NHL: dallasi győzelmével fordított az Edmonton, és egy meccsre került a döntőtől

B. D. K.B. D. K.
2024.06.01. 08:03
Fordított a párharcban az Oliers (Fotó: Getty Images)
Az Edmonton Oilers 3–1-re nyert a Dallas Stars vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Nyugati főcsoportjának döntőjében, amivel 3–2-es vezetést szerzett a párharcban.

Fordulatos a Nyugati főcsoport döntője. Az Edmonton Oilers megnyerte a párharc első meccsét idegenben, de a másodikat elbukta. Aztán hazai környezetben kikapott a Dallas Starstól, ám a negyedik meccset behúzta. Sőt, az ötödiket is megnyerte, Dallasban, így a hatodik mérkőzésen, odahaza lezárhatja a párharcot. A következő meccset magyar idő szerint hétfő éjjel rendezik.

Az ötödik mérkőzésen egyébként az Oilers az első harmad második felében szerezte meg a vezetést, a középső játékrész elején pedig már 3–0-ra vezetett. Az utolsóban a Stars szépített, de egyenlíteni nem tudott.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Dallas Stars–Edmonton Oilers 1–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 az Edmonton Oilers javára

A PÁRHARC NYUGATON
1. mérkőzés: Dallas Stars–Edmonton Oilers 2–3
2. mérkőzés: Dallas Stars–Edmonton Oilers 3–1
3. mérkőzés: Edmonton Oilers–Dallas Stars 3–5
4. mérkőzés: Edmonton Oilers–Dallas Stars 5–2
5. mérkőzés: Dallas Stars–Edmonton Oilers 1–3
6. mérkőzés: Edmonton Oilers–Dallas Stars
7. mérkőzés (ha szükséges): Dallas Stars–Edmonton Oilers

Keleten a Florida Panthers 3–2-re vezet a New York Rangers elleni párharcban.

 

Legfrissebb hírek

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
5 órája

Majoross Gergely komoly kihívásra számít Amiens-ben a férfi jégkorong NEK-en

Jégkorong
13 órája

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
19 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
2026.11.02. 09:15

NHL: az 5–4 volt a sláger – a St. Louis idegenben győzött

Amerikai sportok
2026.11.01. 13:16

NHL: először triplázott a finn hokis a Florida Panthersben – videók

Amerikai sportok
2026.10.31. 07:34

NHL: a Detroit kitette keretéből az olimpiai bajnok korábbi csapatkapitányt

Amerikai sportok
2026.10.30. 14:00