Man. City: Leroy Sané a vártnál sokkal korábban felépült

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 21:31
A vártnál sokkal korábban felépült Leroy Sané, az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető Manchester City támadójátékosa.

Pep Guardiola menedzser hétfőn elmondta, hogy a német válogatott futballista ismét edzésbe állt, pedig január végén úgy tűnt, bokasérülése miatt több mint másfél hónapot kell kihagynia.

Sanéval szemben a Cardiff City labdarúgója, Joe Bennett szabálytalankodott a két együttes FA-kupa-mérkőzésén január 28-án, emiatt a szünetben le kellett cserélni.

„Sokat dolgozott, és a szakembereinkkel együtt jó munkát végzett. Nincs tökéletes erőállapotban, de sok időt megspórolt, és segíteni akar nekünk” – nyilatkozta 22 éves játékosáról a spanyol menedzser.

Guardiola hozzátette, őt is meglepte, hogy támadója ilyen gyorsan visszatért, mert egy fiatal játékostól nem számított ilyen profi hozzáállásra.

Sané már kedden tagja lesz a keretnek, amikor a Manchester City a svájci bajnok FC Basel otthonában szerepel a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén.

A német futballista minden sorozatot figyelembe véve 11 gólnál és 14 gólpassznál jár a mostani idényben.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
KEDD
20.45:
Juventus (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: M4 Sport)
20.45:
FC Basel (svájci)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)

SZERDA
20.45: FC Porto (portugál)–Liverpool (angol) (Tv: Sport1)
20.45:
Real Madrid (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Sajtóhír: két sztárközéppályás szerződtetését is hamarosan bejelenti a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.06.04. 12:23

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 22:47

Birminghamből dobhatnak mentőövet a Man. City belga sztárjának – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.24. 15:22

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Kevin De Bruyne az évad végén elhagyja a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.04.04. 13:07
Ezek is érdekelhetik