Szocsi 2014: kétszeres olimpiai bajnok bukott le

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.21. 13:01
null
Evi Sachenbacher-Stehle produkálta az első pozitív doppingtesztet (Fotó: Action Images)
A német Evi Sachenbacher-Stehle produkálta az első pozitív doppingtesztet a Szocsiban zajló téli olimpiai játékokon. A három olimpián sífutóként, ezúttal pedig sílövőként induló versenyző már el is hagyta az olimpiai falut.

 

A B-PRÓBA IS POZITÍV LETT

A Német Síszövetség tájékoztatása szerint Sachenbacher-Stehle B-próbája is pozitív lett.

A 33 éves versenyző már el is hagyta az olimpiai falut, a mai váltóba nem nevezték.

Sachenbacher-Stehle a második német versenyző, aki egy téli olimpián pozitív doppingtesztet produkált: az 1972-es olimpián a jégkorongozó Alois Schloder bukott le, akinek szervezetében Ephedrine-t találtak.

Bár a B-próbáig a német szövetség nem nevezi meg a doppingvétséggel vádolt versenyzőt, a német hírügynökség (dpa) úgy tudja, hogy Evi Sachenbacher-Stehle produkált pozitív mintát.

A 33 éves sílövő negyedik olimpiáján vesz részt, de korábban csak sífutóként indult. Az eddigi ötkarikás játékokon két arany- és három ezüstérmet szerzett. Salt Lake Cityben a 4x5 kilométeres váltóban, míg Vancouverben csapatsprintben végzett első helyen.

Sachenbacher-Stehle Szocsiban négy versenyszámban indult, egyéniben 20., sprintben 11., az üldözőversenyben 27., míg a tömegrajtos versenyben a negyedik helyen végzett.

Az akkor még sifutóként szereplő versenyzőnél a 2006-os torinói olimpia előtt magas hemoglobin-szintet mértek, és ötnapos pihenőre kötelezték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik