Tenisz: Kosztyuk máris kiesett, Gálfi főtáblás Indian Wellsben

Vágólapra másolva!
2023.03.09. 09:06
null
Marta Kosztyuk már a nyitófordulóban kiesett (Fotó: Getty Images
A múlt heti, austini versenyen győztes Marta Kosztyuk már a nyitófordulóban kiesett az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 8,8 millió dollár (3,1 milliárd forint) összdíjazású női versenyében.

Az ukrán játékost a selejtezőből feljutott svéd Rebecca Peterson búcsúztatta három szoros játszmában, közel háromórás csatában.

Közben kiderült, hogy a kvalifikációban vereséget szenvedő Gálfi Dalma szerencsés vesztesként mégis pályára léphet a főtáblán: magyar idő szerint csütörtökön este az Australian Open tavalyi döntősével, az amerikai Danielle Collinsszal csap össze a 64 közé jutásért.

A férfiaknál – ahol Fucsovics Márton az idén AO-nyolcaddöntős, ugyancsak hazai Jeffrey John Wolffal találkozik a nyitókörben – a 21 éves Brandon Nakashima két játszmában jobbnak bizonyult a nála 16 esztendővel idősebb honfitársnál, John Isnernél, és a következő körben a volt világelső Danyiil Medvegyev vár rá. Az orosz játékos – aki jelenleg hatodik az ATP rangsorában – az elmúlt hetekben három tornát is megnyert, a győzelmi sorozata 14 meccsből áll.


TENISZ
ATP, INDIAN WELLS (8.8 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)

Nakashima (amerikai)–Isner (amerikai) 7:6 (9–7), 6:3
Ivaska (fehérorosz)–Szafjullin (orosz) 6:4, 6:2
Ruusuvuori (finn)–Lestienne (francia) 6:4, 4:1-nél Lestienne feladta
Cachín (argentin)–Baszilasvili (grúz) 7:5, 6:3
Otte (német)–Györe (Djere, szerbiai) 6:3, 7:5
Vu Ji-ping (kínai)–Munar (spanyol) 6:7 (6–8), 6:0, 7:6 (7–3)
Garín (chilei)–Galán (kolumbiai) 6:4, 6:2
Schwartzman (argentin)–Coria (argentin) 6:1, 6:2
Lehecka (cseh)–Rinderknech (francia) 7:6 (7–4), 7:5
Humbert (francia)–Zapata (spanyol) 6:2, 7:6 (8–6)
Daniel (japán)–Carballés (spanyol) 6:1, 7:5
Giron (amerikai)–Kovacevic (amerikai) 6:3, 7:5
Kubler (ausztrál)–Sonego (olasz) 6:4, 7:6 (7–4)
Thompson (ausztrál)–Monfils (francia) 6:3, 6:1

WTA, INDIAN WELLS (8.8 millió dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Rogers (amerikai)–Volynets (amerikai) 6:4, 4:6, 6:1
Fruhvirtová (cseh)–Serif (egyiptomi) 0:6, 6:2, 6:3
Kalinszkaja (orosz)–Parks (amerikai) 6:1, 6:1
Blinkova (orosz)–Li (amerikai) 6:1, 6:2
Mandlik (amerikai)–Riske (amerikai) 6:3, 5:7, 7:6 (7–1)
Szasznovics (fehérorosz)–Kanepi (észt) 6:3, 7:6 (7–5)
Vang Hszi-jü (kínai)–Danilovics (szerb) 4:6, 6:2, 6:3
Giorgi (olasz)–Rus (holland) 6:3, 6:3
Bucsa (spanyol)–Swan (brit) 7:6 (8–6), 7:5
Nosková (cseh)–Begu (román) 7:6 (9–7), 6:1
Peterson (svéd)–Kosztyuk (ukrán) 7:5, 5:7, 7:5
Teichmann (svájci)–Krueger (amerikai) 6:1, 6:4
Vang Hszin-jü (kínai)–Mertens (belga) 6:3, 6:1
Curenko (ukrán)–Csu Lin (kínai) 6:4, 6:3
Rogyina (orosz)–Cornet (francia) 6:2, 7:5
Korábban
Dajana Jasztremszka (ukrán)–Bondár Anna 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik