Itt van Amerika
H. K. 2020.06.29 07:36 Frissítve: 2020.06.29 09:32

NFL: tiltott videózás – a liga ismét megbüntette a Patset

Az NFL szabályszegésért megbüntette a hatszoros bajnok New England Patriotsot, amely közben szerződtette Cam Newtont.

Az NFL tiltott videózásért megbüntette a Bill Belichick vezette New Englandet (Fotó: Getty Images)

 


AZ 1–10. FORDULÓ MENETRENDJE
A 11–17. FORDULÓ MENETRENDJE
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A KONFERENCIÁK ÁLLÁSA
A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE

Mozgalmas estéjük volt a Hazafiaknak: a gárda vasárnap éjszaka bejelentette, hogy egy évre szerződtette a korábbi 1/1-es irányítót, a Pantherstől elküldött egyszeres MVP Cam Newtont, tizenhat perccel később pedig már a liga döntése borzolta a kedélyeket, miután a szervezet közleményt adott ki, melyben súlyos büntetést szabott ki a Patriosra.

A döntés hátterében az áll, hogy a New England a 2019-es idényben a Cleveland Browns Cincinnati Bengals elleni mérkőzésen a hazaiak egyik privát szektorában egy kisebb stábbal a Cincinnati oldalvonala mellett történő eseményeket filmezte. Mivel ez a szabályok szerint nem engedélyezett, az NFL vizsgálatot indított a Pats ellen, amely elismerte, hogy kamerázott – az alakulat a tettét azzal indokolta, hogy az egyik dokumentumfilm-sorozathoz készültek a felvételek.

A liga végül úgy határozott, hogy a New Englandet tiltott kamerázásért 1.1 millió dollárra megbünteti, a gárdának emellett elvette a 2021-es harmadik körös választási jogát is. 

Nem a mostani szabályszegés az első a Bill Belichick-érában, a Pats korábban is kapott már büntetést az ellenfelek lefilmezéséért, 2015-ben pedig a híres Deflategate-ügy robbant ki, amikor is a gyanú szerint az együttes támadóegysége az előírtnál laposabb labdákat használt, hogy hatékonyabb legyen a játéka – ennek eredményeként Tom Bradyt a 2016-is idény első négy mérkőzéséről el is tiltották, a klubnak emellett több draftcetlijét is elvették, valamint súlyos pénzbüntetést kapott.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2020. szeptember 11.,   2.20 Kansas City Chiefs–Houston Texans  
2020. szeptember 13., 19.00 Atlanta Falcons–Seattle Seahawks  
2020. szeptember 13., 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns  
2020. szeptember 13., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets  
2020. szeptember 13., 19.00 Carolina Panthers–Las Vegas Raiders  
2020. szeptember 13., 19.00 Detroit Lions–Chicago Bears  
2020. szeptember 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts  
2020. szeptember 13., 19.00 Minnesota Vikings–Green Bay Packers  
2020. szeptember 13., 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins  
2020. szeptember 13., 19.00 Washington Redskins–Philadelphia Eagles  
2020. szeptember 13., 22.05 Cincinnati Bengals–Los Angeles Chargers  
2020. szeptember 13., 22.25 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers  
2020. szeptember 13., 22.25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals  
2020. szeptember 14.,   2.20 Los Angeles Rams–Dallas Cowboys  
2020. szeptember 15.,   1.15 New York Giants–Pittsburgh Steelers  
2020. szeptember 15.,   4.10 Denver Broncos–Tennessee Titans  
A TELJES MENETREND ITT!
2021.07.15 07:37:09

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Milwaukee 2–0-ás hátrányból jött vissza a párharcba, a folytatás magyar idő szerint vasárnap hajnalban.

2021.07.09 08:07:27

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A vendégek kezdtek jobban, ám kinti dobásainak köszönhetően a Suns meccsben maradt, majd nyert is.

2021.07.02 07:23:17

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Csak futott az eredmény után az Atlanta • Egy győzelemre a finálétól a Milwaukee.

2021.06.29 08:25:19

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Paul George karriercsúcsot jelentő 41 pontot dobott, ebből 30-at a második félidőben szerzett.

2021.06.25 08:46:52

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Az eddig szenzációsan játszó Cameron Payne bokasérülést szenvedett a Sunsnál.