Téli olimpia: „Nagyszerű és bátor” – Tóth Ivettről áradozik a világ

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.21. 12:39
null
Tóth Ivett AC/DC-s produkciójától elolvadt az Internet
A Pjongcsangban zajló téli olimpián a női műkorcsolyázóknál a 23. helyen továbbjutó Tóth Ivett AC/DC-s rövid programja kiverte a biztosítékot külföldön (persze jó értelemben), a Billboardtól az NBC-ig vele foglalkoznak – talán nem is csoda, hogy a Twitter-felhasználók is elaléltak a magyar hölgy produkciójától.

Nem árt tudni, hogy korábban hagyományosan elég szigorúan korlátozták a zeneválasztást a műkorcsolyában, és a pjongcsangi olimpia az első, amelyen lehet énekes zenére is korcsolyázni – ezt más művészi sportágakban, mint például a ritmikus gimnasztika, már évek óta megengedik.

A versenyzők és a nézők körében is igen népszerű lett a lehetőségek kibővülése.

Tóth Ivett AC/DC-s rövid programjától pedig egyszerűen felrobbant az internet – a Twitter-felhasználók nem tudnak betelni a magyar lány produkciójával, aki igazi „rockerként” bőrnadrágban és egy bőrkabátban mutatta be gyakorlatát.

Az NBC kommentátorainak ezzel szemben nem tetszett a zeneválasztás, a szakértőket jól ki is osztották ezért.

A 23. helyen továbbjutó Tóth Ivett pénteken bemutathatja kűrjét, erre magyar idő szerint 2 órakor kerül sor.

Tóth Ivett rövid programja

„Egy lány épp AC/DC-re korcsolyázik. Most már jó estém lesz.”


„Nem tudok sokat a műkorcsolyáról, de örülök a hölgynek. Szurkolok a nőnek, aki épp AC/DC-re gyakorlatozik. A szűk látókörű bemondó persze »lefikázta« a zeneválasztását.”


„Új kedvenc korisom van: Tóth Ivett, aki az AC/DC Back in Black és Thunderstruck című számára ad elő. Úgy érzem, mintha épp egy NFL-meccsen, vagy az edzőteremben lennék. A ruhája olyan, mint egy motoros bőrszerkó, az idősebb bírók majdnem elájultak tőle. Légy magad, kislány!”


„Ez a lány bejött AC/DC-re, egyértelműen tisztában volt vele, hogy a bíróknak nem fog tetszeni, de le sem sz…a.”

„AC/DC-re korizni erős vállalkozás.”

„A kommentátorok teljesen elutasították a lányt, aki AC/DC-re korcsolyázott, csak azért, mert szerintük nem volt elég finom és nőies számukra. Pedig nagyszerű volt, és nagyon bátornak kell lenni ahhoz, hogy valaki az olimpián megcsináljon egy ilyen kűrt. Ezek a bemondók sz…k.”


„Hihetetlenül jó volt AC/DC-t hallani az olimpiai jégen.”


„Imádom ezt a kis dominát, aki a szívét is kiteszi AC/DC-re.”


„Tóth AC/DC-s Back in Blackre és Thunderstruckra előadott gyakorlata nem nyerte el Johnny Weir, az NBC kommentátora tetszését, mert értette, mit énekelnek. Hát szerintem egyedi produkció volt, izgalmas és szórakoztató!”




TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
MŰKORCSOLYA, NŐK
Állás a szabad program után

1. Alina Zagitova (Orosz csapat) 82.92 – világcsúcs
2. Jevgenyija Medvegyeva (Orosz csapat) 81.61
3. Kaetlyn Osmond (Kanada) 78.87
…23. Tóth Ivett (Magyarország) 53.22

Legfrissebb hírek

A NOB szűkítheti a téli olimpia lehetséges rendezőinek listáját

Téli sportok
6 órája

Nicky Gooch: Fontos az Eb, de az olimpia még inkább

Téli sportok
8 órája

Műkorcsolya Eb: Pavlováék életük legjobb pontszámával a 3. helyen a rövid program után

Téli sportok
Tegnap, 17:26

Nem lesznek orosz síugrók a téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 12:25

Milánó-Cortina 2026: az NHL szerint jó volt a hokicsarnok próbája

Téli sportok
2026.01.13. 17:59

Csúnyán kiszúrtak a kétszeres világbajnokkal, nem vehet részt a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.13. 16:40

Milánó 2026: két orosz rövid pályás gyorskorcsolyázó is indulhat

Téli sportok
2026.01.13. 12:54

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
2026.01.11. 21:08
Ezek is érdekelhetik