Kézilabda: több fiatal is a százgólos határ közelében

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.13. 09:05
Címkék
Valamivel több mint két hónapja kezdődtek meg a korosztályos élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokságok, néhány fiatal pedig már november első felében közel áll a százgólos határ eléréséhez.

A korosztályos első osztályú fiú kézilabda-bajnokság első két és fél hónapjában számos rangadót és izgalmas összecsapást figyelhettünk. Természetesen a gólokból sem volt hiány, amiben fontos szerepük volt a csapatok legjobb támadóinak, akik nem spóroltak a találatokkal az új évad első szakaszában.

Viszonyításképp, a 2022/2023-as kiírás alapszakaszában az U20-as élvonal Keleti csoportjában a 26 meccsen 230 gólig jutó Mátyás Balázs lett a legeredményesebb; a gyöngyösi fiatal esetében ez 8,8 gól/mérkőzés arányt jelent, míg a jelenlegi évadban Kardos Márton Csaba (Budapesti Honvéd) 92-ször köszönt be kilenc találkozón – ez több mint tízes átlag.

Nála is jobban kezdett (legalábbis a gólok számát tekintve) az U18-as élvonal keleti felében Vincze Péter: a Mezőkövesdi KC fiatalja már az előző kiírásban is megnyerte a csoport gólkirályi címét, akkor 24 mérkőzésen 172 találatig jutott a végül negyedikként végző csapatában, az új évadban azonban még magasabb fordulatszámon „termel”: egy híján 100-nál tart, kilenc találkozón. Nem nehéz kiszámolni, hogy a kereken 11-es átlaggal – ha az alapszakasz nagy részében pályára lép – túlszárnyalja az előző eredményét, a kiváló formát azonban komoly kihívás lesz egészen májusig fenntartani.

Vincze Péter Forrás: Mezőkövesdi KC

A nyugati oldalon valamelyest visszafogottabb statisztikával vezetnek a legeredményesebb gólvadászok, de persze az ő produkciójuk is megsüvegelendő: az U20-as Nyugati csoportban a győri Panák Máté (64 gól/8 bajnoki), az U18-asban pedig a komlói Pataki Balázs (67/9) vezet.

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ/Kovács Anikó)

Legfrissebb hírek

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
8 perce

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
23 perce

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
47 perce

NHL: kilencgólos meccsen szépített a Panthers, egyenlített a Jets

Amerikai sportok
48 perce

Evezés: eljött a fiatalok ideje

Utánpótlássport
51 perce

NBA: Mitchell 43 pontjával szépített a Cavs, újra előnyben Jokicsék

Amerikai sportok
1 órája

Wladár Sándor: A magyar sport aranyfedezetei voltunk 2024-ben

Úszás
1 órája

Bognár György: Egy játékosból kell felkészülni – Varga Barnabásnak hívják

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik