Tenisz: Mladenovicnak igen, Fucsovicstól nem – Babos a párosra készül

KLEIN RONKLEIN RON
2021.05.28. 16:43
null
Wimbledonban újra összeáll a világ egyik legjobb női kettőse, a Babos, Mladenovic páros (Fotó: AFP)
Babos Tímea az elmúlt két évben francia társával, Kristina Mladenoviccsal ünnepelhetett a Roland Garroson, az idén viszont orosz játékossal indul – Wimbledonban azonban újra összeáll a világ egyik legjobb kettőse.

 

Egyesben ugyan a selejtező második fordulójában búcsúzott, ám párosban fontos feladatok várnak még Babos Tímeára a Roland Garroson. Az MTK sportolója az elmúlt két évben a francia Kristina Mladenovic oldalán emelhette magasba a párizsi trófeát, ám az idén „Kiki” nem kívánt párosozni – legalábbis ebben az idényben eddig ezért nem versenyeztek együtt. Csakhogy Babos a Nemzeti Sportnak elárulta, Wimbledonban újra összeáll a kettős.

„Ő kérdezett meg engem, és mondtam neki, hogy nincs fix tervem, mert Vera Zvonarjova előre szólt, hogy már megbeszélte a nevezést a német Laura Siegemunddal, tehát vele nem tudom folytatni. Mivel közel a nevezési határidő, és ilyen rövid idő alatt nehéz lett volna valakit találni, aki ráadásul megérti, hogy konkrétan egyetlen füves versenyre, Wimbledonra keresek partnert, ezért igent mondtam Kikinek”– mondta Babos.

A 28 éves teniszező eredetileg az orosz Veronyika Kugyermetovával tervezte az évet, ám az orosz szakszövetség közbeszólt, így Kugyermetova honfitársa, a 36 esztendős Vera Zvonarjova „maradt”, aki párosban háromszoros Grand Slam-bajnok.

„Kugyermetova velem akart játszani, de Jelena Vesznyina lobbizása után az orosz szövetség gyakorlatilag ráparancsolt, hogy Vesznyinával induljon a Roland Garroson, ne velem. Sajnálom, hogy így alakult. Zvonarjovával a belgrádi verseny nem sikerült jól, de bízom benne, hogy Párizsban tudunk javítani”– tette hozzá Babos.

A tokiói olimpiához közeledve felvetődött a kérdés, indul-e vegyes párosban Fucsovics Mártonnal a Roland Garroson, erre is megtudtuk a választ:„Sajnos nem. Én szerettem volna, ám ő nem. Nincs mit tenni, természetesen tiszteletben tartom a döntését, bár nem feltétlenül értek vele egyet.”

Legfrissebb hírek

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
1 órája

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44