Nem csak Cseh László vállán a teher

2010.08.09. 09:04
null
Kiss László szövetségi kapitány nem csak hivatalból optimista (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Nem titkolja, jobb szereplést vár az Európa-bajnokságon a négy évvel ezelőttinél, vagyis a hét éremmel, közte a két arannyal ezúttal már nem lesz elégedett az úszók szövetségi kapitánya, Kiss László.

– Négy év után újabb Európa-bajnokságot rendez hazánk – most már elárulhatja: nem berzenkedett az újbóli rendezés ellen?
– Berzenkedni nem berzenkedtem, noha mindannyian tudjuk, az ismétlés jóval nehezebb és bonyolultabb, adott esetben több veszélyt rejtő feladat – válaszolta Kiss László szövetségi kapitány. – No és hazai pályán azért számunkra is több elfoglaltság adódik, míg külföldön tulajdonképpen nincs más dolgunk, mint megérkezni, elfoglalni a szállásunkat, majd úszni, edzeni, enni és aludni. Azt se felejtsük el, az edzőkollégák között járva-kelve mást sem hallok, mint hogy a magyar versenyek korábban milyen nagyszerűen sikerültek. Nincs tehát könnyű dolgunk, de a szervezők ezúttal is hatalmas munkát végeztek, Gyárfás Tamás elnök és Ruza József főtitkár a nap huszonnégy órájából húszban a rendezéssel foglalkozott, úgyhogy talán már nem lesz olyan nagy baj.

– Ha csak közbe nem szól az időjárás, mint négy évvel ezelőtt…
– Erre viszont nincs semmilyen ráhatásunk.

– A versenyzőkre, az edzőkre azonban igen. Mi ilyenkor egy kapitány feladata?
– Az irányítást nem a versenyzőkön, hanem az edzőkön keresztül próbálom megoldani, és noha én is igyekszem a gyerekeket egy-két jó szóval megnyugtatni, biztatni, egy edző mégiscsak jobban ismeri a tanítványát. Vagyis fontos az edzői felfogás, az edzői lélek is – én azt próbálom a kollégáimba táplálni, hogy az arcukon minden pillanatban, minden esetben látszódjék a nyugalom.

– Akkor most van elég dolga, hiszen soha ilyen nagy létszámú magyar csapat nem indult még az Európa-bajnokságok történetében. Mi indokolta az ötvenkilenc fős létszámot?
– Kapitányként nagyon fontosnak tartottam, hogy tehetséges fiataljaink életre szóló élményt szerezzenek akárcsak azzal is, hogy egyetlen előfutamban a rajtkőre állnak. A versenyrutint csak az ilyen viadalokon lehet megszerezni, és a fiatalok akkor is élvezni fogják a versenyt, ha még a középdöntőbe sem kerülnek be.

– A nagy csapat abban az értelemben is egyre nagyobb, hogy már nem csak Cseh Lászlóra irányul minden figyelem.
– Hála istennek, hogy már nem csak Lacin van minden felelősség. Gyurta Dani, Hosszú Katinka, Kis Gergő, Verrasztó Evelyn, Mutina Ági, Jakabos Zsuzsi – isten ments, hogy én most sorrendet állítsak fel közöttük – egyaránt odaérhet a dobogóra. Nem akarok terhet rakni a vállukra, de természetesen elsősorban tőlük várom az igazán jó teljesítményeket.

– Ez mit jelent?
– Sohasem tagadtam, hogy nem leszek elégedett, ha „csak” megismételjük a négy évvel ezelőtti termést, vagyis a hét érmet, közte a két aranyat.

A KISS LÁSZLÓVAL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!

A PROGRAM, AUGUSZTUS 9., HÉTFŐ 
DÉLELŐTTI PROGRAM, ELŐFUTAMOK, 9.30
férfi 400 méter gyors (Kis Gergő, Gercsák Balázs, Rákos Patrik, Kovács Norbert)
női 50 méter pillangó (Bordás Beatrix, Dara Eszter, Tompa Orsolya, Joó Sára)
férfi 100 méter hát (Szilágyi Ádám, Balog Gábor, Bohus Richárd, Király Attila)
női 400 méter vegyes (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kovács Réka, Kiss Dóra)
férfi 100 méter mell (Gyurta Dániel, Bodor Richárd, Molnár Ákos, Financsek Gábor)
női 200 méter hát (Szekeres Dorina, Nagy Réka, Povázsay Anita, Molnár Anita)
férfi 50 méter pillangó (Takács Krisztián, Hős Péter, Pulai Bence, Horváth Zoltán)
női 4x100 méteres gyorsváltó (Mutina Ágnes, Dara Eszter, Fehérvári Júlia, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka)
férfi 4x100 méteres gyorsváltó (Kozma Dominik, Takács Krisztián, Cseh László, Makány Balázs)
DÉLUTÁNI PROGRAM, KÖZÉPDÖNTŐK ÉS DÖNTŐK, 17
férfi 400 méter gyors, döntő, 17.02
női 50 méter pillangó, középdöntő
férfi 100 méter hát, középdöntő
női 400 méter vegyes, döntő, 17.31
férfi 100 méter mell, középdöntő
női 200 méter hát, középdöntő
férfi 50 méter pillangó, középdöntő
női 4x100 méteres gyorsváltó, döntő, 18.11
férfi 4x100 méteres gyorsváltó, döntő, 18.18

 

Legfrissebb hírek

Mildner Nimród és Tamás Rebeka a legjobb ötben zárt az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
2 perce

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
14 perce

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
31 perce

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
42 perce

Hetedik lett a férfiváltó a rövid pályás gyorskorcsolya vk-n

Téli sportok
1 órája

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
1 órája

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vígasztalta

Spanyol labdarúgás
1 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
1 órája