Férfi vízilabda: edzőváltás az OSC-nél? – a klub nem reagált

2018.02.02. 15:09
A Nemzeti Sport értesülései szerint szombaton irányítja utoljára az OSC férficsapatát Petik Attila. A klub nem kívánt reagálni megkeresésünkre.

Petik Attila intett a közönségnek, lepacsizott minden játékossal – mindez szokásos életkép is lehetne. Mégis, valahogy különleges hangsúlyt kapott a „Köszönöm a fiúknak, szép meccset játszottak a végén” – mondat a Miskolc elleni bajnoki győzelmet követő értékeléskor.

NEM AZ ELSŐ
A férfi ob I-ben nem az OSC-nél történik az első edzőváltás. Október közepén a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán közös megegyezéssel távozott a Kaposvári VK csapatától, helyét idősebb Berta József vette át. Ami pedig az OSC-t illeti, az előző idényt sem azzal az edzővel fejezte be a bajnokságban végül bronzérmes csapat, amelyikkel elkezdte: Vincze Balázs márciusban mondott le, helyét beugróként Tóth László vette át, később őt váltotta az idény kezdetén a korábban az OSC utánpótlásában dolgozó Petik.

Információnk szerint utolsó hazai mérkőzésén irányított a felnőttcsapat edzőjeként a tréner, ugyanis váltás történik az A-Híd OSC férfi vízilabdacsapatánál, aminek oka az elmúlt hónapok haloványabb eredménysora. A Bajnokok Ligája genovai nyolcas döntőjébe vágyó csapat ugyan jól kezdett a nemzetközi porondon, a csoportkörben legyőzte idegenben a Partizan Beogradot, majd hazai medencében a Waspo Hannovert is, azt követően ötös vereségsorozat következett az elitsorozatban. Különösen a Barcelonetától elszenvedett idegenbeli 12–6-os és a legutóbbi, hazai medencében a Dinamo Moszkvától elszenvedett 10–5-ös vereség lehetett fájó a minőségi játékoskerettel felálló csapatnak, amelynek még hét mérkőzése van a csoportkörben, azonban inkább csak matematikai esélye maradt arra, hogy biztossá tegye helyét a legjobb nyolc között a BL-ben (az OSC jelenleg hetedik az A-csoport tabelláján).

Az újbudaiakat a bajnokságban is érte kínos meglepetés, még a nyitányon kaptak ki 12–6-ra a RacioNet-Honvédtól, később már csak egyszer szenvedtek – egygólos – vereséget az Egertől. Azért a meccsért egyébként az OSC kvázi visszavágott a Magyar Kupa decemberi négyes döntőjében, amikor a fináléba jutásért rendezett mérkőzésen három góllal felülmúlta az idegenbeli Bajnokok Ligája-túrát követően vízbe szálló hevesieket (majd simán elveszítette a döntőt a címvédő Szolnok ellen).

Információnk szerint Petik Attila nyújtotta be lemondását, amelyet elfogadtak a klubvezetők. A héten még ő irányítja az OSC-t, így a szombati, szegedi mérkőzésen is, ám a jövő héttől már új edzővel készül a csapat. Nem lenne meglepetés, ha – akárcsak a legutóbbi idényben, Vincze Balázs menesztése után – ezúttal is Tóth László lenne a beugró. A korábbi kiváló válogatott vízilabdázó jelenleg Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya segítőjeként Vóloszban van, az együttes Európa-kupa-selejtezőt vív Görögországban.

Az ügyben megkerestük az OSC vezetőségét is, ám Becsey Péter sportigazgató nem kívánt reagálni értesüléseinkre.

Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: a Kaposvár és az UVSE győzelmével ért véget az alsóházi idény

Vízilabda
2026.06.05. 20:24

Batizi Benedek: Sikerként élhetjük meg a bronzot is

Vízilabda
2026.06.05. 08:07

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Története során huszonnyolcadszor bajnok az FTC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.31. 20:09

Férfi vízilabda ob I: újra legyőzte a Szolnokot, a BVSC lett a bronzérmes

Vízilabda
2026.05.30. 17:22

Férfi vízilabda ob I: megszerzi-e a bronzérmet a BVSC?

Vízilabda
2026.05.30. 10:29

Nyolc FTC-gól az első negyedben, a zöld-fehérek másodszor is legyőzték a Honvédot a vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2026.05.27. 20:03

Férfi vízilabda ob I: ismét előnyben a Vasas az 5. helyért zajló párharcban

Vízilabda
2026.05.24. 16:19
Ezek is érdekelhetik