Tottenham: Fájó, hogy máshol már játszanak – Mourinho

2020.05.27. 21:35
null
Mourinho bosszús (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Tottenham Hotspur vezetőedzője számára fájó látni, hogy míg a Premier League áll a koronavírus-járvány miatt, addig más labdarúgó-bajnokságok már zajlanak.

„Nehéz azt látni, hogy más országokban már futballoznak, addig mi még nem tehetjük” – fogalmazott a portugál tréner.

A járvány miatt a világ legtöbb országában szüneteltek a futballbajnokságok, ám egyre több helyen újraindulnak vagy megkezdődnek a küzdelmek. A március 13-a óta szünetelő angol élvonal klubjai szerdán határoztak arról, hogy a csapatok megkezdhetik a hagyományos edzéseket, amelyeken a testi érintkezések is engedélyezettek. Az idény a jelenlegi tervek szerint június 12-én indulna újra.

„Mindig azt szerettem volna, hogy a játékosok szomorkodás helyett inkább szeressék a karácsonyi időszakot, amikor a játékukkal örömet szerezhetnek a nézőknek egy olyan periódusban, amikor sehol máshol nem rendeznek mérkőzéseket – mondta José Mourinho. – Pillanatnyilag épp ellentétes a helyzet. Játszani akarunk, de természetesen tiszteletben tarjuk a hatóságok döntését, bízunk abban, amit a ligával együtt mondanak, és követjük az iránymutatásukat.”

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
21 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:32

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:36

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28