Feltámadt és kiharcolta a hetedik meccset a Miami

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2022.05.28. 07:54
null
Jimmy Butler volt a Heat vezére (Fotó: Getty Images)
Jimmy Butler 47 pontos extrájával ismét győzött a Heat Bostonban, így életben maradt, a keleti döntő pedig Floridában ér majd véget.

 


Boston Celtics–Miami Heat 103–111

Kiélezett végjátékkal maradt életben a Miami. A mérkőzés túlnyomó részében vezetett a magát két pocsék meccs után kissé váratlanul felszívó Heat, amely egészen jól célzott kintről, értékelhető teljesítményt kapott a Lowry-Strus párostól és egy egészen döbbenetes performanszt Jimmy Butlertől. A Celtics először a második negyed hajrájában vezetett a meccs folyamán, akkor is csak átmenetileg, a nagyszünet után pedig ismét a Heat időszaka következett, a vendégek 13 ponttal is meglógtak már. A Boston persze nem tágított és öt perccel a találkozó vége előtt úgy tűnt, hogy megtörheti az utolsó erejét összeszedő Miamit: Horford és White tripláival egyenlített, majd a vezetést is visszavette a vendéglátó, tombolt a csarnok, bajban volt a Heat. Itt azonban Kyle Lowry stabilizálta övéit egy nagy triplával és két büntetővel, majd az utolsó bő két perc Erik Spoelstra csapatáé lett: az oda-vissza hibák után Butler egy clutch 2+1-et hozott 99-99-nél, Tucker elvette a labdát Tatumtól, majd dobott két büntetőt, egy újabb jó védekezés után megint betalált a vonalról, végül 44 másodpercnél Butler kiszorított helyzetből, védővel az arcában, a támadóidő végén elsüllyesztett egy óriási távoli kettest - ez volt a kegyelemdöfés, innentől nem lehetett visszaút. Az utolsó bő két percet így 12-4-re nyerte meg a Heat, Butler ebből egymaga hét pontot vállalt, a floridaiak pedig elkerülték a kiesést és kiharcolták a hazai hetedik meccset - még egy hasonló produkcióra lenne szükségük ahhoz, hogy megnyerjék Keletet és bejussanak a nagydöntőbe.

Butlerre nincsenek szavak. Az első két meccsen 70 pontot dobott, aztán a harmadikon megsérült és a negyedik-ötödiken még önmaga árnyékának is kevés volt Jimmy Butler, de erre az estére vagy varázsbabot etettek vele vagy más csodaszert vetettek be, mindenesetre karrierje egyik legjobb teljesítményét hozta a Heat vezére. Butler a mérkőzés 48 percéből 46-ot a pályán töltött és ez idő alatt 47 pontos playoff-karriercsúcsot szórt: 16/29 mezőnydobása beesett, elsüllyesztett 4/8 triplát és 11/11 büntetőt, volt kilenc lepattanója, nyolc gólpassza és négy labdaszerzése is, nehéz szavakat találni erre a mérkőzésére. Butler már-már megidézte LeBron James legendássá váló estéjét, amikor a 2012-es keleti döntőben, a Boston ellen, 3-2-es hátrányban 45 pontos extrával tartotta életben csapatát - a szituáció és a teljesítmény is nagyon hasonló ahhoz. Mellette persze összeszedte magát Lowry (18 pont, 10 gólpassz, 4/9 tripla) és Strus is, csapatszinten most először tripláztak jól (15-öt dobtak be 43%-kal), playoff-történetük harmadik legjobb büntetőzését produkálták (24/25), megnyerték a lepattanózást (ezen belül a támadópattanózást 11-6-ra) és az is belefért, hogy 19 labdát adtak el. A Celtics is elveszítette a játékszert 18-szor és csak 33%-kal triplázott, de igazából a végjátékban elkövetett hibák nem fértek bele, azok hiányoztak leginkább - egyénileg Jayson Tatum (30 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 7 eladott labda, 4/7 tripla, 45 perc) és Jaylen Brown (20 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) mellé Derrick White (22 pont, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés, 4/7 tripla) is felnőtt. Ők is megtették, amit lehetett, de Butler egyszerűen sok volt nekik és a hajrában olyan hibákat vétettek (Brown például kihagyott két büntetőt), amelyek miatt nem tudták lezárni a párharcot - ez az esetleges nagydöntő szempontjából sem segít nekik, hiszen pihenés helyett vár rájuk egy "öldöklő" küzdelem Miamiban.

A Celtics legjobb dobói: Tatum 30/12, White 22/12, Brown 20/3
A Heat legjobb dobói: Butler 47/12, Lowry 18/12, Strus 13/9

A párharc állása: 3-3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik