Maracanazo: egy óriási bukás, amelynek nevet is adtak – vb-videók

Vágólapra másolva!
2018.07.16. 00:54
null
A brazil vég kezdete: Uruguay kiegyenlít
Brazília labdarúgó-válogatottja hiába volt házigazdája az 1950-es világbajnokságnak, és hiába várta ellenfelénél kedvezőbb helyzetben a sorsdöntő július 16-i meccset, mégis elbukta az aranyérmet, Uruguay lett a világbajnok – vb-öröknaptárunk mai epizódja az első brazíliai vb utolsó mérkőzése köré épül, de lesz szó (és kép) a svédek diadalát hozó 1994-es bronzmeccsről és Orth György 1930-as nagy utazásáról is.

 

A chilei csapat, Orth jobbról a harmadik az álló sorban
A chilei csapat, Orth jobbról a harmadik az álló sorban

1930: BEMUTATKOZIK CHILE ÉS AZ ELSŐ MAGYAR VB-RÉSZTVEVŐ

Az első torna július 16-i játéknapján újabb válogatott esett át a világbajnoki tűzkeresztségen. A chilei tizenegy fölényes győzelmet aratott Mexikó felett, amire a magyar futballbarátok is büszkék lehettek, noha csapatunk nem utazott el Uruguayba. Örömünk forrása: a chilei kispadon Orth György, a hőskorszak egyik legjobb magyar futballistája ült. MESÉLJENEK A KÉPEK!

Orth már túl volt a karrierjét megtörő súlyos térdsérülésen, ám játékos-pályafutását még korántsem zárta le akkoriban, amikor a magyar szövetség közvetítésével a chilei nemzeti együttes élére került.

Noha országok közötti mérkőzésen nem volt módja tesztelni tanítványait a vb-ig, a rajton elért eredmény tanúsága szerint a megelőző négy hónapban így is nagyszerű munkát végzett.

VB 1930, URUGUAY – JÚLIUS 16.
CSOPORTMÉRKŐZÉS
Montevideo Chile–Mexikó 3:0

 

Az uruguayi El País újabb vb-címet ünnepelt
Az uruguayi El País újabb vb-címet ünnepelt

1950: SÍRI CSEND TELEPEDIK A MARACANÁRA, URUGUAY A VILÁGBAJNOK

A visszaemlékezések eltérnek a Rio de Janeiró-i Maracana Stadionba 1950. július 16-án bezsúfolódó (túlnyomórészt brazil) szurkolók létszámát illetően, ám más vonatkozásban nagyon is egybevágnak. Akár 173 ezres, akár 210 ezres publikumról tudósítottak, a lefújáskor tapasztalt lelátói csend érzékeltetésére a krónikások szinte mindegyike temetővel vagy halállal kapcsolatos metaforát keresett.

Brazília pontelőnnyel várta a négyes döntő legfontosabb, Uruguay elleni mérkőzését, mindössze döntetlenre volt szüksége első világbajnoki címe megszerzéséhez. Rióban olyannyira biztosra vették a kedvező eredményt, hogy a lapok már az aranymeccs napjának reggelén világbajnokként ünnepelték a selecaót, elkészültek a játékosok nevével díszített aranyérmek, és maga Jules Rimet, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) francia elnöke is portugál nyelvű köszöntővel készült.

A brazil O Globo zavarodott hazai csapatról írt
A brazil O Globo zavarodott hazai csapatról írt

Jól tudjuk, ehhez képest mi történt: Friaca 47. percbeli góljával ugyan vezetett Brazília, ám az alábecsültséget hihetetlen motivációs forrásként hasznosító Uruguay Juan Alberto Schiaffino (66. perc) és Alcides Ghiggia (79. perc) révén megfordította a mérkőzést, így 1930 után másodszor is világbajnok lett. VIDEÓ ITT!

A vendégek sikerében kulcsszerepe volt a csapatkapitány Obdulio Varelának – s nemcsak azért, mert a brazilok dicséretét zengő újságokat rituálisan levizelte az öltözőben, és hasonló „akcióra" biztatta társait is. Hasznosabbnak bizonyult, hogy Juan López szövetségi kapitány óvatos taktikájával ellentétben bátor támadójátékra ösztökélte társait, mert a kezdeményezés átengedése szerinte felért volna az öngyilkossággal.

Brazíliát sokkolta az eredmény; akadtak, akik képtelenek voltak feldolgozni a félig-meddig már átélt siker elmaradását, és véget vetettek az életüknek. Született egy kifejezés is, a Maracanazo (nagyjából „maracanai csapás"), amely ma is emlékezteti a híres-nevezetes arénában pályaválasztóként szereplő csapatokat és szurkolóikat: nem érdemes előre inni a medve bőrére.

HOSSZABB ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

VB 1950, BRAZÍLIA – JÚLIUS 16.
NÉGYES DÖNTŐ
Sao Paulo Svédország–Spanyolország 3:1
Rio de Janeiro Brazília–Uruguay 1:2



Bobby Charlton
Bobby Charlton

1966: MEGSZÜLETIK AZ ELSŐ ANGOL GÓL ÉS AZ ELSŐ ANGOL GYŐZELEM

Szerencsésebb napja volt július 16-án az 1966-os világbajnokság házigazdájának, Angliának, amely Bobby Charlton hatalmas lövése és a lesipuskás Roger Hunt révén az első góljait, valamint az első győzelmét is elkönyvelte a tornán, az ellenfél Mexikó volt. VIDEÓ ITT!

A korábban Magyarországot legyőző Portugália Eusébio és José Torres góljával tette biztossá a győzelmet Bulgária ellen, de a sikerhez az is kellett, hogy mintegy bevezetésképp, a 17. percben Ivan Vucov parádés öngóllal sokkolja csapattársait. VIDEÓ ITT!

Igor Csiszlenko életerős ballábas lövése nyomán révén elkönyvelte második győzelmét a Szovjetunió is. VIDEÓ ITT!

VB 1966, ANGLIA – JÚLIUS 16.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
London Anglia–Mexikó 2:0
Birmingham Argentína–NSZK 0:0
Manchester Portugália–Bulgária 3:0
Sunderland Szovjetunió–Olaszország 1:0

 

A KÉPRE KATTINTVA: a svédek remek vb-szereplésének 
összefoglalója (angol nyelven)
A KÉPRE KATTINTVA: a svédek remek vb-szereplésének összefoglalója (angol nyelven)

1994: A SVÉDEKET JOBBAN MOTIVÁLTA A BRONZ – ÉS JOBBAN SEGÍTETTE FORTUNA

Sem korábban, sem azóta nem mutatkozott olyan nagy különbség két csapat között a világbajnokság bronzmérkőzésén, mint 1994-ben.

Pedig voltak lehetőségeik a bolgároknak is, de mintha átok ült volna rajtuk ezen a júliusi Los Angeles-i délutánon, miközben a svédeknek szinte minden bejött.

Tommy Svensson legénysége Tomas Brolin, Hakan Mild, Henrik Larsson és Kennet Andersson góljával kiütötte ellenfelét – a végeredmény már a 40. percre kialakult... VIDEÓ ITT!

Brolin visszaemlékezése szerint: „Úgy mentünk neki a bronzmeccsnek, hogy fantasztikus tornánk volt, kötelességünk az utolsó leheletünkig harcolni, mert az nem lehet, hogy érem nélkül térjünk haza…″

Meg is lett az az érem…

VB 1994, EGYESÜLT ÁLLAMOK – JÚLIUS 16.
A 3. HELYÉRT
Los Angeles Svédország–Bulgária 4–0
AZ EDDIG MEGJELENT EPIZÓDOK A DÁTUMRA KATTINTVA
MÁJUS
27
28 29 30 31
JÚNIUS
1
2
3
4 5 6 7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21
22
2324
25 26 27 2829
30
JÚLIUS
1
2 3 4 5
6
7
8
9 10 11 12
13
14
15
16 17 18 19
20
2122
23 24 25 26
27
28
29
30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik