Az angol bajnokság mellett a Fantasy Premier League is elindul

B. D. K.B. D. K.
2024.08.15. 13:06
Fotó: x.com/OfficialFPL
Pénteken a Manchester United–Fulham mérkőzéssel kezdetét veszi az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2024–2025-ös kiírása. Ezzel párhuzamosan a liga hivatalos fantasy játéka, a Fantasy Premier League (FPL) is egy-két változtatással elindul.

A játék rövid ismertetője

A fantasymenedzserek a játék elején 100 milliót kapnak, ebből kell egy 15 fős csapatot (két kapussal, öt védővel, öt középpályással, három támadóval) létrehozniuk a Premier League-ben szereplő futballistákból úgy, hogy egy gárdából maximum három játékost tehetnek be. A legolcsóbbak négymillióba kerülnek, míg a legdrágábbnak számító Erling Haaland a most kezdődő idényben már 15 milliót ér. A 15 játékosból minden forduló előtt fel kell rakni egy kezdőt, amelynek tagjai a valós teljesítményük alapján pontokat kapnak (kapott gól nélküli meccs, gól, gólpassz, védések száma stb), emellett ki kell jelölni egy játékost, akinek a pontjai duplán számítanak.

Változások

Megváltoztak a játékosok árai, de a legfontosabb változtatást az igazolások terén láthatjuk. Eddig fordulóként maximum két ingyenes transzfert hajthattuk végre, még akkor is, ha több fordulón keresztül nem változtattunk a 15 fős keretünkön. Most viszont, ha elég türelmesek vagyunk, akkor akár öt ingyenes transzfert is „felhalmozhatunk”, amelynek segítségével csaknem a fél kezdőnket mínusz pontok nélkül átalakíthatjuk. Fontos még, hogy a Wildcard és a Free Hit chipek során az ingyenes transzferek nem nullázódnak le, hanem tovább lehet vinni őket.

A Bench Boost és a Triple Captain chipek megmaradnak, viszont lesz egy új, a Mystery Chip. Erről egyelőre csak annyit tudni, hogy majd januártól lehet használni, de hogy mi is ez pontosan, arról nincs információ.

A mostani idényben hagyományosan nagy üres játékhét nem fog bekövetkezni, mivel az FA-kupa negyeddöntői nem ütköznek majd a bajnokikkal, ám a két elődöntővel majd igen. Ez a chipek felhasználása szempontjából lényeges, mert például a Free Hitet sokan erre az időszakra tartalékolják.

A Premier League egy új fantasyjátékot is indít. A Fantasy-fül mellett találjuk a Fantasy Challenge-et, amely során minden fordulóban egy öttagú csapatot kell a megadott feltételek alapján létrehoznunk. Az első fordulóban megadtak nekünk négy formációt, és az egyiket kiválasztva kell egy öttagú csapatot kiraknunk. A második játékhétben a gólok dupla pontot érnek, a harmadikban csak a három újonc csapatból tudunk játékost betenni, míg a negyedikben a védelmek kerülnek középpontba.

 

Legfrissebb hírek

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

Rögbilabdát rúgott be egy szurkoló a stadionba a Liverpool meccsén – videó

Angol labdarúgás
2026.10.20. 12:07

Nagymértékű pontlevonás és akár két év másodosztály várhat a Cityre – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.20. 11:32

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30

A Liverpool több kulcsjátékosa is megsérült a válogatott szünet alatt

Angol labdarúgás
2026.10.08. 09:00

Bűnösnek találtatott a Manchester City – a sporttörténeti jelentőségű ítélet háttere

Képes Sport
2026.10.04. 09:29

Aki jobb lehetett volna, mint Pelé – 90 éve született Duncan Edwards

Népsport
2026.10.01. 10:12