Vizes-vb 2017: Orbán Viktor találkozott a szervezőkkel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.23. 18:22
A miniszterelnök hétfőn találkozott a 2017-es budapesti vizes-világbajnokság szervezőivel és leendő támogatóival Budapesten – közölte a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) az MTI-vel.

Gyárfás Tamás elnök szerint „a kormányfő kiállása egyedi értéket jelent” – tudatták.

„A meghívott vendégeket meglepte a miniszterelnök úr látogatása. Mindazok, akik felsorakoztak mögöttünk, további biztatást kaptak, hogy pártállástól függetlenül jó ügyet szolgálnak, hiszen – mint ahogy Orbán Viktor nyomatékosította – minden idők legnagyobb hazai rendezésű sporteseményén Magyarország egésze vizsgázik” – idézte a MÚSZ-tájékoztató Gyárfás Tamást.

A szervezőbizottság által rendezett összejövetelen részt vett az uszodaépítést koordináló Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Fürjes Balázs kormánybiztos, a szervezőbizottság két vezetője, Kósa Lajos és Gyárfás Tamás, továbbá a vb-rendezésben fontos szerepet játszó kormányzati és önkormányzati vezetők, és az úszósportot eddig is támogató partnerek tisztviselői.

Március 11-én dőlt el, hogy Budapest rendezi a 2017-es vb-t. A döntést Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be, miután aláírta Cornel Marculescuval, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) ügyvezető igazgatójával az erről szóló szerződést.

Az eseménynek – amelyen az úszás mellett műugrás, műúszás, nyílt vízi úszás és vízilabda szerepel a programban – eredetileg Guadalajara adott volna otthon, ám a mexikói város pénzügyi okok miatt visszalépett.

Legfrissebb hírek

NS-évforduló: centenáriumát ünnepelte a Fővárosi Vízművek Sportkör

Egyéb egyéni
2025.05.08. 20:07

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
2025.05.05. 21:15

„Isten veled, Józsi bácsi!” – Orbán Viktor is elbúcsúzott Garami Józseftől

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 15:00

Fotó: „Szép volt, Kapitány!” – Orbán Viktor gratulált Szoboszlai Dominiknak

Angol labdarúgás
2025.04.27. 22:24

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
2025.03.25. 11:34

Orbán Viktornak van egy jegyzete a 2030-ban vb-döntőt játszó magyar válogatott összeállításáról

Magyar válogatott
2025.03.23. 18:51

Orbán Viktor különleges ajándékkal lepte meg Hámori Lucát nőnap alkalmából – videó

Ökölvívás
2025.03.08. 21:20

„Nagy győzelem egy kis csapatnak” – Orbán Viktor gratulált a Puskás Akadémiának

Labdarúgó NB I
2025.02.10. 10:56
Ezek is érdekelhetik