Nézőcsúcs az első vb-n, Uruguay gólzáporral jut be a döntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.27. 07:32
null
Az a bizonyos harmadik gól – a fotósok elhelyezkedésére még más szabályok vonatkoztak…
1930-ban ezen a napon, július 27-én alakult ki az első labdarúgó-világbajnokság döntőjének párosítása: Uruguay valósággal kiütötte Jugoszláviát, készülhetett tehát az Argentína elleni fináléra.

 

A házigazdák fölényes győzelmét hozó mérkőzéssel kapcsolatos különböző feljegyzések nem mindig ugyanarra helyezik a hangsúlyt. Vannak, amelyek az uruguayi Pedro Cea mesterhármasára és Juan Anselmo duplájára emlékeznek döntő fejleményként.

Aztán vannak, amelyek azt emelik ki, hogy a 4. percben Djordje Vujadinovics révén előnybe kerülő jugóknak nemcsak a házigazdák válogatottjával, hanem Almeida Rego játékvezetővel is meg kellett volna küzdeniük… Szerintük Cea az egyenlítő gólja előtt lesen állt, Anselmo második – a hazaiak harmadik – találatát pedig egy fotós „készítette elő” azzal, hogy visszapasszolta a labdát az alapvonalon túlról.

Így vagy úgy (persze nem mindegy…), Uruguay győzött, és döntőbe jutott. A hivatalos jegyzőkönyvek szerint ez volt az első vb legtöbb nézőt vonzó mérkőzése: a montevideói Centenario Stadionban 93 ezren zsúfolódtak össze. MESÉLJENEK A KÉPEK!

VB 1930, URUGUAY – JÚLIUS 27.
ELŐDÖNTŐ
Montevideo Uruguay–Jugoszlávia 6:1
AZ EDDIG MEGJELENT EPIZÓDOK A DÁTUMRA KATTINTVA
MÁJUS
27
28 29 30 31
JÚNIUS
1
2
3
4 5 6 7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21
22
2324
25 26 27 2829
30
JÚLIUS
1
2 3 4 5
6
7
8
9 10 11 12
13
14
15
16 17 18 19
20
2122
23 24 25 26
27
28
29
30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik