Tenisz: Djokovics bombasztikus bejelentésre készül – sajtóhír

2017.05.09. 21:22
null
Djokovics és Agassi együtt? (Fotó: AFP)
A brit The Telegraph információja szerint Andre Agassi lesz a korábbi világelső Novak Djokovics új teniszedzője. A hírt az érintettek egyelőre nem erősítették meg.

 

Djokovics a múlt héten jelentette be, hogy teljes edzői stábjával szakít, így Marian Vajda mellett megvált fitneszedzőjétől, Gebhard Phil Gritschtől és fizioterapeutájától, Miljan Amanovicstól is. Ezt követően nem meglepő, hogy a sajtó találgatni kezdett, a szerb klasszis pedig még növelte is a titokzatosságot.

A VajdaságMa délvidéki hírportál információja szerint testvére, Marko társaságában utazott el a madridi tornára, és rajt előtt sajtótájékoztatót tartott. Azt mondta, nemsokára nyilvánosságra hozza új segítője nevét, akiről csak annyit árult el, hogy szuperedző lesz. A Telegraph erre reagálva azt írta, hogy hamarosan Andre Agassi látja majd el tanácsokkal a világranglista második helyén álló teniszezőt.

Korábban szóba került, hogy a szerb teniszező esetleg Mats Wilanderrel, Stefan Edberggel, Gustavo Kuertennel vagy Goran Ivaniseviccsel dolgozik majd együtt.

Agassit nemrég az ausztrál Nick Kyrgios trénereként emlegették, de Steffi Graf férje közölte, hogy a gyerekei 13 és 15 évesek, így az edzősködésre nincs ideje.

Legfrissebb hírek

Óriási meglepetés Wimbledonban: kiesett a címvédő Swiatek

Tenisz
5 órája

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovichtól Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 19:57

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 16:19

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 13:28

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2026.07.01. 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
2026.07.01. 19:08

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20
Ezek is érdekelhetik