A 43 pontos Anthony Edwards a kiesés szélére lökte a Lakerst – videók

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.04.28. 00:41
null
Anthony Edwardsék felülmúlták a LeBron James vezette Los Angelest (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első körében a Minnesota Timberwolves megverte a Los Angeles Lakerst, így összesítésben 3–1-re vezet a négy győzelemig tartó párharcban.

MINNESOTA TIMBERWOLVES–LOS ANGELES LAKERS

A két Los Angeles-i mérkőzés után 1–1-re álltak a felek, az első minnesotai találkozón a Timberwolves 12 ponttal nyert. 

Az első negyedben már tíz ponttal is vezetett a Lakers, de ennél távolabb nem került a Minnesotától, amely hárompontos előnnyel várhatta a második félidőt. A hazaiak azonban a szünetben fejben az öltözőben maradtak, a Los Angeles egy 14–0-s rohanással ismét magához ragadta a kezdeményezést. Csak közel húsz perc játékidővel később, 105–104-es állásnál vezetett ismét a Timberwolves. Az utolsó másfél percben nem jött Lakers-kosár, pedig az utolsó utáni pillanatban is adott volt a lehetőség. Hárompontos minnesotai előnynél nyolc másodperccel az órán nem ütöttek oda Luka Doncicnak, LeBron James érintésével eljutott a labda a sarokban üresen álló Austin Reaveshez. Az addig öt triplát elsüllyesztő Reaves ezúttal kihagyta, így a Minnesota nyert.

A Lakers kezdő ötöse a második félidőben szinte végig a pályán volt, Doncic 46 perc alatt 38 pontig jutott, míg LeBron James 46 perc játékidő alatt 27 pontos és 12 lepattanós dupla duplával zárt. A hazaiaknál Julius Randle 25, míg Anthony Edwards 43 pontot szórt.

NBA
RÁJÁTSZÁS, 1. KÖR
Nyugati főcsoport
Minnesota Timberwolves–Los Angeles Lakers 116–113
KÉSŐBB
Keleti főcsoport
Orlando Magic–Boston Celtics
Milwaukee Bucks–Indiana Pacers

A RÁJÁTSZÁS ELSŐ KÖRE

Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Miami Heat (8.) 3–0
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.) 2–1
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.) 2–1
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.) 2–1
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 4–0
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.) 1–2
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–3
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 2–2

 

 

Legfrissebb hírek

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
22 órája

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
2026.10.14. 13:28

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
2026.10.12. 17:47

NBA: LeBron James lejátszotta első mérkőzését új csapatában, a Sixersben

Amerikai sportok
2026.10.09. 09:03

Csatlakozott az Atlético Madrid tulajdonosi köréhez az NBA egyik legnagyobb sztárja

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 22:42

NBA: Jokics már az előszezonban bemutatta az év gólpasszát – videó

Amerikai sportok
2026.10.05. 08:11

Új rekord: több mint tizenkét millióért kelt el Jordan meze

Kosárlabda
2026.10.01. 10:20

NBA: hamarosan kiválasztják a leendő Las Vegas-i csapat tulajdonosait

Amerikai sportok
2026.09.30. 18:41