HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.06.10 00:57 Frissítve: 2018.06.10 00:58

Itt a vb-főszezon: Pelétől Müllerig termelnek a gólvágók – videók!

Mi történt ezen a napon a korábbi labdarúgó-világbajnokságokon? Június 10. már vb-főszezon a javából: a braziloknak négy győzelmük jut erre a játéknapra – az egyik az éppen rajtoló 1998-as tornán –, az olaszoknak három, sőt nekik egy világbajnoki cím is! A magyar válogatott szintén többször csatába vonult, és sajnos két tornától (1962, 1978) is elbúcsúzott ezen a napon. Különösen az első kudarc volt fájó. Amúgy a vb-történelem piros betűs ünnepe június 10.: a publikum mesterhármast láthatott Gerd Müllertől és Pauletától, láthatta duplázni Pelét, Garrinchát, Zbigniew Bonieket, valamint Lothar Matthäust.

HIRDETÉS

 

1934: OLASZORSZÁG MEGSZERZI AZ ELSŐ VB-ARANYÉRMÉT

Olaszország is, Csehszlovákia is nyílt sisakkal játszott története első vb-döntőjében, főként a kapusokon – elsősorban a cseh legendán, Frantisek Plánickán – múlt, hogy nem született gól egészen a hajráig. A 71. percben aztán az 55 ezer néző döbbenetére a látogatók jutottak előnyhöz, mégpedig Antonín Puc ravasz lövése révén – a csatár éppen túl volt egy hosszú ápoláson, amit a rettegett Luis Montinak „köszönhetett”.

A következő tíz percben a csehszlovákok akár be is aranyozhatták volna a délutánjukat, de ez nem történt meg – Jirí Sobotka a kapu mellé, Frantisek Svoboda a kapufára lőtt –, így Raimundo Orsi a 81. percben remek alakítás végén egyenlített: jöhetett a hosszabbítás!

Lényeges volt, hogy a Duce jelenlétében…

 

A játékosok többsége már alig állt a lábán, Giuseppe Meazza is sántikált – ám éppen ez vált az olaszok hasznára! A csehszlovák védők már nem ügyeltek eléggé a keveset mozgó csatárra, pedig még volt a lábában egy őrületesen jó indítás, amelyből Enrique Guaita beadott, Angelo Schiavio pedig nem kegyelmezett Plánickának. Odaát Gianpiero Combi a végén védett egy hatalmasat, de aztán jöhetett az ünneplés: Vittorio Pozzo csapatát világbajnokká avatták – a diadalból természetesen részt követelt magának a lelátón helyet foglaló Duce, azaz Benito Mussolini, a fasiszta olasz állam miniszterelnöke is... VIDEÓ ITT!

Két érdekesség: az Itália színeiben 33 évesen aranyérmet szerző Luis Monti máig az egyetlen labdarúgó, aki két ország csapatában is világbajnoki döntőt vívott (Argentínával 1930-ban második lett); Iváncsics Mihály az első magyar, aki vb-döntőn szerepelt – honfitársunk partjelzőként dolgozott a római fináléban.

VB 1934, OLASZORSZÁG – JÚNIUS 10. 
DÖNTŐ
Róma Olaszország–Csehszlovákia 2:1, hosszabbítás után 

 

A Népsport másnapi címlapja

1962: LATISEV, SCHROJF, KIHAGYOTT HELYZETEK, MAGYAR KIESÉS

A magyar csapat ugyanolyan jól játszott a csehszlovákok elleni negyeddöntőben, ahogyan a chilei vb csoportkörében megszokhattuk – legalábbis a mezőnyben. Merthogy a gólszerzés sehogyan sem jött össze, Adolf Scherer viszont váratlanul már a 12. percben megszerezte a vezetést az ellenfélnek.

Egyenlítési, sőt fordítási lehetőség adódott bőven, csakhogy vagy a csatáraink hibáztak, vagy a remek napot kifogó Viliam Schrojf kapus brillírozott – vagy Nyikolaj Latisev játékvezető hibázott. Legalábbis a szovjet sporit mumusként megőrző magyar futballemlékezet így tartja, hiszen Tichy Lajos szabadrúgását követően a labda a lécről – szerintünk – a gólvonal mögé vágódott (VIDEÓ ITT!). Így volt-e, vagy sem, a végeredmény szempontjából ma már közömbös: Csehszlovákia 1:0-ra nyert, Magyarország nem jutott a négy közé. VIDEÓ ITT!

Két további csoportelső is kiesett a negyeddöntőben: az NSZK-t a jugoszlávok küldték haza Petar Radakovics hajrábeli közeli lövésével, míg a Szovjetuniót a házigazda Chile verte meg. Ez nem Lev Jasin vb-je volt: a nagyszerű szovjet kapus Leonel Sánchez távoli lövésénél nem állt a helyzet magaslatán. Hiába talált be Igor Csiszlenko is, egy perc múlva, Eladio Rojas bombájával újra Chile vezetett, és az Európa-bajnok végül nem jutott be az elődöntőbe. VIDEÓ ITT!

A negyeddöntő egyetlen korábbi csoportelsőnek hozott szerencsét: Brazíliának, amely az előző mérkőzésén már belekóstolt a sérült Pelé nélküli játékba. Nos, az angolok ellen már gördülékenyebben ment, mint a csoportkörben Puskásék ellen: a pályája csúcsán lévő Garrincha előbb fejelt egy gólt, majd – az angolok egyenlítése után – a második félidő elején szabadrúgásával előkészített egyet Vavának, kisvártatva pedig remek távoli lövéssel maga állította be a 3:1-es végeredményt. VIDEÓ ITT!

Garrinchának nem sikerült, Greavesnek igen – A FOTÓRA KATTINTVA INDUL A VIDEÓ

A mérkőzésről egy mókás képsor is bejárta a világot (a videót lásd a képre kattintva): az első félidőben a pályára tévedt egy kutya, több játékost kicselezett, végül azonban megadta magát az egyik angolnak, a hozzá négy lábon közelítő Jimmy Greavesnek.

A kutya rájött, hogy átverték, és befogása közben, alighanem inkább ijedtében, mint bosszúból, alaposan levizelte Greavest, így aztán a Tottenham rettegett gólvágója a meccs hátralévő részét …khm, nedves szerelésben volt kénytelen végigfutballozni. Állítólag Garrincha annyira szórakoztatónak találta a történteket, hogy később befogadta a kutyust.

VB 1962, CHILE – JÚNIUS 10. 
NEGYEDDÖNTŐ
Arica Chile–Szovjetunió 2:1
Santiago Jugoszlávia–NSZK 1:0
Vina del Mar Brazília–Anglia 3:1
Rancagua Csehszlovákia–Magyarország 1:0 

 

1970: NAGY GÓLVÁGÓK NAGY NAPJA

Az első mexikói vb csoportkörének sorsolása úgy hozta, hogy Brazília és az NSZK mindig ugyanazon a napon lépett pályára, ami biztosíték volt a publikum jó szórakozására. Ezen a napon mindkét válogatott gólzáporos meccset játszott – és lett százszázalékos teljesítménnyel csoportelső. A brazilok Pelé (2) és Jairzinho góljaival verték a románokat. VIDEÓ ITT!

A leóni mérkőzést a két kiváló gólvágó teljesítménye alapján így is írhatnánk: Gerd Müller–Teófilo Cubillas 3:1. A nyugatnémet bombázó négy napon belül a második mesterhármasát könyvelte el, és a perui sem szégyenkezhetett, összesítésben már öt gólnál járt! VIDEÓ ITT!

S ha már gólhalmozók: a szovjet Anatolij Bisovec másodszor duplázott négy nap leforgása alatt, csapata Salvador elleni győzelmében és továbbjutásában oroszlánrésze volt. VIDEÓ ITT!

A svédek csak a lefújás előtti pillanatokban találtak be Uruguaynak, és a sovány győzelem nem volt elég a továbbjutáshoz. VIDEÓ ITT!

VB 1970, MEXIKÓ – JÚNIUS 10. 
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Mexikóváros Szovjetunió–Salvador 2–0
Puebla Svédország–Uruguay 1–0
Guadalajara Brazília–Románia 3–2
León NSZK–Peru 3–1

 

A Népsport másnapi címlapja

1978: MAGYAR BÚCSÚ HÁROM VERESÉGGEL

A magyar válogatott – akárcsak ellenfele, Franciaország – biztos kiesőként várta az utolsó argentínai mérkőzését, és nem is sikerült változtatni a tendencián: sima vereség lett a Mar del Plata-i fellépés vége. Zombori Sándor remek felső sarkos gólján kívül legfeljebb azt idézhetjük fel némi derűvel, hogy a franciák egy helyi csapattól kölcsönzött, meglehetősen bizarr szerelésben, zöld, fehér, kék színösszeállításban kényszerültek pályára lépni, mert tévedésből ugyanúgy fehéret vittek a meccsre, mint a mieink... VIDEÓ ITT! (VITRAY TAMÁS KOMMENTÁLÁSÁVAL)

Az A-csoport első helye az olaszoké lett, akik némi meglepetésre Roberto Bettega góljával legyőzték a házigazda Argentínát. VIDEÓ ITT!

Rácáfolt az esélylatolgatókra Tunézia is, amely gól nélküli döntetlent csikart ki a címvédő NSZK ellen, és ezzel hozzásegítette Lengyelországot a csoport első helyének megszerzéséhez. A lengyelek elsősorban a duplázó Zbigniew Bonieknek köszönhették Mexikó legyőzését. VIDEÓ ITT!

VB 1978, ARGENTÍNA – JÚNIUS 10. 
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Mar del Plata Franciaország–Magyarország 3–1
Buenos Aires Olaszország–Argentína 1–0
Rosario Lengyelország–Mexikó 3–1
Córdoba NSZK–Tunézia 0–0

 

Altobellinek hála jöhet a franciák elleni nyolcaddöntő

1986: HARMADJÁRA VÉGRE NYERNEK, ÍGY TOVÁBBJUTNAK AZ OLASZOK

Bár a magyarok már lejátszották az utolsó csoportmérkőzésüket, gyakorlatilag ezen a játéknapon vált véglegessé, hogy az irapuatói csapással kezdődő szereplés korai kieséssel párosul. Bár Argentína Jorge Valdano révén már a 3. percben vezetést szerzett Bulgária ellen, végül beérte a 2–0-s győzelemmel (Diego Maradona remek beadásából Jorge Burruchaga fejelte a második gólt), így a nyeretlen bolgárok a mieink előtt maradtak a harmadik helyezettek versenyében. A hat csoportból négy harmadik jutott tovább, és a bolgárok tűntek az egyik gyenge láncszemnek – egészen eddig a játéknapig. VIDEÓ ITT!

Az olaszok megszenvedtek Dél-Koreával, de a kiváló formában lévő Alessandro Altobelli a duplájával megmentette őket, továbbjutottak. A világbajnok támadó sorozatban a negyedik vb-meccsén szerzett gólt: Mexikóban mindhárom csoporttalálkozón betalált, ezt megelőzően pedig az 1982-es vb-döntőben ő adta meg a kegyelemdöfést az NSZK-nak – de erről majd később. VIDEÓ ITT!

VB 1986, MEXIKÓ – JÚNIUS 10. 
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Puebla Olaszország–Dél-Korea 3–2
Mexikóváros Argentína–Bulgária 2–0

 

1990: MATTHÄUS, KLINSMANN, VÖLLER – MICSODA TRIÓ!

A duplák napja az olaszországi világbajnokságon: a brazilok Careca két góljával verték a svédeket, az amerikaiakat lemosó csehszlovákoknál Tomás Skuhravy duplázott, és ugyancsak kétszer talált a kapuba a nyugatnémetek csapatkapitánya, az akkoriban már az Intert erősítő, tehát hazai pályán játszó Lothar Matthäus. S ha már német gólszerzők és Olaszország: a jugók ellen szintén betaláló Jürgen Klinsmann is interes volt akkoriban, míg Rudi Völler a Romát erősítette. Hogy rohan az idő: azóta mind a hárman voltak már szövetségi kapitányok... VIDEÓ ITT!

Lothar Matthäus szabadrúgást gyakorol a vb előtti edzőtáborban (Fotó: AFP)

 

VB 1990, OLASZORSZÁG – JÚNIUS 10. 
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Firenze Csehszlovákia–Egyesült Államok 5–1
Torino Brazília–Svédország 2–1
Milánó NSZK–Jugoszlávia 4–1

 

A L'Équipe szerint jól kezdődött

1998: ÖNGÓL KELLETT A BRAZILOK ELSŐ SIKERÉHEZ

Ronaldo, Rivaldo és Roberto Carlos is pályára lépett a címvédő braziloknál, ám ahhoz, hogy a franciaországi torna nyitó mérkőzését megnyerjék Skócia ellen, egy öngólra volt szükségük: a 73. percben Cafú közeli kísérlete után Jim Leighton kapusról Tom Boydra pattant a labda, az egyik legtapasztaltabb skót játékosról pedig a kapuba... A torna első gólját a brazil César Sampaio szerezte fejjel-vállal, John Collins büntetőből egyenlített. VIDEÓ ITT!

Volt öngól a másik mérkőzésen is, a marokkói Juszef Sippo fejelte; csapata hiába vezetett kétszer is, Norvégia elcsípett egy pontot – a döntetlent érő gólt Dan Eggen fejelte, aki ezzel jóvátette a két marokkói találat előtti bizonytalankodásait. VIDEÓ ITT!

VB 1998, FRANCIAORSZÁG – JÚNIUS 10.  
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Saint-Denis Brazília–Skócia 2–1
Montpellier Marokkó–Norvégia 2–2

 

A Bola címlapja – Portugália újra reménykedett

2002: SZÜLETÉSNAPI MESTERHÁRMAS PAULETA MÓDRA

Van-e élet az amerikaiaktól elszenvedett megdöbbentő vereség után? És a Dél-Koreától kapott, szintén nem éppen papírformára szabott zakó után? Portugália és Lengyelország is megpróbált pozitív választ adni a maga kérdésére, s mivel egymás ellen játszottak, ez csak egyiküknek sikerülhetett: a hajrában csúcsra járó gólgyártás végeztével Pauleta mesterhármassal lepte meg nemzetét és az 50. születésnapját ünneplő Antonio Oliveira szövetségi kapitányt, továbbá lőtt egy gólt Rui Costa is – azaz a két európai csapat közül Portugália maradt életben. VIDEÓ ITT!

Eközben a lengyelverő Dél-Korea és a portugálveszejtő Egyesült Államok döntetlenre végzett egymással. Clint Mathis hosszú adogatást követő góljával (VIDEÓ ITT!) az amerikaiak szereztek vezetést, majd a büntetőt is hárító Brad Friedel vezérletével a hajráig tartották az előnyüket, végül a csereként beálló An Dzsung Hvan fejjel egyenlített (VIDEÓ ITT!). Hozzá még lesz szerencsénk…

Belgium némi meglepetésre a második meccsét sem tudta megnyerni, mivel Marc Wilmots gólját a tunéziai Rauf Buzajen remek szabadrúgással megválaszolta. VIDEÓ ITT!

VB 2002, DÉL-KOREA, JAPÁN – JÚNIUS 10. 
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Tegu Dél-Korea–Egyesült Államok 1–1
Csönzsu Portugália–Lengyelország 4–0
Oita Tunézia–Belgium 1–1

 

Egy vb-re vágyó lelkes trinidadi
drukker ablakfestménye 2006-ból

2006: A SOCA WARRIORS MEGHÓDÍTJA A PUBLIKUMOT

Az utóbbi évtizedekben már ritkaság, ha egy világbajnoki játéknapon két újonc válogatott is bemutatkozik, a németországi tornán mégis ez történt. Sőt Trinidad és Tobago – ez ugyebár csak az egyik újonc – pontot is szerzett! A második félidő java részében emberhátrányban játszó, nagy közönségsikert arató Soca Warriors a veterán kapus, Shaka Hislop vezérletével féken tartotta a Zlatan Ibrahimoviccsal és Henrik Larssonnal rohamozó svédeket. VIDEÓ ITT!

Játéka révén Elefántcsontpart is rászolgált volna a pontra, csakhogy az ellenfél, Argentína is kiváló napot fogott ki. José Pékerman csapata az első félidőben kétgólos előnyt szerzett – Hernán Crespo és Javier Saviola góljában is oroszlánrésze volt a játékmesternek, Juan Román Riquelmének –, míg a fordulás után az „elefántok” négy csatárral rohamoztak, de Didier Drogba révén csak szépíteni tudtak. VIDEÓ ITT!

Anglia a frankfurti hőségben már a 3. percben előnybe került Paraguay ellen – David Beckham szabadrúgását Carlos Gamarra a saját kapujába csúsztatta –, de játéka csalódást okozott, a három pont megszerzéséhez szerencse is kellett. VIDEÓ ITT!

VB 2006, NÉMETORSZÁG – JÚNIUS 10. 
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Frankfurt Anglia–Paraguay 1–0
Dortmund Trinidad és Tobago–Svédország 0–0
Hamburg Argentína–Elefántcsontpart 2–1
AZ EDDIG MEGJELENT EPIZÓDOK A DÁTUMRA KATTINTVA
MÁJUS
      27
28 29 30 31
   
          
JÚNIUS
    1
2
3
4 5 6 7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21
22
2324
25 26 27 2829
30
 
          
JÚLIUS
      1
2 3 4 5
6
7
8
9 10 11 12
13
14
15
16 17 18 19
20
21 22
23 24 25 26
27
28
29
30         

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.14 15:52:32

Minden más foci BOROS MIKLÓS (Kolozsvár)

A Gazeta Sporturilornak a magyar kormány megerősítette, közvetlenül támogatja a klubokat.

2018.11.13 22:00:01

Minden más foci VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nagy átka ez a flancos játékvezetői reform a világ labdarúgásának. A fene nagy digitalizálással, a túlszabályozás miatt az unalom gödrébe taszajtják a játékot.

2018.11.12 01:06:12

Minden más foci BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Sportlapban talán furán hat e párhuzam, de egyszer csak úgy éreztem, Varga Zoltán lénye leginkább Antigonét tükrözi vissza.

HIRDETÉS
HIRDETÉS