NBA: furcsa csere, elpasszolta legnagyobb sztárját a Knicks

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.01. 08:30
null
Kristaps Porzingis már a Dallas Mavericks játékosa (Getty Images)
Meglepő cserét hajtott végre csütörtök este az NBA-ben szereplő New York Knicks és a Dallas Mavericks – előbbi elpasszolta többek között a legnagyobb sztárját, Kristaps Porzingist.

 

A 23 esztendős erőcsatár mellett a New York-iak Dallasba küldték Tim Hardaway Jr.-t, Courtney Lee-t és Trey Burke-öt, cserébe pedig megkapták a – leginkább hatékony védekezéséről és lepattanózásáról híres – center DeAndre Jordant, a fiatal irányító Dennis Smith Jr.-t, Wesley Matthewst, valamint két jövőbeli első körös Mavericks-draftpicket.

Porzingist a 2015-ös játékosbörzén 1/4-en választotta ki a Knicks, a 221 centiméter magas lett óriási tehetségnek számított, első három idényében mérkőzésenként 17.8 pontot átlagolt, ám eddig mindegyik szezonjában sérülések hátráltatták – tavaly februárban elszakította a térdszalagját, ami miatt a jelenlegi kiírásban még nem is lépett pályára. Visszatérését február közepére várják.

Legfrissebb hírek

NBA: Doncic harmincöt pontot szórt, megverte a New Yorkot a Lakers

Kosárlabda
2026.03.09. 10:12

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

18 pontos hátrányból fordított a Knicks; Wembanyama vezérletével nyert a Spurs– videó

Amerikai sportok
2026.02.22. 08:27

NBA: hosszabbítás döntött a Knicks és Pacers között; Wembanyamáék kiütötték a Lakerst

Amerikai sportok
2026.02.11. 07:40

NBA: Brunson vezérletével kiütötte a Celticset a Knicks, Leonard 41 pontig jutott Minnesotában

Amerikai sportok
2026.02.09. 07:45

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2026.02.06. 07:14

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
2026.02.05. 07:11

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56
Ezek is érdekelhetik