Tenisz: Djokovics elárulta, valóban Agassival folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.21. 19:03
A szerb Novak Djokovics vasárnap délután megerősítette, hogy a korábbi teniszklasszis Andre Agassival közösen folytatja a munkát a jövőben.

Djokovics néhány hete jelentette be, hogy teljes edzői stábjával szakít, így Marian Vajda mellett megvált fitneszedzőjétől, Gebhard Phil Gritschtől és fizioterapeutájától, Miljan Amanovicstól is. néhány hete jelentette be, hogy teljes edzői stábjával szakít, így Marian Vajda mellett megvált fitneszedzőjétől, Gebhard Phil Gritschtől és fizioterapeutájától, Miljan Amanovicstól is.

A brit sajtóban ezt követően megindultak a találgatások, a Telegraph pedig arról cikkezett, hogy a jövőben Andre Agassi látja majd el tanácsokkal Djokovicsot.

Djokovics vasárnap két szettben kikapott Alexander Zverevtől a római tenisztorna döntőjében, ezt követően pedig a szerb megerősítette, hogy valóban Agassival dolgozik majd a jövőben – igaz, azt egyelőre nem tudni, hogy a korábbi klasszis milyen minőségben segíti majd Djokovicsot.

Mint azt Djokovics elmondta, egy ideje már kapcsolatban áll Agassival, aki hetek óta figyelemmel kíséri a szerb mérkőzéseit.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
1 órája

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
2026.10.16. 15:39

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
2026.10.14. 12:59

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
2026.10.14. 09:37

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
2026.10.13. 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2026.10.13. 07:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16