Tenisz: Bondár párosa döntős, Udvardyék elődöntőbe jutottak

CS. B., MTICS. B., MTI
2022.07.22. 22:50
null
Udvardyék párosa is elődöntőbe jutott Palermóban (Fotó: Török Attila)
Udvardy Panna az orosz Amina Ansba oldalán elődöntőbe, míg Bondár Anna a belga Kimberley Zimmermannal a döntőbe jutott a Palermóban zajló 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású torna páros versenyében.

 

A harmadik helyen kiemelt Bondár Anna, Kimberley Zimmermann duó a pénteki elődöntőben az elsőként rangsorolt Alexa Guarachi, Asia Muhammad chilei, amerikai kettőssel találkozott. Az első játszmában adogatóként mindkét páros szenvedett, a felek 5:5-ig úgy jutottak el, hogy három-három alkalommal vesztették el saját szervajátékukat. Végül a szoros és fordulatos rövidítésben Bondárék kerekedtek felül.

A folytatásban két brékkel a magyar érdekeltségű páros 3:0-ra elhúzott, de a rivális 4:4-nél utolérte, utána azonban Bondárék mindössze két labdamenetet veszítve lezárták 108 perces összecsapást.

Bondár a nap folyamán kikapott az egyes negyeddöntőjében.

A pénteki negyeddöntőben Udvardyék kettőse a második helyen kiemelt Anna Danilina, Okszana Kalasnyikova kazah, grúz párost győzte le szuper rövidítésben. Utóbbiban Udvardyék 9–3-ra elhúztak, és végül a negyedik meccslabdájukkal zárták le a meccset.

A magyar, orosz kettősre az elődöntőben az Anastasia Detiuc, Paula Kania-Chodun cseh, lengyel duó vár.

WTA-TORNA, PALERMO
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Udvardy Panna, Amina Ansba (magyar, orosz)–Anna Danilina, Okszana Kalasnyikova (kazah, grúz 2.) 7:6, 5:7, 10–6
ELŐDÖNTŐ

Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga, 3.)–Alexa Guarachi, Asia Muhammad (chilei, amerikai 1.) 7:6, 6:4

KORÁBBAN
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Sara Sorribes (spanyol, 4.)–Bondár Anna (7.) 6:2, 6:3

(MTI)
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
3 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
10 órája

Fucsovics máris búcsúzott Monte-Carlóban, elbukták a charlestoni döntőt Bondárék

Tenisz
Tegnap, 19:11

Udvardy Panna vert helyzetből fordított, és döntős Bogotában

Tenisz
Tegnap, 8:47

Félbeszakadt Udvardy Panna elődöntője Bogotában

Tenisz
2026.04.04. 22:45

Tenisz: Bondár döntős párosban, Udvardy elődöntőbe jutott

Tenisz
2026.04.04. 08:52

Marozsán a második pénteki meccsét is megnyerte, elődöntős Bukarestben

Tenisz
2026.04.03. 21:16

Marozsán és Fucsovics is főtáblás Monte-Carlóban

Tenisz
2026.04.03. 20:25
Ezek is érdekelhetik