Ki állítja meg a San Antoniót és Kevin Durantet?

GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT, ZSIVERA GÁBOR (KEZDO5.HU)GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT, ZSIVERA GÁBOR (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.03.29. 10:57
null
A San Antoniót Denverben sem lehetett lelassítani (Fotók: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárligában (NBA) 12 összecsapást rendeztek, számos érdekességgel. Az Oklahoma és a San Antonio újabb könnyed sikerrel halad Nyugat és a liga élén, ám a nyugati középmezőny sűrűsödik: a Warriors közvetlen riválisát, a Grizzliest verte meg, a Suns alaposan kitömte a Knickset, a feltámadni látszó Portland pedig Chicagóban aratott fényes győzelmet. Keleten a Washington megverte a Pacerst, míg a Heat annak ellenére nagyon simán nyert, hogy számos játékosa nem léphetett pályára. A Toronto már egyedül áll a keleti dobogó harmadik fokán, ám a Brooklyn sincs már messze – Pierce-ék leszámoltak a Cavs maradék playoff-álmaival is. A nap égése a Lakersé: 143 pontot kapott Minnesotában.

 

Orlando Magic–Charlotte Bobcats 110–105 – hosszabbítás után

Vucsevics, a palánk alatti szörny. A Magic montenegrói centere már az első félidő végén 16 lepattanónál tartott, végül nagyon masszív dupla duplával (24 pont, 23 lepattanó) zárt, és kulcsszerepe volt a győzelemben azért is, mert a rendes játékidő végén ő szedte össze Kemba Walker (24 pont, 8 lepattanó) kísérlete után a lecsorgó labdát.

A két öreg nyerte meg. A 17 pontos Afflalo a negyedik negyed végén dobta be az egyenlítő triplát, Jameer Nelson pedig 11 pontjának és 8 gólpasszának nagyobbik hányadát a túlórára hagyta, ezzel pedig sokkolta a PO-ra készülő Charlotte-ot, melyet megint Al Jefferson (20 pont, 8 lepattanó) húzott a már említett Walker és a 24-es karriercsúcsot dobó Josh McRoberts mellett.

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 24, Afflalo 17/6, T. Harris 15
A Bobcats legjobb dobói: McRoberts 24/18, Walker 24/6, Al Jefferson 20

Toronto Raptors–Boston Celtics 105–103

Mintaszerű tankolás Bostonban. Megint kompetens meccset vívott a Celtics, most is a fiatalok sokat játszatásával és a végén egy, a lehető legjobb draftpozíció eléréséhez szükséges vereséggel távozott a 30 pontos DeRozan vezette kanadaiak csarnokából a 20-at szóró Bayless húzta Stevens-legénység.

Megvan a PO a Torontónak. Már most matematikailag is biztos, hogy a hullámzó meccset Amir Johnson közeli kettesével megnyerő Raptors hosszú böjt után idén ott lesz a rájátszásban, ráadásul egyre jobbak a Casey-tanítványok kilátásai, ami a harmadik pozíció megkaparintását illeti.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 30, Ross 17/3, Vasquez 15/9
A Celtics legjobb dobói: Bayless 20/6, J. Green 16/6, Sullinger, Bradley 11/3-11/3

Washington Wizards–Indiana Pacers 91–78

Bedarálták a keleti elsőt. Sorozatban negyedszer kapott ki idegenben a 19 pontos, 9 pattanós Paul George fémjelezte Indiana, melynek gyakorlatilag esélye sem volt a fővárosiak otthonában. Egyénileg és csapatként is újfent alulmúlt minden várakozást Frank Vogel gárdája, mely így is tartja első kiemelését.

Korán eldőlt. A középső két negyedet 15-ös különbséggel hozta a Washington, amelyben John Wall (20 pont, 8 gólpassz) mellett Marcin Gortat (17 pont, 12 lepattanó, 2 blokk) is kitett magáért támadásban és védekezésben egyaránt.

A Wizards legjobb dobói: Wall 20/3, Gortat 17, Harrington 12/3
A Pacers legjobb dobói: George 19/3, Stephenson 13, D. West, Scola 10-10

Brooklyn Nets–Cleveland Cavaliers 108–97

Pierce megadta az alaphangot. A Brooklyn veteránja 17 villámgyors ponttal nyitotta a meccset, majd egy időre az öltözőbe kellett vonulnia, de végül így is könnyedén célba ért a Nets, mely még nem tett le a harmadik kiemelésről Keleten, hiába, hogy Lopez mellett Garnett és Kirilenko sem hadra fogható a veterán magasemberek közül.

Most nagyon kellett volna Irving. A rossz kezdés dacára is tartotta magát a Luol Deng (20 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) húzta Cavs, de Jarrett Jack (9 pont, 7 gólpassz) most nem volt képes olyan extrára, mint a Knicks ellen, úgy fest, hogy ezzel megint elszállt a Cleveland, ami a rájátszás reményeket illeti.

A Nets legjobb dobói: Pierce 22/15, Joe Johnson 14/6, Deron Williams 13/6, A. Anderson 13/3
A Cavaliers legjobb dobói: Waiters 20/9, Deng 20/3, Hawes 16/9

Detroit Pistons–Miami Heat 78–110

Előléptek a kiegészítők. Wade, Chalmers, Allen és Oden is kihagyta a találkozót a Heat részéről, de a helyettük beszálló percemberek hasznosnak bizonyultak. Haslem kezdőként 17 pontot szórt (12-t az első negyedben), Toney Douglas 9 pontja mellé 5 lepattanót és 5 gólpasszt is jegyzett, de az eddig összesen 70 percet kapó James Jones is bevágott három triplát. A Heat 54%-kal célzott mezőnyből, az utolsó negyed pedig már csak formalitás volt.

Jennings továbbra is meghatározó. Egész szezonban elfogadott tény, hogy ha az irányító jó napot fog ki, jól játszik a Pistons, ha nem, akkor nem. Ha megnézzük, hogy ezúttal mindössze nyolc pontig jutott (2/8 mezőnyből, 0/4 tripla), akkor láthatjuk, miért volt kevés a Detroit. Ha azt is hozzávesszük, hogy Monroe és Smith együtt 21 pontot szereztek 28 rádobásból, még tisztább a kép.

A Pistons legjobb dobói: Monroe 12, Bynum 12/3, Singler 11
A Heat legjobb dobói: James 17/3, Haslem 17, Bosh 15/6

Hiába a látványos megoldások, a Chicago otthon elbukott a Portland ellen
Hiába a látványos megoldások, a Chicago otthon elbukott a Portland ellen

 

Chicago Bulls–Portland Trail Blazers 74–91

Hiába domináltak a Bulls magasai. A hazaiaknál Noah, Boozer és Gibson és dupla-duplát jegyzett, miközben LaMarcus Aldridge 5 pontot (2/10 mezőnyből) tudott hozzátenni, de a triplákkal meggyűlt a baja a Bikáknak: 17-ből csupán három dobásuk talált be, míg a Portland Batum (4/7) és Lillard (3/5) révén 45%-kal célzott kintről. Hazai oldalon Hinrich (0/6 mezőnyből, 0 pont) és Dunleavy (1/9 mezőnyből, 2 pont) is borzasztó napot fogott ki, míg a Blazersnél Mo Williams 18 pontot szórt a kispadról.

Megkapaszkodik a Portland? Nagyon kellett a Blazersnek ez a győzelem, a Golden State mindössze egy meccsel van lemaradva, de a 7-9. helyért harcoló Phoenix-Memphis-Dallas trió is látótávolságon belül van. A Bulls viszont ezzel a vereséggel visszacsúszott a Toronto mögé.

A Bulls legjobb dobói: Boozer 16, Augustin 15/3, Gibson 13
A Trail Blazers legjobb dobói: Williams 18/3, Lillard 16/9, Batum-Lopez 13/12-13

Minnesota Timberwolves–Los Angeles Lakers 143–107

Egy csapat volt a pályán. Hat meccs után tért vissza a Wolves centere, Nikola Pekovics, és rögtön 12 ponttal jelentkezett az első nyolc percben, végül 26-ig jutott alig 22 perc alatt. Mellette Kevin Love második tripla-dupláját könyvelhette el (22 pont, 10-10 gólpassz és lepattanó) – kettejük remeklésére és a kiváló védekezésre alapozva a nagyszünetre eldöntötte a meccs sorsát a hazai gárda (74-43), a második félidő már csak formalitás volt. Ricky Rubio is ünnepelhetett, ugyanis beállította Tyrone Corbin (a Jazz jelenlegi edzője) csapatcsúcsát az egy szezonra jutó labdaszerzésekben.

Steve Nash sem segített. Kisebb meglepetésre a kanadai veteránt is bevetette Mike D’Antoni (15 perc alatt ki is osztott 6 gólpasszt), ám inkább 1-2 jó védő kellett volna: a Wolves hihetetlen, 67.1 százalékkal dobott mezőnyből. A Lakersnek köze nem volt a lepattanózáshoz (49-26), a kezdőötösben a legjobb plusz-mínusz mutatóval Chris Kaman zárt (-17) – de csak azért, mert edzője bő 5 perc után lecserélte, miután megunta nézni, ahogy Pekovics bohócot csinál belőle.

A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 26, Love 22/9, Martin 17/3.
A Lakers legjobb dobói: Bazemore 21/3, Meeks 19/3, Sacre 14.

New Orleans Pelicans–Utah Jazz 102–95

Anthony Davis nélkül is megy. A liga egyik legjobb formában lévő nagyembere öt perc után kiszállt, miután megsérült a bokája (a gond nem volt nagy, inkább csak megelőző jelleggel nem küldték vissza a pályára) – egyúttal eljött az idő Tyreke Evans és Anthony Morrow számára. Evans, aki elsősorban hátvéd-kiscsatár, 15 gólpasszt osztott ki 22 pontja mellett, szerzett 3 labdát, míg a triplaspecialista Morrow 20 pontot szórt. A kispadról is kiváló teljesítmények jöttek, Davis helyén Ajinca remekelt (9 pont, 10 pattanó, 3 blokk), a Babbitt-Rivers-Miller trió pedig 33 ponttal jelentkezett, amit 50 százalékos hatékonysággal szereztek.

A Jazz továbbra is vezértelen – vagy tankol. Az ellenfél legjobbja kidőlt, a kezdőirányítójuk, Brian Roberts pályára sem lépett térdgondjai miatt – ennek ellenére a Jazz végig csak üldözte a Pelicanst. Derrick Favors igyekezett a palánkok alatt (18 pont, 11 pattanó, 4 blokk), Hayward a mezőnyben (21 pont, 7 gólpassz), Trey Burke-öt viszont nagyon megfogta Tyreke Evans. Az újonc irányító mostanában már nem először szenved, nem az első meccs, ami rajta megy el. Persze az sem lehetetlen, hogy a Jazz is szeretne jó helyen draftolni.

A Pelicans legjobb dobói: Evans 22, Morrow 20/9, Aminu 13.
A Jazz legjobb dobói: Hayward 21/3, Favors 18, Burke, M. Williams 12/3-12/3.

A Királyok között Durant volt a király: 
a Thunder húzóembere 29 pontot dobott a Kingsnek
A Királyok között Durant volt a király: a Thunder húzóembere 29 pontot dobott a Kingsnek

Oklahoma City Thunder–Sacramento Kings 94–81

Három negyed alatt vége volt. A Thunder védekezésével nem tudott mit kezdeni a Thomast nélkülöző Kings, mindössze 51 pontot tudtak szerezni 30%-os hatékonysággal, az OKC több, mint 30 ponttal vezetett az utolsó etapra fordulva. Ugyan itt a Kings még kozmetikázott az eredményen, a lényegen nem tudtak változtatni.

Durant bámulatos. Az MVP-cím várományosa sorozatban 37. alkalommal ért el legalább 25 pontot, már csak három hiányzik Michael Jordan rekordjához. Ezúttal 29-ig jutott úgy, hogy az utolsó negyedben pályára sem lépett – addig is alig tudott hibázni, hiszen 9/11-es mezőny-, 3/4-es tripla- és 8/8-as büntetőmutatóval dolgozott.

Befuccsolt a Kings. A dobószázalékukról már szóltunk, de Thomas hiánya talán nem indokolta volna ezt a támadójátékot – de Cousins is csupán négy pontot szerzett (2/8), ráadásul a trió harmadik tagja, Rudy Gay is tíz alatt maradt (7 pont, 3/11).

A Thunder legjobb dobói: Durant 29/9, Westbrook 18, Lamb 13/9
A Kings legjobb dobói: McLemore 18/9, Outlaw 17/15, McCallum 13/3

Denver Nuggets–San Antonio Spurs 102–133

16-nál a Spurs. Marco Belinelli (27 pont) és a mindössze bő 22 percet játszó Tim Duncan (20 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) remeklésével hamar eldöntötte a meccset a vendéggárda, félidőben 18-cal mentek. Fordulás után jobbára a cserék játszottak, nem is rosszul – 60 pontot szórtak. A San Antonio számára most nehezebb meccsek következnek, így jókor jött, hogy Duncan mellett Parker és Ginóbili sem játszott 19 percnél többet.

Ez jobban fájt, mint az előző. Két nappal korábban a Spurs San Antonióban hagyta, hogy a Nuggets kozmetikázzon és végül csak 5 ponttal nyertek. Ma sem erőltette volna a nagyarányú győzelmet a vendégcsapat, ám a Denver képtelen volt rendesen felpörögni. Kenneth Faried dupla-duplája, Randy Foye jó triplái és a kispadról beszálló Evan Fournier pontjai mellett a többiek nem sok mindent tudtak hozzátenni az összecsapáshoz, csapatszinten végül éppen csak elérték a 40 százalékos mutatót – ez alapesetben sem szokott győzelmet érni, nemhogy a liga legjobb formában lévő csapata ellen.

A Nuggets legjobb dobói: Foye 20/12, Faried 18, Fournier 15.
A Spurs legjobb dobói: Belinelli 27/18, Duncan 20, Mills 16/3.

Phoenix Suns–New York Knicks 112–88

Hamar elvették a Knicks kedvét. Goran Dragicsot egyszerűen képtelenek voltak megállítani a vendégek, 32 perc alatt szórt 32 pontot – de Miles Plumlee (11 pont, 12 pattanó) is sokat tett azért, hogy Tyson Chandler, a korábbi Év Védője faultgondokkal küzdjön és ne legyen faktor a meccsen. Az 56 pattanót megkaparintó Suns azt is elbírta, hogy a többi kezdője nem brillírozott (Bledsoe, Tucker és Frye 33 százalékkal dobtak), illetve hogy Gerald Green ma nagyon szürke volt. A Suns győzelme azt jelenti, hogy megelőzték az Oaklandben vereséget szenvedő Grizzliest és hetedik helyre léptek előre Nyugaton.

A Knicks távolabb a playofftól. Ha győztek volna, kézzelfogható közelségbe kerül a keleti nyolcadik hely – így viszont ismét három vereséggel számlálnak többet, mint az Atlanta. Anthony, Stoudemire és JR Smith nem játszott rosszul, de a kispadról ezúttal szinte semmi segítséget nem kaptak az első félidőben, a másodikban pedig már nem volt esélyük a végig jól pörgő Phoenix ellen.

A Suns legjobb dobói: Dragics 32/15, Bledsoe, Mark. Morris 16/6-16/6.
A Knicks legjobb dobói: Anthony 21/6, Stoudemire 19, Smith 15/6.

Golden State Warriors–Memphis Grizzlies 100–93

Nagy győzelem – vezéráldozattal. David Lee eleve nem lépett pályára kisebb sérülése miatt, majd a másik kezdő nagyember, a csapatvédekezés egyik alapja, Andrew Bogut is alig 4 perc után kidőlt – a center medencecsont-zúzódást szenvedett. A cserék azonban megtették a magukét, az O’Neal-Green-Speights trió 37 pontot és 23 pattanót hozott össze, így kiegyenlítették a Grizzlies hatékony magasembereinek játékát. Steph Curry-vel viszont nem bírt a Memphis, az ihletett formában játszó irányító 33 pontig és 8 gólpasszig jutott, sőt hátul is remekelt: 2 blokkot osztott ki.

Összeomlott a Grizzlies. 93–86-ra vezetett kerek 4 perccel a vége előtt a Memphis, Conley, Randolph és Marc Gasol szokásos remek játékának köszönhetően. Itt azonban megállt a tudomány, a Warriors sorozatban 14 pontot szerzett, a Macik játékosai pedig rosszul is vállalkoztak dobásokra, és jó védekezést is kaptak. Ha a Grizzlies nyert volna, akkor utoléri ellenfelét a nyugati hatodik helyen – így viszont egyrészt két meccsnyire került a Warriorstól, másrészt a 9. Dallas is csak egy meccsnyire van.

A Warriors legjobb dobói: Curry 33/15, Speights 15, Thompson 14.
A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 21, Conley 20/6, Gasol 17.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik