KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang) 2018.02.21 05:43 Frissítve: 2018.02.21 08:50

Téli olimpia: „Lesz alkalmam javítani” – Tóth Ivett továbbjutott

Tóth Ivett a 23. legjobb teljesítményt nyújtotta a női műkorcsolyázók versenyének rövid programjában a téli olimpián, és biztosan láthatjuk őt pénteken is a szabad programban.

Tóth Ivett boldog, de még javítana (Fotó: AFP)



Az elsődleges célt teljesítette Tóth Ivett: 19 esztendős műkorcsolyázónk olyan rövid programot futott, amely után nem kellett izgulni, hiszen egyből kiderült, hogy ott lesz a pénteki kűrben is.

– Alig néhány perce jött le a jégről, mik az első gondolatai a rövid programja után?

– Nagyon boldog vagyok, hiszen a fő célom az volt, hogy bejussak a kűrbe, s ezt teljesítettem – válaszolta Tóth Ivett. – A kombinációm után megnyugodtam, hiszen az jól sikerült, aztán a Lutz már nem annyira, de örülök, hogy sikerült lábon maradnom. A forgásaimat és a lépéssoraimat szépen teljesítettem, remélem, ez a pénteki kűrben is így lesz.

– Nagyobb izgalommal lép a jégre az ember egy olimpián?

– Érdekes módon én végig nyugodt voltam a bemelegítés során, csak amikor beálltam a kezdő pozícióba a jégen, akkor kezdődött egy kis vibrálás. A januári Európa-bajnokságon fordult elő először, hogy a nézők már az elején elkezdtek tapsolni a futásomra, ezúttal készültem arra, hogy esetleg újra képes leszek megmozdítani a közönséget – hogy így történt, az nekem is sikerült, képes voltam jobban ellazulni, jobban bele tudtam élni magam a mozdulataimba. Rám ez korábban nem volt jellemző, de annyira együtt éltem a közönséggel, hogy szinte egy voltam közülük, annak ellenére, hogy én versenyeztem.

– Ha kizárólag a pontszámot nézzük, akkor is elégedett?

– Mivel tavaly hatvanegy pont felett is kaptam a rövid programomra, nyilvánvalóan nem, viszont ezzel a hiányos Lutz-cal öt-hat pontot biztosan otthagytam a jégen, szóval mégsem lehetek teljesen elégedetlen. A kűrömben van két Lutz, lesz alkalmam kijavítani a hibát.

A szabad programot magyar idő szerint pénteken 2 órától rendezik meg.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
MŰKORCSOLYA, NŐK
Állás a szabad program után

1. Alina Zagitova (Orosz csapat) 82.92 – világcsúcs
2. Jevgenyija Medvegyeva (Orosz csapat) 81.61
3. Kaetlyn Osmond (Kanada) 78.87
…23. Tóth Ivett (Magyarország) 53.22

2019.10.08 16:03:32

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Már túl van a varratszedésen is a több mint egy héttel ezelőtti műtét után a rövid pályás gyorskorcsolyázó.

2019.07.03 08:41:53

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

„Leginkább a fiúk technikája tetszik, az, ahogyan siklanak a jégen. Azt hiszem, sok mindent elleshetek tőlük.”

2019.05.18 09:46:00

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Ha olyan sikert érünk el Pekingben, mint szeretnénk, nem biztos, hogy szögre kerül a korcsolya.

2019.04.22 20:21:42

Téli sportok nemzetisport.hu

Az orosz síparadicsomban több mint 1700-an csúsztak egyszerre lenge öltözetben.

2019.03.20 21:56:44

Téli sportok KOHÁN GERGELY

A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok svéd játékos a sakkhoz hasonlítja sportágát.