Téli Ázsiai Játékok: sivatagi királyságban rendezik a 2029-es eseményt

2022.10.04. 14:17
null
A síközpont látványterve (Fotó: Arab News)
Sivatagi királyság, Szaúd-Arábia rendezi meg a 2029-es téli Ázsia Játékokat – adta hírül a 45 ország nemzeti ötkarikás testületét összefogó Ázsiai Olimpiai Tanács (OCA) közgyűlésének döntését az insidethegames.biz.


A portál beszámolója szerint a még épülő Trojena üdülőhely ad otthont a hét év múlva esedékes versenyeknek, melyek színhelyeit 500 milliárd dolláros (!) projekt keretében készítik el. A terv megvalósítását Mohamed bin Szalmán koronaherceg, a szaúdi trónörökös irányítja.

Trojena volt az egyetlen jelölt a kontinentális téli játékokra, amelyeket 2017 óta nem tartottak meg, mivel az OCA nehezen talált házigazdát. Szaúd-Arábia – ahol a hőmérséklet ritkán esik plusz nyolc Celsius-fok alá – az első nyugat-ázsiai ország, amely megrendezi az eseményt.

A tervek szerint a Szaúd-Arábia északnyugati részén születőben levő üdülőhely megújuló energiával fog működni, és az elképzelések között szerepel sífalunak, luxus családi és wellness-létesítményeknek, a régió legnagyobb édesvizű tavának, valamint egy interaktív természetvédelmi területnek a létrehozása is.

A projektben kiemelt hangsúlyt kapott a fenntarthatóság, a megújuló energia fontossága, s az is, hogy a természetes hó mellett mesterséges havat is jócskán használnak majd a versenyhelyszíneken.

Az épülő Trojena látványterveiről – közte a téli sportközponttal – az Arab News osztott meg videót:



Legfrissebb hírek

Vb-felkészülés: Szerbia legyőzte Szaúd-Arábiát, Anglia kikapott Japántól

Foci vb 2026
2026.03.31. 22:54

Berke Balázs Topolyán vezet válogatott mérkőzést

Minden más foci
2026.03.30. 09:26

Teljesültek C. Ronaldo kívánságai, visszatér az Al-Naszr keretébe

Minden más foci
2026.02.10. 07:50

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
2026.02.06. 09:00

Katar és Szaúd-Arábia is kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:44

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05
Ezek is érdekelhetik