Man. City: nem játszik, de tudja, hogy imádni fogják

2014.01.28. 17:34
Sztevan Jovetics egyelőre nem váltotta be a reményeket a Manchester Citynél, de most, hogy felépült sérüléséből, biztos benne, hogy előbb-utóbb imádni fogják őt az angol labdarúgócsapat szurkolói.

A nyáron a Fiorentinától nagy csinnadrattával igazolt montenegrói válogatott támadó eddig mindössze háromszor kezdett és két gólt szerzett a Cityben, ráadásul sérülései miatt lépéshátrányba került a jelentős konkurenciával szemben.

Sergio Agüero, Álvaro Negredo és Edin Dzeko igen eredményesen futballozik ebben a szezonban, nehéz lesz mellettük a csapatba kerülni, Jovetics azonban igyekszik ebben is a pozitívumot látni.

„Az ő jó játékuk nélkül nem lennénk versenyben négy fronton is, és nem reménykedhetnék abban, hogy a sok ránk váró meccs révén nekem is jut feladat – mondta a 24 éves játékos. – Volt egy csomó problémám ebben a szezonban, de nem akarok ezzel foglalkozni. Tudom, hogy vannak értékeim, tudom, hogy sok mindenben segítségére lehetek a klubnak, és tudom, hogy imádni fognak a szurkolók.”

Jovetics október vége óta nem lépett pályára, de csapata legutóbbi két meccsén már ott ült a kispadon. A Premier League második helyén álló City legközelebb szerda este vív bajnokit, ellenfele a Tottenham Hotspur lesz idegenben.

Legfrissebb hírek

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:53

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

A City győzelemmel alapozott a Liverpool elleni csúcsrangadóra

Angol labdarúgás
2025.11.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik