Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-videók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.12. 01:12
null
Zinédine Zidane az első gólját fejeli a brazilok elleni 1998-as fináléban (Fotó: Action Images)
A huszadik század utolsó vb-jén, 1998-ban ezen a napon lett világbajnok Franciaország labdarúgó-válogatottja. A július 12-i vb-játéknapokról három torna öt mérkőzésének emlékét őrizzük: ekkor mutatkozott be a nagyvilágnak Franz Beckenbauer, ekkor szenvedett fontosnak bizonyuló sérülést Pelé, ekkor döntötte el két nagyszerű fejes góllal az 1998-as döntőt Zinédine Zidane, és 2014-ben ezen a napon vált bizonyossá, hogy Brazília rendezőként érem nélkül marad.

 

 

1966: FRANZ BECKENBAUER KÉT GÓLLAL MUTATKOZIK BE A VILÁGBAJNOKSÁGON

Az előző napi egymeccses nyitány után három mérkőzéssel folytatódott az angliai világbajnokság. Két volt világbajnok és egy Európa-bajnok is pályára lépett, úgyhogy nem lehetett panasz a július 12-i programra.

A brazilok természetesen a címvédés szándékával érkeztek Angliába, és bár a 3. csoport nyitányán győzelemmel mutatkoztak be a bolgárok ellen, esélyeik megcsappanni látszottak. VIDEÓ ITT!

Az igen kemény csatában megsérült ugyanis az egyik gól szerzője, Pelé, az 1958-as vb hőse (a másik, a szebbik gólt Garrincha lőtte, Peléhez hasonlóan szabadrúgásból). A brazilok 1962-ben már megmutatták, képesek a sérült Fekete Gyöngyszem nélkül vb-aranyat nyerni, de érthető okokból nem vágytak még egy ilyen tornára.

Látták a jövőt: Beckenbauer és Haller a meccs előtti címlapon
Látták a jövőt: Beckenbauer és Haller a meccs előtti címlapon

Az egy vb-aranyat szintén őrző NSZK az előző tornán még csak legyőzte Svájcot, ezúttal már valósággal a talajba gyalulta.

A 2. csoportban regisztrált fölényes győzelem egyik fő letéteményese a kilencedik válogatott mérkőzésénél tartó, mindössze húszesztendős, akkoriban még a középpályán ténykedő Franz Beckenbauer volt, aki – Helmut Hallerhez hasonlóan – kétszer talált a kapuba.

A később játékosként és szakvezetőként is világbajnok „Ferenc Császárhoz" hasonlóan ez volt az első világbajnoki mérkőzése a németeket irányító Helmut Schönnek, minden idők legtöbb (25) vb-meccsen dolgozó szövetségi kapitányának is. VIDEÓ ITT!

Ugyanezen a napon, a 4. csoportban játszotta le első világbajnoki mérkőzését a Koreai NDK válogatottja, és ahogyan egy csoportutolsó-jelölttől elvárható, simán kikapott az 1960-ban Európa-bajnok, 1964-ben Eb-ezüstérmes Szovjetuniótól. A szovjeteknél Eduard Malofejev kétszer talált a kapuba. VIDEÓ ITT!

VB 1966, ANGLIA – JÚLIUS 12.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Sheffield NSZK–Svájc 5:0
Liverpool Brazília–Bulgária 2:0
Middlesbrough Szovjetunió–Észak-Korea 3:0

 

Az orokkévalóságnak
Az orokkévalóságnak

1998: ZIDANE KÉT GÓLT FEJEL, FRANCIAORSZÁG ELŐSZÖR VILÁGBAJNOK

Harmadszor állítottak ki játékost a házigazda francia válogatottból az 1998-as tornán, és ahogyan a csoportban Szaúd-Arábia, majd az elődöntőben a horvátok ellen, úgy ezúttal, a brazilok is szerencsét hozott a kényszerű létszámcsökkentés Aimé Jacquet legénységének.

Ami azért sem mellékes, mert július 12-én már a finálét vívták a Stade de France-ban. Hozzá kell tenni, amikor Marcel Desailly megkapta a piros lapot a 68. percben, Franciaország már 2–0-ra vezetett.

Nem kis meglepetés volt ez, hiszen dacára a „kékek" házigazdai státuszának és addig látott jól szervezett játékának, a szakértők inkább a címvédő Brazíliát tartották esélyesnek az aranyéremre.

Valamelyest árnyalódott a kép, amikor a döntő kezdőrúgása előtti órában Ronaldo gyors egymásutánban ki-, majd bekerült a brazil kezdő tizenegybe. Mi történhetett? Mint kiderült, a kiváló formában lévő csatár epilepsziás rohamra emlékeztető tüneteket produkált a meccs előestéjén, és Mário Zagallo szövetségi kapitány orvosi tanácsra nem kívánta szerepeltetni.

Akkor még elúszott az ötödik vb-cím; Dunga a Placar címlapján
Akkor még elúszott az ötödik vb-cím; Dunga a Placar címlapján

Ronaldo azonban játszani akart, így játszott is, ám egyáltalán nem emlékeztetett korábbi önmagára. A francia védelem többé-kevésbé úgy is kikapcsolta a játékból, hogy közepén az eltiltott Laurent Blanc helyett Frank Leboeuf játszott párban Desaillyjal.

A meccs hőse Zinédine Zidane volt, aki az első félidőben – hol volt még Berlin lefejelős borzalma! – kétszer is a brazilok kapujába fejelt. Nem sokkal a lefújás előtt, egy tanítani való ellencsapás végén Emmanuel Petit állította be a végeredményt. VIDEÓ ITT!

Franciaország az 1984-es Európa-bajnokság után az 1998-as világbajnokságon is „önző" házigazdának bizonyult: nem engedte át másnak a serleget.

A történet húsz évvel később kapott egy lábjegyzetet: Michel Platini, a szervezőbizottság társelnöke – a korábbi francia futballisten, a későbbi eltiltott UEFA-elnök – egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy a remélt francia–brazil döntő érdekében a csoportbeosztás elkészítésekor egy kicsit „ügyeskedtek”. Ez a beismerés leginkább azért szörnyű, mert az emberben felébreszti a kételyt: vajon Ronaldo „ügyeskedés” nélkül lett rosszul éppen a döntő napján?…

VB 1998, FRANCIAORSZÁG – JÚLIUS 12.
DÖNTŐ
Saint-Denis Franciaország–Brazília 3–0

 

A holland De Telegraaf másnapi címoldala
A holland De Telegraaf másnapi címoldala

2014: BRAZÍLIA ÉREM NÉLKÜL MARAD

Arjen Robben lenyűgöző gyorsasága már a bronzmeccs legelején tizenegyest, majd Robin van Persie jóvoltából gólt hozott Hollandiának, és hiába minden fogadkozás, az elődöntőben tönkrevert Brazília – ezúttal is a sérült Neymar nélkül – újfent sima vereséget szenvedett.

Daley Blind gyorsan növelte az előnyt, a végjátékban Georginio Wijnaldum is betalált.

A szövetségi kapitányi posztról ezzel a mérkőzéssel leköszönő Louis van Gaal arra is ügyelt, hogy minden futballistájának játéklehetőséget adjon.

A kapus Michel Vorm 93. percbeli becserélése azt jelentette, hogy Hollandia lett a vb-k történetének első olyan csapata, amelyik mind a 23 benevezett labdarúgóját pályára küldte. VIDEÓ ITT!

VB 2014, BRAZÍLIA – JÚLIUS 12.
A 3. HELYÉRT
Brazíliaváros Brazília–Hollandia 0–3

Szomorú vég; Bokszzsákszerep; Megismételt hibák – másnapi brazil lapok címoldalai
Szomorú vég; Bokszzsákszerep; Megismételt hibák – másnapi brazil lapok címoldalai
AZ EDDIG MEGJELENT EPIZÓDOK A DÁTUMRA KATTINTVA
MÁJUS
27
28 29 30 31
JÚNIUS
1
2
3
4 5 6 7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21
22
2324
25 26 27 2829
30
JÚLIUS
1
2 3 4 5
6
7
8
9 10 11 12
13
14
15
16 17 18 19
20
2122
23 24 25 26
27
28
29
30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik