Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.24. 00:15
null
Egy balhé 1990-ből, egy pedig 2014-ből (Fotók: AFP)
Bizarr egybeesés a labdarúgó-világbajnokságok történetében: Luis Suárez ugyanazon a napon, június 24-én harapta meg Giorgio Chiellinit 2014-ben, mint amelyiken Frank Rijkaard teleköpködte Rudi Völler hajkoronáját 1990-ben… Lesz szó (és videó) e két kültelki megnyilvánulásról is, de jelöljünk ki egy másik útvonalat is annak jegyében, hogy valójában brazilos vb-napra ébredtünk: egy fölényesen megnyert nyitó mérkőzés az első hazai rendezésű világbajnokságon, egy magabiztos döntőbe jutás, egy megszerzett bronzérem, egy fájdalmas kiesés és egy továbbjutást érő győzelem a csoportban – öt bejegyzés, amely mind június 24-i dátummal került be a brazil labdarúgó-válogatott világbajnoki történetébe.

 

A futballtörténelem legjobb brazil gólvágói közül Pelé háromszor, Ademir kétszer, Romário egyszer talált a kapuba, de lőtt csodagólt Nelinho és – hogy elszakadjunk a selecaótól – a német Andy Brehme, valamint az argentin Maxi Rodríguez is ezen a napon.

Vb-történelmi sorozatunk mai részében ezeket is megnézhetik, éppúgy, mint
• a németek számára szokatlan hangzavarban lejátszott 1958-as „göteborgi csatát”;
• Olaszország két fájdalmas csoportkörös búcsúját, amelyek közül a másodikat pecsételte meg Luis Suárez ama emlékezetes harapásával.

1950: FÖLÉNYES HAZAI DIADALLAL KEZDŐDIK A BRAZÍLIAI VB

Még csak öt év telt el a második világháború befejezése óta, és az élet más területeihez hasonlóan a futballban sem zökkent vissza minden a régi kerékvágásba. Az 1950. június 24-én megkezdődő világbajnokságról sok fontos csapat hiányzott – például Magyarország sem nevezett be a selejtezőkre –, ami persze a házigazda brazilokat kevéssé zavarta.

Azt követően meg különösen nem, hogy a nyitó mérkőzésen az így-úgy elkészült Rio de Janeiró-i Maracana Stadionban Ademir (2), Jair és Baltazar góljával alaposan megverték Mexikót.

A 21. életévét éppen csak betöltő Antonio Carbajal az első vb-meccsén állt a mexikói kapuban, még nem tudhatta, hogy több mint fél évszázaddal később három vb-rekordot is tart majd (legalább holtversenyben). Öt vb-döntőjével, az első és utolsó vb-meccse között átívelő 16 évvel, valamint a 25 kapott góljával is a lista élén áll. VIDEÓ ITT!

VB 1950, BRAZÍLIA – JÚNIUS 24.
CSOPORTMÉRKŐZÉS
Rio de JaneiroBrazília–Mexikó4:0

1958: PELÉ MESTERHÁRMASSAL INTÉZI EL A FRANCIÁKAT

A várakozásoknak megfelelően gólokban gazdag meccset hozott a futballtörténelem második Brazília–Franciaország mérkőzése, és akárcsak a 28 évvel korábbi első meccs, a svédországi világbajnokság elődöntője is brazil győzelemmel ért véget.

Vavá és Just Fontaine korai gólváltása után Didi bombagólja következett, majd a fordulás után Pelé 23 perc alatt mesterhármast ért el. Fiatalabb játékos azóta sem szerzett három gólt világbajnoki mérkőzésen (a brazil csillag 17 éves és 244 napos volt a solnai meccs napján). A krónika úgy teljes, ha említést teszünk arról is, hogy Robert Jonquet, a franciák egyik védője a második félidőt törött lábbal játszotta, illetve bicegte végig, mivel cserélni akkoriban még nem lehetett. A meccs utolsó gólja a franciáké volt Roger Piantoni jóvoltából. VIDEÓ ITT!

A másik mérkőzésen Göteborgban a címvédő NSZK szerzett vezetést Hans Schäfer góljával, Lennart Skoglund még a szünet előtt egyenlített, majd az utolsó tíz percben Gunnar Gren és Kurt Hamrin boldoggá tette a hazai publikumot: Svédország története során először labdarúgó-vb-döntőt játszhat! Itt sem volt teljes a vesztes csapat létszáma: Zsolt István, a magyar játékvezető Erich Juskowiakot kiállította az 59. percben – miközben a vele összerúgó Hamrint nem –, sőt 1:1-nél, 15 perccel a vége előtt Fritz Walter bokasérülést szenvedett, onnantól csak bicegett a pályán.

A megafonokkal hergelt svéd közönség ellenséges viselkedése, illetve a pályán történtek miatt a német futballemlékezet „göteborgi csataként” őrzi a mérkőzést. VIDEÓ ITT!

VB 1958, SVÉDORSZÁG – JÚNIUS 24.
ELŐDÖNTŐ
SolnaBrazíliaFranciaország5:2
GöteborgSvédországNSZK3:1

 

1978: BRAZÍLIA BOMBAGÓLOKKAL NYERI MEG A BRONZMECCSET

Franco Causio fejesével a szünet előtt Olaszország szerzett vezetést az argentínai torna bronzmérkőzésén, ám a brazilok az oldalvonal és a 16-os közötti területről lövésre vállalkozó Nelinho, valamint Dirceu révén két szemrevaló góllal fordítottak. VIDEÓ ITT!

Claudio Coutinho csapata veretlen maradt (4 győzelem, 3 döntetlen), de a bronzérem nem tette igazán boldoggá a brazil közvéleményt.

A brazil sportsajtó keményen kritizálta a válogatottat, de még keményebben a helyi politikát, amiért nem szabott gátat a riói és a Sao Pauló-i futballvezérek csapategységet bomlasztó rivalizálásának, és ily módon hozzájárult ahhoz, hogy a játékosok „lábában ragadjon” az áhított negyedik világbajnoki cím.

VB 1978, ARGENTÍNA – JÚNIUS 24.
A 3. HELYÉRT
Buenos AiresBrazíliaOlaszország21

 

1982: ALGÉRIA ÚJRA NYER, DE A KAPOTT GÓLOK MIATT AGGÓDHAT

A spanyolországi vb első nagy szenzációját okozó, az NSZK skalpját begyűjtő Algéria a sérült játékmester, Lahdar Bellumi nélkül is egy félidőn keresztül sziporkázott utolsó csoportmeccsén Chile ellen, szebbnél szebb támadásaiból Szalah Asszad két, Tedzs Benszaula egy gólt lőtt a 35. percig.

Ha így marad az állás, az afrikaiak majdnem biztosan továbbjutnak a csoportból. Csakhogy Chile a fordulás után két gólt is szerzett, így az algériaiak izgulhattak, vajon mit hoz a másnapi NSZK–Ausztria mérkőzés... VIDEÓ ITT!

Jugoszlávia Vladimir Petrovics 88. percbeli tizenegyesével túlkínlódta magát Hondurason (VIDEÓ ITT!), amivel megőrizte a reményt a továbbjutásra, míg Franciaország a csehszlovákok elleni döntetlennel a legjobb 12 között érezhette magát (VIDEÓ ITT!)– senki sem hitte ugyanis, hogy másnap a 4. csoport záró meccsén Kuvait legyőzi a százszázalékos Angliát.

VB 1982, SPANYOLORSZÁG – JÚNIUS 24.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
OviedoAlgériaChile32
ValladolidFranciaországCsehszlovákia11
ZaragozaJugoszláviaHonduras10

 

1990: KÉT KLASSZIKUS MECCS ARGENTIN ÉS NÉMET GYŐZELEMMEL

Észak-Olaszország két futballfellegvárában egy-egy klasszikus párharcnak volt szemtanúja a nagyérdemű 1990. június 24-én.

Az élet úgy hozta, hogy Dél-Amerika két-világbajnoka, Brazília és a címvédő Argentína már a nyolcaddöntőben egymásba futott, és bár ennek oka az argentinok korábbi gyengélkedése volt, végül ők győztek.

Gólveszélyes támadásokban gazdag meccset vívott a két nagy vetélytárs, a brazilok háromszor is eltalálták a kapufát – a későbbi szövetségi kapitány, Dunga fejessel, Alemao távoli bombából –, a végjáték azonban az argentinoké volt. A 80. percben Diego Maradona – egy másik későbbi szövetségi kapitány – nagyszerű passzából Claudio Caniggia a kapust is kicselezve megszerezte a vezetést, majd a végén Maradona is megdöngette a keresztlécet – mellesleg az ellene elkövetett szabálytalanságért Ricardo Rochát kiállították. VIDEÓ ITT!

Milánóban a két évvel korábbi Európa-bajnoki elődöntő visszavágóját rendezték meg (NSZK–Hollandia), a feszültség garantált volt, és ezen a meccsen is villant a piros lap, néhány másodperc alatt kétszer is. A vb-történelem talán leggusztustalanabb két percének lehettünk szemtanúi az első félidő közepén: Frank Rijkaard előbb felrúgta Rudi Völlert (sárga lap), majd leköpte a német csatárt (furcsa mód az utóbbi kapott sárga lapot, reklamálásért). A szabadrúgást követő kakaskodás során mindketten megkapták a pirosat is az argentin Juan Carlos Loustautól – és lefelé menet Rijkaard még egyszer leköpte Völlert. VIDEÓ ITT!

(Minden jó, ha jó a vége: a viharos időket élő Rijkaard nem sokkal később elismerte, hogy nagyon nagyot hibázott, bocsánatot kért, amit Völler olyannyira elfogadott, hogy évekkel később még egy közös szereplést is összehoztak egy vajreklámban. Az ebből származó bevételeiket mindketten jótékony célra ajánlották fel. Talán ez a konfliktusrendezési készség is kellett ahhoz, hogy idővel belőlük is szövetségi kapitány legyen – mert az lett...)

De vissza a meccshez! A gólok a második félidőre maradtak: a nyugatnémetek Jürgen Klinsmann – hopp, egy újabb leendő szövetségi kapitány! – közeli találatával szereztek vezetést, Andy Brehme legendásan ravasz csavarással növelte az előnyt a 82. percben. Ronald Koeman (igen, későbbi szövetségi kapitány…) nem sokkal a lefújás előtt büntetőből tudott szépíteni. Az NSZK visszavágott hát a három nap híján pontosan két évvel korábban elszenvedett, rendkívül fájó hamburgi vereségért. VIDEÓ ITT!

VB 1990, OLASZORSZÁG – JÚNIUS 24.
NYOLCADDÖNTŐ
TorinoArgentínaBrazília10
MilánóNSZKHollandia21

 


1994: ROMÁRIO FOLYTATJA A GÓLGYÁRTÁST

Brazília a második mérkőzését is győzelemmel zárta az egyesült államokbeli világbajnokságon, és ezzel tovább is jutott. Az első meccsen is betaláló Romário laza bokamozdulattal köszönt be a kameruniaknak, a fordulás után – már Rigobert Song kiállítását követően – Márcio Santos fejjel, a szemfüles Bebeto az alapvonal közeli lövéssel talált be. VIDEÓ ITT!

Song 17 évesen minden idők legfiatalabb-vb-kiállítottja lett, aztán négy évvel később felállított még egy piros lapos: ő lett az első, akit két vb-n is kiállítottak.

A B-csoport másik mérkőzésén az oroszok kezéből is emberhátrányban csúszott ki két pont. Oleg Szalenko tizenegyesével a 4. percben ők szereztek vezetést, a két évvel korábbi saját Eb-jükön bronzérmet szerző svédek Tomas Brolin és Martin Dahlin (2) révén fordítottak – Dahlin két gyönyörű fejes góljánál az ellenfél már emberhátrányban volt. VIDEÓ ITT!

Luis Garcia két góljával Mexikó legyőzte Írországot, ezzel furcsa helyzet állt elő az E-csoportban: mind a négy csapat (az említetteken túl Olaszország és Norvégia) egy győzelemmel és egy vereséggel várta az utolsó kört. VIDEÓ ITT!

VB 1994, EGYESÜLT ÁLLAMOK – JÚNIUS 24.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
San FranciscoBrazília–Kamerun3–0
DetroitSvédország–Oroszország3–1
OrlandoMexikó–Írország2–1

 

1998: EGY NAP, NÉGY MECCS, HAT ÉRTÉKESÍTETT BÜNTETŐ

A Franciaország–Dánia mérkőzés első félidejében Youri Djorkaeff és Michael Laudrup egyaránt tizenegyesből talált be a kapuba (a korszakos dán csillagnak ez volt az utolsó gólja a válogatottban), Emmanuel Petit az 56. percben döntött a csoportelsőségről. VIDEÓ ITT!

A C-csoport záró napi másik mérkőzésén három gól is született büntetőből, az egyiket Shaun Bartlett a 90. percben lőtte be, Dél-Afrika azzal pontot mentett, de a továbbjutáshoz (Dánia megelőzéséhez) háromgólos győzelemre lett volna szüksége.

A D-csoportban Spanyolország akár percenként is gólt lőhetett volna az előző tornán elődöntős Bulgáriának, akkor sem jut tovább, hiszen a pontelőnyben lévő Paraguay simán legyőzte az első helyet már korábban lefoglaló, éppen ezért itt-ott tartalékoló Nigériát. VIDEÓ ITT!

Így aztán a bolgárok elleni 6–1 nem több mint szép emlék az utolsó, egyben 126. válogatott meccsén védő akkori spanyol válogatottsági rekorder, Andoni Zubizarreta számára. Mellesleg ezen a meccsen a spanyolok is belőttek egy büntetőt Fernando Hierro jóvoltából. VIDEÓ ITT!

VB 1998, FRANCIAORSZÁG – JÚNIUS 24.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
LyonFranciaországDánia21
BordeauxDél-afrikai KöztársaságSzaúd-Arábia22
LensSpanyolországBulgária61
ToulouseParaguayNigéria31

 

 

2006: PODOLSKI DUPLÁVAL, MAXI RODRÍGUEZ CSODAGÓLLAL VISZI TOVÁBB CSAPATÁT

Németországnak volt már jó néhány alkalma arra, hogy az írásunk elején tárgyalt 1958-as, keserű emlékeket ébresztő vb-elődöntőért visszavágjon Svédországnak. A 2006-os vb-n történetesen éppen június 24-én, és élt is vele újra: Lukas Podolski két góljával már a 12. percre kialakította a végeredményt. A házigazda Németország bejutott a legjobb nyolc közé, míg Podolski főképp ennek a két góljának köszönhette, hogy végül a torna legjobb fiatal játékosának választották. VIDEÓ ITT!

Ugyanaznap érkezett meg a negyeddöntőbe a leendő ellenfél, Argentína is, de jóval rögösebb úton. A világbajnokságok történetében sokáig megbízható pofozógépként teljesítő, ám időközben jócskán megerősödő Mexikó Rafael Márquez révén korán vezetést szerzett, és bár Hernán Crespo kisvártatva akrobatikus mozdulattal egyenlített, Argentína nem igazán tudott belelendülni. Végül mégsem bánta meg egyetlen argentin vagy semleges néző sem, hogy végignézte az izzasztó lipcsei gyürkőzést: a hosszabbítás 8. percében Maxi Rodríguez a vb-k történetének egyik legszebb góljával döntötte el a meccset. VIDEÓ ITT!

VB 2006, NÉMETORSZÁG – JÚNIUS 24.
NYOLCADDÖNTŐ
MünchenNémetország–Svédország20
LipcseArgentínaMexikó21, hosszabbítás után

 

2010: NYERETLENÜL BÚCSÚZIK A CÍMVÉDŐ

Korábban sohasem fordult elő, hogy az előző világbajnokság két döntősének már a csoportkör után a bőröndjéért kelljen nyúlnia. Az afrikai tornán ez is megtörtént: a 2006-ban ezüstérmes franciák szégyenteljes végjátékáról két napja már beszámoltunk, most a címvédő olaszok elbúcsúztatásán a sor. A squadra azzurra – amely csak az utolsó fél órában számíthatott a sérüléséből lábadozó, a vb-n addig pihentetett Andrea Pirlóra – csupán szorossá tenni volt képes a szlovákok elleni meccset, és a 3–2-es vereséggel kiesett.

A kapitányi széktől majdhogynem könnyek között búcsúzó, négy évvel korábbi sikerkovács Marcello Lippi úgy látta, a lábakban, a fejekben és a szívekben is a rettegés volt az úr, ám hogy játékosai így jártak, azért teljes mértékben magára vállalta a felelősséget. Olaszország 1974 óta először búcsúzott a csoportkör után, de a nyugat-németországi tornán legalább volt egy győzelme Haiti ellen – most ez sem jött össze.

Essék szó a győztesről is: Szlovákia ráérzett az esélyre, kihasználta az olaszok gyengeségét, a korábban Új-Zélandnak is betaláló Robert Vittek duplázott, és a csereként beálló Kamil Kopunek biztossá tette, hogy az addigi csoportutolsóból továbbjutó lesz. VIDEÓ ITT!

Északi szomszédjaink csak akkor eshettek volna ki, ha Új-Zéland legyőzi Paraguayt, Ricki Herbert biztonságra törekvő legénységének azonban nem volt igazi esélye erre – igaz, az All Whites azzal is megnyerte a saját kis világbajnokságát, hogy a torna egyetlen veretlen csapataként zárt. VIDEÓ ITT!

Az E-csoport ki-ki meccsén Japánnak már a döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz, ám a nagy lehetőség, hogy a saját rendezésű 2002-es torna után újra az egyenes kieséses szakaszba juthat, szárnyakat adott játékosainak Dánia ellen. Honda Keiszuke és Endo Jaszuhito egy-egy mesteri szabadrúgása megnyugtató előnyt jelentett az első félidőben, és bár a hajrában Jon-Dahl Tomasson a saját kihagyott büntetője utáni kipattanóból szépített, Okazaki Sindzsi szép kontra végén gyorsan nyomatékosította az erre a napra rendelt verdiktet. A negyedik vb-jétől búcsúzó Dánia először „ragadt" a csoportban. VIDEÓ ITT!

A csoport másik mérkőzése nem vetett fel lényeges kérdéseket, legfeljebb azt, hogy Hollandia százszázalékosan jut-e tovább, és hogy Kamerun pont nélkül utazik-e haza. Mindkettőre igen lett a válasz. A felépülő Arjen Robben a győztes gól előkészítésével mutatkozott be a vb-n, míg a kameruniaknál – akik Samuel Eto'o tizenegyesével negyedórára visszahozták a döntetlen állást – a fent már szóba hozott Rigobert Song megint sporttörténelmet írt: a csereként pályára lépő 33 éves, 138-szoros válogatott védő lett az első afrikai játékos, aki négy világbajnokságon is játszott (1994, 1998, 2002, 2010). VIDEÓ ITT!

VB 2010, DÉL-AFRIKA – JÚNIUS 24.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
RustenburgJapán–Dánia3–1
FokvárosHollandia–Kamerun2–1
Johannesburg
Szlovákia–Olaszország
3–2
Polokwane
Paraguay–Új-Zéland
0–0

 

2014: SUÁREZ HARAPÁSA DUPLÁN FÁJT AZ OLASZOKNAK

Az uruguayi Luis Suáreznek volt már sokakat megbotránkoztató vb-kilengése, a Ghánát sújtó 2010-es kezezésért ki is állították – viszont ezen a brazíliai játéknapon még csak sárga lapot sem kapott azért, hogy suttyomban megharapta az olaszok védőjét, Giorgio Chiellinit.

Igaz, utólag kiszabták rá a világbajnokságok történetének legsúlyosabb büntetését (négy hónap, továbbá kilenc válogatott tétmérkőzés), de ez nem vigasztalta az esetnél vadul, ám hiába reklamáló olaszokat. A Claudio Marchisio kiállítása miatt jó ideje emberhátrányban játszó squadra azzurra kevéssel az incidens után mehetett közepet kezdeni: a 81. percben egy szöglet után Diego Godín a kapuba fejelt, és mint később kiderült, ezzel kiejtette Olaszországot. VIDEÓ ITT!

Miközben Uruguay és az angolok elleni döntetlennel csoportelső Costa Rica továbbjutott, Olaszország 1966 óta a legkevesebb gólt szerezve (2) esett ki, Anglia pedig 1958 óta először nyeretlenül búcsúzott... Két korszakos jelentőségű angol futballista, Steven Gerrard (114.) és Frank Lampard (106.) ezen a napon játszotta le utolsó válogatott mérkőzését. VIDEÓ ITT!

A már nyolcaddöntős Kolumbia tartalékosan is simán legyőzte Japánt: a kispadról beszálló James Rodríguez parádés átemeléses gólt és egy gólpasszt jegyzett, és ugyancsak a cseresorból kapott néhány percnyi játéklehetőséget Faryd Mondragón, aki 43 évesen és 3 naposan a vb-döntők történetének legidősebb játékosa lett. A korábban a spanyol, a német és a francia élvonalban is védő kapusnak ez volt az 51., egyben utolsó fellépése válogatott mezben. VIDEÓ ITT!

Görögország elsősorban Jorgosz Szamarasznak köszönhette, hogy története során először vb-továbbjutást ünnepelhetett. A Celticből távozóban lévő támadó előbb gólpasszt adott Andreasz Szamarisznak, majd az Elefántcsontpart továbbjutását ígérő 1–1-es állásnál, a sérülések miatti hosszabbításban nagy rutinnal kiharcolt, majd értékesített egy büntetőt. VIDEÓ ITT!

VB 2014, BRAZÍLIA – JÚNIUS 24.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
FortalezaGörögország–Elefántcsontpart2–1
CuiabáKolumbia–Japán4–1
Belo HorizonteCosta Rica–Anglia0–0
NatalUruguay–Olaszország1–0

2018: ANGLIA A LEGFÖLÉNYESEBB VB-GYŐZELMÉT ARATJA

A vb-újonc Panama ideális ellenfélnek bizonyult ahhoz, hogy Anglia, amely a szünetben már 5–0-ra vezetett, itt-ott beleírjon a rekordkönyvébe. Tehát: a „háromoroszlánosok” történetük legnagyobb különbségű vb-győzelmüket aratták, és a kétszer a kapuba fejelő John Stones személyében már van olyan védőjük, aki duplázni tudott világbajnoki meccsen. Harry Kane nem az első mesterhármas-tulajdonos az angol vb-történelemben, de Geoff Hurst és Gary Lineker után harmadiknak lenni is dicsőség. Kiválóan működtek a rögzített helyzetek, Gareth Southgate csapata négy gólt is így szerzett. És ami kis lépés az emberiségnek, az nagyobbacska ugrás Panamának: Felipe Baloy megszerezte az ország első világbajnoki gólját.VIDEÓ ITT!

A H-csoport első fordulójának két meglepetésnyertese fordulatos, négy gólt hozó meccsen őrizte meg esélyét a továbbjutásra. A 2–2-es végeredményt beállító japán legenda, Honda Kejszuke már három vb-ről mondhat magának gólt és gólpasszt, és ő lett az első ázsiai labdarúgó, aki négy gólt szerzett világbajnokságon. Ekkor még nem tudtuk, hogy jelentősége lesz: Szenegál eggyel több sárga lapot kapott a mérkőzésen, mint ellenfele… VIDEÓ ITT!

Lengyelország és Kolumbia a versenyben maradásért esett egymásnak Kazanyban: aki kikap, kiesik… Nos, Robert Lewandowskiék húzták a rövidebbet: a kolumbiai kezdőbe visszakerülő James Rodríguez előkészített egy gólt Yerri Minának, egyet Juan Cuadradónak, és kettejük között Radamel Falcao is bevágta élete első vb-gólját. Ezen a vb-n a lengyel volt az első európai csapat, amelyiknek le kellett mondania a nyolcaddöntős szereplésről. VIDEÓ ITT!

VB 2018, OROSZORSZÁG – JÚNIUS 24.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Nyizsnyij NovgorodAnglia–Panama6–1
JekatyerinburgJapán–Szenegál2–2
KazanyLengyelország–Kolumbia0–3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik