Öttusa: Európa-bajnok az U19-es leánycsapat!

Vágólapra másolva!
2023.06.06. 17:58
Címkék
A magyar U19-es leánycsapat aranyérmet nyert az ifjúsági öttusa Eb-n, melyen Zemán Zóra egyéniben is dobogón állt; az U17-es fiúk ezüstnek örülhettek.

A litvániai Druskininkai városában zajló ifjúsági öttusa Európa-bajnokságon kedden az U19-es lányok, valamint az U17-es fiúk döntőit rendezték.

Az U19-es lányok között Zemán Zóra szerepelt a legjobban, aki mindegyik versenyszámban kiegyensúlyozottan teljesített, és végül a harmadik helyen futott célba, így bronzéremnek örülhetett.  

Zemán Zóra egyéniben lett bronzérmes az U19-es Eb-n Forrás: Modern Pentathlon Lithuania

Mészáros Emma – aki az egész Eb-mezőnyben a legjobb idővel abszolválta a korosztályos kontinensviadalon debütáló akadálypályát (OCR) – a hatodik helyet szerezte meg, míg Varga Orsolya a tizenkettedik, Gyarmati Lili pedig a tizenkilencedik lett. Ennek eredményeként a Zemán, Mészáros, Varga alkotta magyar leánycsapat Európa-bajnoki címet érdemelt ki, megelőzve a németeket és a franciákat. Az U19-es lányok egyéni Európa-bajnoka a lengyel Katarzyna Debska lett. 

A dobogó tetején balról: Mészáros Emma, Takács Antal vívóedző, Zemán Zóra és Varga Orsolya Forrás: Modern Pentathlon Lithuania

A U17-es fiúk küzdelmeiben Kiss-Szőlősi Álmos és Gyurka Marcell Hugó azonos pontszámmal végzett, az Eb eredményközlése szerint előbbi a hatodik, utóbbi a hetedik lett, Hornok Levente a tizenötödikként, míg Basa Botond a huszonnyolcadikként fejezte be a megméretést. A Kiss-Szőlösi, Gyurka, Hornok összetételű fiúcsapatnál viszont csak az ukránok teljesítettek jobban, így a magyar egység ezüstérmet nyert. Az U17-es fiúk egyéni Eb-jén a francia Mathis Issaka Idelarge győzött. 

A dobogó második fokán a magyar fiúk Forrás: Modern Pentathlon Lithuania

Szerdán az U19-es fiúk és az U17-es lányok döntőit rendezik. 

(Kiemelt képünkön: a magyar lányok öröme az éremátadó ünnepségen Forrás: Modern Pentathlon Lithuania)

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
1 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
1 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
2 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
2 órája

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Egyetemi világjátékok: magyar ezüst vívásban, bronz ritmikus gimnasztikában

Egyéb egyéni
3 órája

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
3 órája
Ezek is érdekelhetik