Angol Ligakupa: a Newcastle nagy lépést tett a döntő felé

D. Á.D. Á.
2023.01.24. 23:06
null
Joelinton gólja elég volt a Newcastle-nek az odavágón (Fotó: Getty Images)
Az angol Ligakupa elődöntőjének odavágóján a Newcastle United 1–0-ra legyőzte a Southamptont idegenben.

 

A Southampton a negyeddöntőben kisebb csodát tett, amikor hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Manchester Cityt. A Newcastle United ugyanilyen különbséggel verte ki a Leicester Cityt, így kerültek össze a csapatok.

Az elődöntőben már oda-visszavágós rendszert alkalmaznak az angol Ligakupában, az első mérkőzésen a Southampton volt a pályaválasztó.

A találkozón sokáig nem született gól, mígnem a 73. percben Joelinton révén a „szarkák” kerültek előnybe – Alexander Isak fantasztikusan húzott el a jobb szélen, nagyszerű passzal szolgálta ki a brazil támadót, akinek csak az üres kapuba kellett lőnie.

 


 

Két perccel később a hazaiak betaláltak ugyan, de Adam Armstrong gólját kezezés miatt nem adta meg a bíró. A Southamptonnak nem jött össze az egyenlítés, ráadásul Duje Caleta-Car a 86. percben kiállíttatta magát. A visszavágót jövő hét kedden rendezik meg a St. James' Parkban.

A másik elődöntős összecsapást a Nottingham Forest és a Manchester United vívja egymással.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Southampton–Newcastle United 0–1
(Joelinton 73.)
SZERDÁN
21.00:
Nottingham Forest–Manchester United (Tv: Match4)

VISSZAVÁGÓ
JANUÁR 31., KEDD
21.00:
Newcastle United–Southampton
FEBRUÁR 1., SZERDA
21.00:
Manchester United–Nottingham Forest

Legfrissebb hírek

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

St James Park vagy St. James’ Park? BL-meccs helyett harmadosztályú bajnokin kötött ki a Barca-drukker

Angol labdarúgás
2026.03.11. 13:18

Nagyon nem ment a játék Newcastle-ben a Barcának, de Yamal 96. perces büntetőjével sikerült elkerülnie a vereséget

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Lamine Yamal bombaformájában várja a Newcastle elleni BL-csatát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 07:43

FA-kupa: kiesett a Fulham és a Sunderland, a Leeds mentette meg vasárnap a PL-csapatok becsületét

Angol labdarúgás
2026.03.08. 17:00

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36
Ezek is érdekelhetik