A Chicago hétig meg sem állt Vancouverben

Vágólapra másolva!
2010.11.21. 10:48
null
Kane (balra) gólpasszokat és gólt is ünnepelhetett, a vancouveriek csak keresték a korongot (Fotó: Action Images)
A Philadelphia Flyers 5–4-re megverte a Capitalst Washingtonban az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 43. játéknapján, miután Danny Briere szerezte a szétlövés egyetlen gólját – Brian Boucher a hazaiak mindhárom próbálkozását hárította. A Chicago 7–1-re kiütötte a Vancouvert.

Bár az első harmadban nem született gól, a Chicago győzelméhez kétség sem férhetett a Vancouver elleni idegenbeli mérkőzésen. A vendégek a második játékrészben négyszer is betaláltak: Jonathan Toews, Troy Brouwer, Brent Seabrook és Patrick Sharp gyorsan eldöntötte a meccset.

A harmadik harmadban Fernando Pisani kétszer is eredményes volt, majd ugyancsak betalált Patrick Kane, aki előtte két gólpasszt is adott. Marian Hossa három assziszttal segítette együttesét.

A Philadelphia Washingtonban nyert nagy küzdelemben. A Flyers 4–3-ra vezetett, amikor hat perc volt hátra, ám Eric Fehr egyenlített kevesebb mint negyven másodperccel a vége előtt.

A szétlövésben viszont egyedül Danny Briere talált be, Brian Boucher a washingtoniak mindhárom próbálkozását kivédte.

A Florida Panthers a két gólt szerző Mike Santorelli vezetésével 4–1-re győzött a New York Islanders ellen, amely sorozatban a 12. vereségét szenvedte el ebben az idényben.

Carey Price negyedik alkalommal védte hibátlanul Montreal Canadiens kapuját: 30 alkalommal mentett, ezzel hozzásegítve csapatát a Toronto Maple Leafs elleni 2–0-s sikerhez.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 43. JÁTÉKNAP
Boston Bruins–Los Angeles Kings 3–4 – szétlövéssel
Dallas Stars–Colorado Avalanche 3–4 – szétlövéssel
Minnesota Wild–New York Rangers 2–5
St. Louis Blues–New Jersey Devils 3–2
Buffalo Sabres–Tampa Bay Lightning 1–2
New York Islanders–Florida Panthers 1–4
Vancouver Canucks–Chicago Blackhawks 1–7
San Jose Sharks–Columbus Blue Jackets 0–3
Montreal Canadiens–Toronto Maple Leafs 2–0
Carolina Hurricanes–Nashville Predators 1–2 – szétlövéssel
Washington Capitals–Philadelphia Flyers 4–5 – szétlövéssel

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik