Tottenham: Mourinho elismerte, hiba volt edzést tartani

2020.04.08. 16:07
null
Mourinho is belátta, nem volt jó ötlet a közös edzés (Fotó: AFP)
José Mourinho elismerte hibáját, miután kiderült, hogy a járványhelyzet közepette egy angliai parkban tartott edzést Tanguy Ndombelének.

 

Mint ismert, a Tottenham menedzsere a Hadley Common nevű parkban irányította a 23 éves francia középpályás felkészülését. Habár a Sky Sports szerint Mourinhóék végig betartották a koronavírus-járvány miatt előírt kétméteres távolságot, az egyéb előírások megszegése miatt sokan „megtalálták” a portugál szakembert.

„Elfogadom, hogy a cselekedeteim nem voltak összhangban a kormány által előírt protokollal, továbbra is csak azokkal szabad találkoznunk, akikkel egy háztartásban élünk. Létfontosságú, hogy mindannyian megtegyük a magunk részét, és kövessük a tanácsokat, hogy ezzel is támogassuk a hősöket, és életeket mentsünk” – olvashatjuk Mourinho CNN-hez eljuttatott közleményében.

Mindeközben két másik Spurs-játékos, Davinson Sánchez és Ryan Sessegnon is együtt kocogott ugyanebben a parkban, illetve Serge Aurier is megosztott egy videót, melyen az látható, hogy valakivel együtt fut.

A Tottenham egyik szóvivője elárulta, emlékeztették a játékosokat arra, hogy tartsák tiszteletben az előírásokat.

ESPN UK on Twitter

Jose Mourinho has apologised for taking a training session during lockdown.



Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
19 órája

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08
Ezek is érdekelhetik