Tenisz: Djokovics továbbra is indulna az Australian Openen

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2022.01.10. 15:40
null
Sajtótájékoztatót tartott Belgrádban Djokovics családja (Fotó: AFP)
Novak Djokovics végül mégsem jelentkezett be arra a sajtótájékoztatóra, amelyet a világranglista éllovasának családja hívott össze Belgrádban, és ahol a családtagok elmondták, hogy az elmúlt napokban min mentek keresztül.

Djordje Djokovics, a világranglista éllovasának öccse a sajtótájékoztatón köszönetet mondott azért, hogy a tárgyalás korrekt volt, mivel igencsak nagy nyomás volt a bírón.

„Amikor kiderült, hogy Novak szemszögéből kedvező ítélet született, ő elment edzeni a Rod Laver Arénába, hiszen azért utazott Ausztráliába, hogy teniszezzen” – mondta Djordje Djokovics.

Novak Djokovics édesanjya, Danica arról beszélt, hogy Novak a családjában megtanulta, hogy ne tűrje a hazugságokat, az átverést.

„A rendszer ellen lázadt, mert úgy gondolta, hogy a vízummal jogában áll Ausztráliába belépni, ahová azért ment, hogy megnyerje a tornát” – mondta Danica, aki arról is beszélt, hogy a család tagjai az elmúlt napokban különböző érzelmeket élt át.

„Szomorúság, félelem, kétségbeesés, reménytelenség, csalódottság – ezeket sorolta fel az édesanyja, aki elmondta, sose felejti majd el azt, amikor a fiának nem volt telefonja, nem tudtak róla semmit. Nekem ez a legnagyobb győzelem a pályafutása során, értékesebb az eddigi Grand Slam-sikereinél is” – mondta Danica Djokovics.

Novak Djokovics apja, Szrdjan mindenkinek köszönetet mondott, aki harcol a szabad véleménynyilvánításért.

„Novak nem engedte meg, hogy térdre kényszerítsék: neki és nekünk is nehéz volt, de ő egy fantasztikus ember, aki mindenkinek segíteni akart, azonban úgy tűnik, egy másik ország vezetőinek nem tetszett, hogy egy szegény országból érkező személy az ő gazdag sportjukban a legjobb legyen. A repülőtéren minden jogától megfosztották, arra akarták kényszeríteni, hogy önként mondjon le a vízumról, vagyis írjon alá egy dokumentumot. Ő ezt nem volt hajlandó megtenni, mert semmi oka nem volt erre. Órákon át egyedül volt, telefonálni se tudott. Amikor visszakapta a mobilját, akkor az ügyvédi csapatával egyeztetett, akik remek munkát végeztek, ami a bíróságon kiderült” – mondta Szrdjan, aki szerint a fia minden követelménynek eleget tett, minden törvényt betartott.

„Novak egy profi teniszező, aki azért ment oda, hogy játsszon. Ebben akarták megakadályozni, de nem sikerült nekik. A bíró fantasztikusan végezte a dolgát, csak a tényekre támaszkodott, és meghozta a döntését, hogy Novak szabad. Az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek a támogatások Afrikából, Indiából, Távol és Közel-Keletről, Kínából, Oroszországból” – mondta Szrdjan Djokovics, aki végszóként azt közölte, bízik abban, hogy három hét múlva ismét találkoznak majd Belgrádban az újságírókkal, amikor majd arról beszélgethetnek, hogy Novak Djokovics megnyerte az Australian Opent, és ezzel megszerezte a 21. Grand slam-serlegét.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a bevándorlási miniszter visszavonhatja-e még kedden Djokovics vízumát, Szrdjan Djokovics nem tudott konkrét választ adni, de elmondta, hogy a bírósági döntés értelmében Novakot minden vád alól felmentették, ő minden feltételnek eleget tett, de természetesen megvárják a miniszter döntését is.

„Ha lesz újabb határozat, Novak azt is tudomásul veszi, és ha kedvezőtlen a számára, akkor harcolni fog a saját igazáért” – mondta Szrdjan Djokovics.

A sajtótájékoztató még tartott, amikor Novak Djokovics az Instagramon megosztott egy fotót, amely a Rod Laver Arénában készült, s amelyen a világelső és a csapata látható.

„Örülök és hálás vagyok, hogy a bíró hatályon kívül helyezte a vízumom eltörlését. Függetlenül az előző napok történéseitől, szeretnék itt maradni és indulni az Australian Openen, s továbbra is erre koncentrálok. Azért utaztam ide, hogy az egyik legfontosabb tornán játsszak a csodálatos rajongók előtt. Egyelőre csak annyit tudok mondani: köszönöm, hogy támogattatok és bátorítottak, hogy maradjak erős” – írta Djokovics.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik