NBA: egy rangadó is behúzva, újra nagy szériában a ligaelső

Vágólapra másolva!
2022.01.25. 07:16
null
Chris Paul parádés teljesítményt nyújtott a Sunsban (Fotó: Getty Images)
Sorozatban hetedszer is győzött a Phoenix Suns az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a ligaelső arizonaiak hazai pályán 115–109-re behúzták a tartalékos Utah Jazz elleni nyugati rangadót a szoros meccseket hozó hétfői játéknapon. Két vereség után nyert a Chicago Bulls is, és maradt a győzelmi ösvényen a Cleveland Cavaliers, valamint a New Orleans Pelicans is – mindkét csapat egymás után másodszor diadalmaskodott.

 

A Suns szinte végig vezetett a Jazz ellen, de nem adták olcsón a győzelmet, a harmadik és a negyedik negyedben is át-átfordult az állás. Devin Booker 33 ponttal, Chris Paul tripla dupla közeli teljesítménnyel (27 pont, 9 lepattanó, 14 assziszt) járult hozzá a Phoenix sikeréhez. A nyugati első 37 győzelemmel és kilenc vereséggel áll.

FONTOS SIKER BOOKER ÉS PAUL VEZÉRLETÉVEL


A MÉRKŐZÉSEKRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–New York Knicks 95–93
New Orleans Pelicans–Indiana Pacers 117–113
Oklahoma City Thunder–Chicago Bulls 110–111
Phoenix Suns–Utah Jazz 115–109

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik