Asztalitenisz: a pécsi Nagy ikrek együtt és külön-külön is remekelnek

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.05.30. 19:15
null
A 16 éves Nagy ikertestvérpár, Rebeka és Judit egymás ellen vívta a döntőt a soltvadkerti U19-es asztalitenisz országos bajnokságon, amelyből előbbi került ki győztesként, míg párosban egymás oldalán állhattak a dobogó legfelső fokára. Az ob-sikerek után a pécsi nővérek már a nyári ifjúsági Európa-bajnokságra fókuszálnak.

Ritkán láthatunk olyat, hogy egy ikertestvérpár két tagja egymás ellen játssza a magyar bajnokság döntőjét, ám a Soltvadkerten rendezett utánpótlás asztalitenisz ob-n ez is megtörtént: az U19-es lányok között egyesben Nagy Rebeka és Nagy Judit egyaránt eljutott a fináléig, amely igencsak kiélezett küzdelmet hozott kettejük között. Az aranymeccsen végül a hazai ranglistát vezető Rebeka győzött 3:2-re, és ezzel pályafutása első korosztályos bajnoki címét szerezte meg egyesben. Az ezüstérmes Juditnak sem volt oka a szomorúságra, ugyanis nem kellett arany nélkül távoznia: a pécsi ikrek párosban nagyon magabiztos teljesítménnyel diadalmaskodtak, megismételve tavalyi elsőségüket.

– mondta Varga László, aki amellett, hogy a Pécsi EAC trénere, a korosztályos leányválogatott szövetségi edzője is. – Az idei nemzetközi versenyeken is mutattak biztató jeleket, illetve egy hónappal ezelőtt az U19-es MOATSZ-kupán is már egymás ellen vívták a döntőt, csak akkor fordított eredmény született, és Judit nyert.

 A PEAC szakosztályának életében ez óriási siker, és nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy ilyen kiváló eredményekre képesek. Egyébként pályafutásuk során először játszottak egymás elleni magyar bajnoki döntőt, és hiába testvérek, nem kímélték egymást a fináléban sem, mindketten nagyon akartak nyerni. Ilyenkor edzőként nekem csak annyi a dolgom, hogy hátradőlök, és rájuk hagyom, hogy döntsék el egymás között melyikük a jobb az adott napon. Ezúttal is nagyon szoros csatát játszottak egymással, döntő szettben aztán 11:9-re most Rebeka felé billent a mérleg nyelve.

A pécsi Nagy ikrek házidöntőjével zárult egyesben az U19-es ob Forrás: PEAC

A nővérekre ezután az ifjúsági (U19) válogatottban is nagy feladatok várnak: várhatóan mindketten húzóemberek lesznek a július közepén Ostravában rendezendő korosztályos Európa-bajnokságon.

„Még nem történt meg a hivatalos csapathirdetés, de persze remélem, hogy mindketten ott lesznek majd a válogatottban az Eb-n. A kontinensbajnokságig már nem indulnak a lányok újabb nemzetközi versenyeken, most volt idejük kicsit szusszanni egyet itthon, majd pedig belevágnak a közvetlen Eb-felkészülésbe. Először két hetet a válogatottban fognak tölteni Budapesten, és a hazánkba érkező kínai küldöttséggel fognak együtt edzőtáborozni. Majd Csehországban folytatódik, és végül Harkányban zárul a felkészülési program. Nehéz megfogalmazni konkrét célokat az Eb-re, mert rendkívül kiegyenlített az európai mezőny, annak az elitje, a legszűkebb élmezőny pedig különösen erős.

Jelenleg egyesben és párosban is a legjobb harminckettő közé kerülés a minimális célkitűzés, és bízunk benne, hogy egy-két bravúrral akár még tovább is eljuthatnak."

(Kiemelt képen: Nagy Judit és Nagy Rebeka együtt a dobogó tetején párosban az U19-es ob-n Forrás: PEAC)

Legfrissebb hírek

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
6 órája

Birkózás: Zsitovoz és Szinay is ötödik lett az U23-as Eb záró napján

Utánpótlássport
6 órája

Jégkorong: a bronzért játszik az Újpest az U20-as osztrák rájátszásban

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
10 órája

Vívás: Horváth Lotti címvédőként várja a kadét-világbajnokságot

Utánpótlássport
17 órája

Birkózás: Darabos László ezüstérmes az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.03.14. 20:47

Kosárlabda: két szoros vereség az U18-as lányoktól Hollandia ellen

Utánpótlássport
2026.03.14. 16:24

Ökölvívás: összesen két győzelem jutott a magyar ifistáknak Bangkokban

Utánpótlássport
2026.03.14. 15:35
Ezek is érdekelhetik