Manchester City: Torres a legjobban kereső angliai játékos lehet

Vágólapra másolva!
2010.04.23. 14:10
Roberto Mancini elismerte, hogy a Manchester City komolyan érdeklődik Fernando Torres iránt, akiért klubja 50 millió fontot is megadna a Liverpoolnak.

Mancini szerint Torres igazolásával a következő bajnokságban a bajnoki címért is harcban lehetne a City.

„Számomra ő Carlos Tévez, Wayne Rooney, Lionel Messi, Zlatan Ibrahimovic és Cristiano Ronaldo mellett az Európában játszó legjobb labdarúgók közé tartozik. Fernando fantasztikus csatár, az összes európai élcsapat szívesen látná soraiban" – idézi a Guardian az olasz menedzsert.

A jelenleg sérült spanyol támadó klubváltásának esélyeit növelheti, hogy a Liverpool mostani szezonja nagyon gyengére sikerült, nagy valószínűség szerint a következő idényben nem indulhat a Bajnokok Ligájában. Mancini azonban elmondta, hogy nekik is csak akkor lehet jó esélyük a megszerzésére, ha elcsípik a negyedik, BL-indulást érő helyet a bajnokságban.

Torrestől nyilván nem válna meg olcsón a Liverpool, ám a City azon kevés klubok közé tartozik, amelyek még 50 millió fontot is tudnának érte fizetni. Egyes hírek szerint az Európa-bajnok csatár Manchesterben a legjobban kereső angliai labdarúgó lehetne heti 200 ezer font körüli fizetésével.

Mancini beszélt még Ángel di Maríáról is, megerősítve, hogy a Benfica fiatal argentin szélsője még mindig az egyik fő kiszemeltjük.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40

A City győzelemmel alapozott a Liverpool elleni csúcsrangadóra

Angol labdarúgás
2025.11.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik