Csend és kiáltás – Malonyai Péter jegyzete

Azt mondta a bronzmeccs után Hárai Balázs, hogy a görögöktől elszenvedett, a hibáiktól hemzsegő elődöntős vereség után csak néztek ki a fejükből, megszólalni sem volt kedvük, csak másnapra tértek annyira magukhoz, hogy beszélni tudjanak. És sportemberhez méltón összetegyék mindenüket, ami csak van – a bronzéremhez.

Sikerült. És hogy mekkora felszabadultságot hozott a spanyolok elleni magabiztos siker (4–0 ide a második félidőben!), azt tükrözték az arcok a lefújás után. Volt, aki könnyezett vagy legalábbis nyeldeste a könnyeit, mások egymás arcába üvöltötték örömüket.

Vízilabda, olimpiai bronz és – boldogság. Valós kép 2021 nyaráról, a tokiói játékok után. Mert ugyan Rajki Béla megmondta a müncheni ezüst előtt és után, hogy a magyar pólóban a második hely kudarc, de az más világ, más póló volt. A kapitányi tételt idézgethetjük, de semmi értelme, a hagyomány kötelezhet, de gólt nem lő, fórt nem harcol ki, blokkolni sem tud.

Erre ott vannak a játékosok. Akiket most is megtapsolhatunk, mert ez megnyert bronz, nem egy csalódást jelentő, amolyan „Még szép...” harmadik hely. Nálam azért, mert a döntőbe jutásért küzdve egyértelműen jobbak voltak a görögök, ha másért nem, hát azért, mert a saját póló (értsd: játék) nélküli vízilabdájukkal meg tudtak bennünket bénítani, hogy aztán két nappal később a spanyolok ellen mi tegyük ugyanazt vagy legalábbis hasonlót.

Märcz kapitány is elmondta, hogy hosszú volt a szombatja a csapatnak, szinte huszonnégy órán át tartó fejtorna, lélekedzés, motiválás és (ön-)szuggesztió, mindegy hogyan nevezzük. Ám minden jó, ha jó a vége – ezekben a pólósokban ennyi volt a tornán, mindent kihoztak magukból, jót is, rosszat is, ahogy törvényszerű, ha sorozatban jönnek a meccsek.

Az pedig árulkodó, hogy valamennyien elmondták, Nagy Viktorért is küzdöttek – legyen szép a búcsúja, olimpiai éremmel hagyja abba. A kapusuk pedig értük védett úgy, hogy elmondhassuk: megérdemlik egymást ő és a fiúk. Meg aztán jó tudni, hogy az uszodában még akad olyan is, hogy – érzelem.

És persze a lányok, az ő érmük történelmi (az első olimpiai), az útjuk viszont hasonló. Elődöntő és bronzmeccs – pokol és menny. Érzelmi hullámvasút, könnyek bánatból, könnyek örömből, ahogy az illendő a hölgyeknél, akik szintén önmagukat adták, fent és lent egyaránt.

Mondhatni, helyén van a magyar vízilabda. A többi szigorúan szakma – elemezzenek a hozzáértők. És – főként – cselekedjenek.

Mert azért nem akkora butaság, amit Rajki kapitány mondott.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!