Úszás: öt utánpótláskorú a medencés vb-csapatban

Vágólapra másolva!
2023.06.07. 18:43
Címkék
A múlt hét végi Sopron Open, a medencés úszók utolsó vb-kvalifikációs viadala után Sós Csaba szövetségi kapitány leadta „jelöltlistáját”, a szövetség elnöksége pedig szerdán elfogadta a júliusi felnőtt-világbajnokságra utazók lajstromát, amelyen öt utánpótláskorú versenyző neve szerepel.

Nagy meglepetés, sőt tulajdonképpen még kicsi sem igazán született a fukuokai vébén induló magyarok „névjegyzékét” illetően, a 28-as listára – egy kivétellel – azok kerültek fel, akiknek Sós Csaba szövetségi kapitány már korábban bizalmat szavazott. Az elnökségi „rábólintás” után nyilvánosságra hozott névsorban a férfiaknál egy, a nőknél négy olyan tehetségre bukkanhattunk, akik még az utánpótlás korosztályt képviselik, vagyis ifjú talentumokként bizonyíthatnak a felnőttcsapat tagjaként a Japánban esedékes vizes világbajnokság július végi medencés programjában.Sós Csaba szövetségi kapitány már korábban bizalmat szavazott. Az elnökségi „rábólintás” után nyilvánosságra hozott névsorban a férfiaknál egy, a nőknél négy olyan tehetségre bukkanhattunk, akik még az utánpótlás korosztályt képviselik, vagyis ifjú talentumokként bizonyíthatnak a felnőttcsapat tagjaként a Japánban esedékes vizes világbajnokság július végi medencés programjában.

Csupa olyan tinédzser úszónk van a vébécsapatban, akik a tavalyi ifjúsági világ- és Európa-bajnokságon vitézkedtek, érmesek voltak, aranyat is gyűjtöttek,

vagyis az egyformán 2006-os Pádár Nikolett, Ábrahám Minna és Molnár Dóra. Illetve a fiúknál helyet kapott a 2004-es születésű Mészáros Dániel, és még egy ifink van: Komoróczy Lora, ő került be „pluszként” a soproni kvalifikáción mutatott teljesítménye nyomán a fukuokai különítménybe, mivel megúszta a szintet ”

– nyilatkozta az Utánpótlássportnak a kapitány.

Tegyük hozzá: a 16 esztendős Komoróczy 50 méter háton úgy nyert Sopronban, hogy megdöntötte a 17 évesek korosztályos magyar rekordját, 28.19 másodperces ideje már nem sokkal gyengébb, mint Hosszú Katinka e számban 2015 óta élő 27.99-es felnőtt országos csúcsa.

A négy lány a felnőtt vébé előtt nem sokkal, „bemelegítésképpen” indul az ifi Eb-n is, Belgrádban, július elején.

Bizony, már a korosztályos Európa-bajnokság is rögtön komoly kihívás nekik a felnőtt vébét megelőzően, de hát nem vattázzuk őket...

– mondta Sós Csaba, aki a kérdésre, hogy mit vár a fiataloktól Japánban, így reagált:

„Aki egyéni csúcsot úszik, az olyan, mint mondjuk Phelps világcsúcsa, tehát

az egyéni csúccsal elégedett leszek. Hogy aztán ez hova elég, a fejlődés üteme megfelelt, vagy nem felelt meg, azt majd utóbb beszéljük meg...

– fogalmazott a szövetségi kapitány.

Az úszószövetség csapatjóváhagyó elnökségi ülésére az utánpótlás-válogatottakat irányító vezetőedző, Krajnyák György is véglegesítette a nyári világversenyekre utazó csapatokat.

Ifjúsági Eb (Belgrád, július 4-9.):
Fiúk: Ángyán Máté, Bagi Zoltán, Balogh Levente, Harsányi Mátyás, Hartmann Máté, Kakukk Koppány, Kis Noel, Kovács Seres Hunor, Kováts Alex, Magda Boldizsár, Sámóczi Milán
Lányok: Abonyi Tóth Glenda, Ábrahám Lilla Minna, Barna Bianka Dorottya, Csulák Lia, Dapsy Hanna, Elekes Tamara, Flück Nóra, Gyurinovics Lili, Jackl Vivien, Komoróczy Lora Fanni, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Veress Laura
U23-as Európa-bajnokság (Dublin, augusztus 10-13.):
Férfiak: Andor Benedek, Bóna Benedek, Gálicz László, Jászó Ádám, Kovács Attila, Sárkány Zalán, Török Dominik Márk, Zombori Gábor
Nők: Békési Eszter, Nyírády Réka, Ugrai Panna

(Kiemelt képen: az ifi világbajnok Ábrahám Minna (balra) és Pádár Nikolett is utazik a felnőttvébére Forrás: musz.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik