Vízilabda: Arra vagyok beállítva, hogy gólt szeretnék lőni – Varga Dénes

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.05.13. 10:26
null
Fotó: Dömötör Csaba
A Ferencváros sokakat meglepve a második helyen zárt az erősebbik Bajnokok Ligája-csoportban, és a Jug Dubrovnikkal találkozik a negyeddöntőben.

 

– Mit találtak meg az utolsó negyedre, ami addig hiányzott a játékból?
– Nem volt nagy sebességű a meccs, amikor kevés gól esik, nincs holtidő, és nehéz pihenni, ebből következik, hogy ilyenkor a játékosok elfáradnak, ez kölcsönösen így is történt – mondta Varga Dénes, az FTC-Telekom csapatkapitánya a Brescia ellen 5–2-es utolsó negyeddel 8–6-ra megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzés után, amivel eldőlt, hogy a csapat a második helyen zárja a csoportkört, és a Jug Dubrovnikkal találkozik a negyeddöntőben, vagyis elkerüli a Zalánki Gergővel felálló Pro Reccót. – Hiába vezettek szinte végig az olaszok, sejteni lehetett, hogy egy-két gól meg tudja fordítani a meccset, és ez így lett. Ilyenkor a türelem a legfontosabb, amit egyébként a találkozó során elég kevésszer tapasztaltam, mert az elején feldobáltuk a fórokat a fához félhelyzetekbe, és ez nem vezetett eredményre. Valószínűleg éppen azért tudtuk belőni az utolsó emberelőnyt, mert azt szépen végigjátszottuk. Kicsivel fegyelmezettebbek lettünk a legfontosabb pillanatokra.

– Min múlt a kissé tompább kezdés?
– Felemás volt ennek az összecsapásnak a megítélése bennünk, a bajnoki döntőből jöttünk, ami értelemszerűen élet-halál mérkőzés, ezen meg az múlt, hogy elkerüljük-e a Reccót a nyolcas döntő első találkozóján. Persze ha BL-t akarunk nyerni, előbb-utóbb a Reccót is meg kell tudni verni, de úgy voltunk vele, hogy ha tehetünk azért, hogy könnyebbnek vélt ellenféllel játsszunk először, akkor tegyünk. A pörgés nem volt meg, így aztán küzdős mérkőzés lett belőle.

– Nem mehetünk el szó nélkül az utolsó másodpercben a felezővonalról, oda sem nézve becsavart üres kapus csodagólja mellett...
– Csak azért csavartam el, mert kevés idő volt hátra. Én arra vagyok beállítva, hogy ha kapott gólt nem veszélyeztet, akkor gólt szeretnék lőni... Ez nem tetszett az olaszoknak, azt mondták, nem volt sportszerű, ami lehet, hogy így is van, de én abszolút nem így álltam hozzá, ha ők csavarnak ilyen helyzetben gólt, egy szót sem szólok.

– Nagyon kemény csoport második helyéről léptek tovább a nyolcas döntőbe, mondhatjuk, hogy felülmúlták a várakozást?
– Az idény elején átalakultunk, méghozzá annyira, hogy úgy gondoltuk, ez a csoport talán túl erős is nekünk, úgyhogy koncentráljunk a bajnokságra és a Magyar Kupára. Aztán nagyon jól sikerült az őszünk, úgy maradtunk veretlenek, hogy a döntetlennel záruló mérkőzéseinken is többször volt esélyünk győzni, és ez mindenképpen bizakodásra adott okot. Aztán februárban becsúszott két betli, és onnantól bravúrok kellettek. Miután meglett az első, célirányosabban mentünk neki a következő találkozónak, és azt is megnyertük. Utána már csak a kötelezőnek nevezett Kragujevac elleni mérkőzést kellett behúzni, hogy az erőn felüli, de mégiscsak minimumcélt, a nyolcas döntőbe jutást elérjük.

– Ezt most félre kell tenni, hiszen jövő szerdán folytatódik a bajnoki döntő.
– Nem is nagyon hangsúlyos bennünk még a Bajnokok Ligája nyolcas döntője, ez látszott rajtunk, meg az ellenfélen is. A Brescia is a hazai végjátékra készül, és nekünk ugyancsak a bajnoki döntő a súlyozottabb.

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, NYOLCAS DÖNTŐ (BELGRÁD, JÚNIUS 2–4.)
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

AN Brescia (olasz)–Waspo98 Hannover (német)
FTC-TELEKOM–Jug Dubrovnik (horvát)
VK Novi Beograd (szerb)–CN Marseille (francia)
CNA Barceloneta (spanyol)–Pro Recco (olasz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik