Czink két szettben megverte Ivanovicsot

Vágólapra másolva!
2009.08.12. 18:58
Címkék
Szávay Ágnes 6:2, 6:4-re kikapott Flavia Pennettától a Cincinnatiben zajló női tenisztorna 2. fordulójában. A 14. helyen kiemelt olasz lány az első szettben hamar döntésre vitte a dolgot, a másodikban pedig 2:4-ről fordított.
Czink Melinda életében először nyert Ivanovics ellen (Fotó: Reuters)
Czink Melinda életében először nyert Ivanovics ellen (Fotó: Reuters)

Az idei nyáron remeklő (júliusban a palermói, a múlt héten pedig a Los Angeles-i tornát nyerte meg) Flavia Pennetta várt Szávay Ágnesre, akinek rögtön az első játékban két bréklabdával kellett szembenéznie. Ekkor még sikerrel tette, csakúgy, mint Pennetta a következő játékban.

A magyar lány a következő adogatógémét viszont már nem tudta megnyerni, Pennetta pedig olyannyira lendületbe jött, hogy meg sem állt 5:1-ig. Innen pedig már nem is volt visszaút Szávay számára, 35 perc alatt 6:2-re elvesztette az első játszmát.

A második szett elején Szávay elkezdte gyártani a kettős hibákat, ám szerencsére ezt nem tudta kihasználni ellenfele, 1:1-nél Ági nagy nehézségek árán hozta a szerváját, majd elhúzott 4:2-re. Sajnos ez sem volt elég, Pennetta visszabrékelt, majd 4:4-nél egyenlített.

Ekkor Szávayra újabb kulcsfontosságú adogatójáték várt, és hiába küzdött hatalmasat, több bréklabda hárítása után végül elbukta a játékot.

Pennetta tehát a mérkőzésért adogathatott, és hiába állt 15:40-re, sikerült fordítania, így 6:2, 6:4-re megnyerte az összecsapást.

 

Czink Melindára sem várt könnyebb feladat, ő ugyanis Ana Ivanoviccsal csapott össze a második fordulóban.

A szervákkal mindkét játékosnak alaposan meggyűlt a baja, Czink már a második adogatójátékában három kettős hibánál tartott.

Az első brék Ivanovics nevéhez fűződött, ám Czink hamar egyenlített, 5:3-nál pedig már a szett megnyerésének küszöbére ért. Ivanovics azonban nem hagyta magát, és kiharcolta a rövidítést.

Ezt a szerb lány kezdte sokkal jobban, ám hiába húzott el az elején 3–0-ra, Czink nem omlott össze, és fordítani tudott. 6–4-nél már két játszmalabdája volt a magyarnak, de ezeket még nem tudta kihasználni. 7–6-nál viszont már nem hibázott, így az első játszma az övé lett.

Ivanovicsot nagyon felpaprikázhatta, hogy egy hajszállal elbukta a nyitó felvonást, a másodikban ugyanis alaposan bekezdett. Hiába húzott el azonban 3:0-ra, Czink még idejében magára talált, és egyenlíteni tudott.

Ezt követően 5:5-ig fej-fej mellett haladtak, majd a legjobbkor Czink ismét elvette ellenfele adogatójátékát, így a mérkőzésért szerválhatott. Szerencsére nem remegett meg a keze, hozta a játékot, ezzel három sikertelen próbálkozás után pályafutása során először legyőzte a szerbek korábbi világelsőjét.

A magyar játékos a dán Caroline Wozniacki ellen játszik majd a nyolcaddöntőben.

 

WTA-TORNA, CINCINNATI, WESTERN & SOUTHERN FINANCIAL GROUP WOMEN'S OPEN (2 000 000, kemény pálya)
 

2. FORDULÓ

Czink (magyar)–Ivanovics (szerb, 11.) 7:6, 7:5

   Pennetta (olasz, 14.)–Szávay (magyar) 6:2, 6:4

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA – ÁGRAJZ SZERINT

Szafina (orosz, 1.)–Vinci (olasz) 2:6, 7:5, 6:4

Peng Su-aj (kínai)–Martínez Sánchez (spanyol) 5:7, 6:2, 6:1

Clijsters (belga)–Schnyder (svájci) 6:2, 7:5

Safárová (cseh)–Kuznyecova (orosz, 6.)

V. Williams (amerikai, 3.)–Govorcova (fehérorosz) 6:2, 6:2

Pennetta (olasz, 14.)–Szávay (magyar) 6:2, 6:4

Hantuchová (szlovák)–A. Bondarenko (ukrán) 7:5, 1:6, 6:4

Zvonarjova (orosz, 7.)–Klejbanova (orosz) 6:4, 1:6, 7:5

Wozniacki (dán, 8.)–Wozniak (kanadai) 4:6, 6:4, 6:4

Czink (magyar)–Ivanovics (szerb, 11.) 7:6, 7:5

Cirstea (román)–Grönefeld (német) 6:3, 6:2

Gyementyjeva (orosz, 4.)–Wickmayer (belga) 6:3, 6:4

Jankovics (szerb, 5.)–Kirilenko (orosz) 7:6, 6:3

Azarenka (fehérorosz, 9.)–Csakvetadze (orosz) 6:4, 6:2

Bammer (osztrák)–A. Radwanska (lengyel, 13.) 6:0, 7:5

K. Bondarenko (ukrán)–S. Williams (amerikai, 2.)

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik