Lövésünk sincs – Thury Gábor jegyzete

A szakmai stáb jókedvűnek cseppet sem mondható videózás után idővel nyilván értékeli pólós lányainknak a vb-n a négy közé jutásért Kanadától elszenvedett 6–4-es vereségét, de ha már erről ír az ember, legyen mazochista: a második félidőt én is megnéztem még egyszer a kedd délelőtti ismétlés során.

Összességében a jó erőkből álló magyar válogatott játszott rosszul. A jövőt illetően most azt mondanám, nincs nagy baj, mert jó csapatunk van, csak éppen ezt a világbajnokságot itt és most rendezik, női vízilabdázóink szemszögéből ez utóbbi gyakorlatilag múlt időben értendő. És ez azért kulcskérdés. Az Európa-bajnok magyar válogatottnak egy hazai rendezésű vb-t elpackázni több mint luxus.

Egyik kollégám Kozma Dominikot idézte, aki a 4x100-as gyorsváltó bronzérme után azt mondta, sprintereinknek van valami a nadrágjukban – a lányoknak meg éppen nem volt semmi, illetve hátul, ha értik, az a bizonyos zabszem.

A második félidőt újra átszenvedve bizton megállapítható, ismét vízbe szállva ez a csapat nem kapna ki, mert még egyszer nem „produkál” gól nélküli harmadik és negyedik negyedet vagy összességében 35/4-es lövés/gól mutatót, s nem hagyja, hogy Monika Eggens öt gólt hintsen. Ám ne legyünk ennyire megengedők. Ha a fent említettek közül csupán az egyik sújtotta volna együttesünket, lehetne balszerencséről beszélni, összességében azért többről van szó. Amíg nem voltak helyzetek, az volt a baj, ha lettek, az, a lányok gyakorlatilag naggyá tették az ellenfél kapusát. Jó, erre lehet azt mondani, hogy a Harisz Pavlidisz szövetségi kapitány által megálmodott kanadai védekezés tökéletesen működött, ám az ellenfél jó blokkja nem magyarázat az összes elhibázott lövésre. Nálunk nem az lőtte el a labdát, aki helyzetben volt, hanem akinél lejárt a támadóidő. A labdával együtt a felelősséget is átpasszolták a lányok, s ez – ha nem is elsősorban szakmailag – hiba.

Ebből két következtetés vonható le: a lányok előzetesen kiválónak minősített mentális felkészítése mégsem olyan kiváló, másrészt hiányzott a csapatból egy olyan egyéniség, aki a felelősséget magára vállalja, vagy ha úgy jobban tetszik, a közösség élére áll. Ezt nem lehet tanulni, erre születni kell – ha ilyen pólós nincs, a stábnak kell felkészülnie az adódó helyzetre. Tudom, ezt leírni könnyebb, mint orvosolni, ám ha ez nem sikerül, akkor lövésünk sincs, hogyan kell nyerni. Illetve van, de nem megy be.