Ami a tabella élét illeti: már korábban elrendeződött minden lényeges kérdés. A Norwich bajnokként, a Watford másodikként jut fel a Premier League-be, a harmadik helyért pedig a 3–6. helyen végző csapatok rájátszásban küzdenek meg. A 3. helyezett Brentford a 6. Bournemouth-szal, a 4. Swansea pedig az 5. Barnsleyval játszik majd a playoff döntőjébe jutásért oda-visszavágós párharcot, a finálét pedig május 29-én rendezik meg a Wembleyben.

A Championshipben ebben az idényben egyetlen magyar játékos, Nagy Ádám lépett pályára. A 46-szoros magyar válogatott középpályás 31 mérkőzésen szerepelt a Bristol City színeiben, két góllal és három gólpasszal járult hozzá a 19. helyen végző csapat teljesítményéhez.


CHAMPIONSHIP
46. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Barnsley–Norwich City 2–2
Blackburn Rovers–Birmingham City 5–2
Bournemouth–Stoke City 0–2
Bristol City–Brentford 1–3
Cardiff City–Rotherham United 1–1
Coventry City–Millwall 6–1
Derby County–Sheffield Wednesday 3–3
Middlesbrough–Wycombe Wanderers 0–3
Nottingham Forest–Preston North End 1–2
Queens Park Rangers–Luton Town 3–1
Reading–Huddersfield Town 2–2
Watford–Swansea City 2–0

A CHAMPIONSHIP VÉGEREDMÉNYE
1 Norwich City 46 29 10 7 75–36 97
2 Watford 46 27 10 9 63–30 91
3 Brentford 46 24 15 7 79–42 87
4 Swansea City 46 23 11 12 56–39 80
5 Barnsley 46 23 9 14 58–50 78
6 Bournemouth 46 22 11 13 73–46 77
7 Reading 46 19 13 14 62–54 70
8 Cardiff City 46 18 14 14 66–49 68
9 Queens Park Rangers 46 19 11 16 57–55 68
10 Middlesbrough 46 18 10 18 55–53 64
11 Millwall 46 15 17 14 47–52 62
12 Luton Town 46 17 11 18 41–52 62
13 Preston North End 46 18 7 21 49–56 61
14 Stoke City 46 15 15 16 50–52 60
15 Blackburn Rovers 46 15 12 19 65–54 57
16 Coventry City 46 14 13 19 49–61 55
17 Nottingham Forest 46 12 16 18 37–45 52
18 Birmingham City 46 13 13 20 37–61 52
19 Bristol City 46 15 6 25 46–68 51
20 Huddersfield Town 46 12 13 21 50–71 49
21 Derby County 46 11 11 24 36–58 44
22 Wycombe Wanderers 46 11 10 25 39–69 43
23 Rotherham United 46 11 9 26 44–60 42
24 Sheffield Wednesday46 12 11 23 40–61 41
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik