A reményeken túl – Malonyai Péter jegyzete

2022.02.11. 23:31

Lehet, hogy kéne, de nekem eszem ágában sincs okosakat mondani a rövid pályás gyorskorcsolyázó férfiváltónk pénteki szerepléséről. B-döntő lett a vége Pekingben a címvédőknek, nagyobb bajunk sohase legyen egy olimpián.

Más kérdés, hogy örülni persze nem kell neki, drukkerként megkövetelhetetlen a pozitív hozzáállás, meg is hagyom a versenyzőknek. Már csak azért is, mert nekik a sajátjuk, bizonyították már az elmúlt napokban, amikor nem csupán önmagukkal kellett megküzdeniük, hanem a szabályok mögé bújtatott elfogultsággal is, erejére jellemző, hogy a rejtegetés nem sikerült, kilógott a lóláb.

Jászapáti Petra a 8., címvédő férfi váltónk csak a B-döntőben
Liu Shaolin Sándor: Bencén ment el

Mindez persze olyan, mintha mentegetni akarnám a srácokat, higgyék el, a lehető legtávolabb áll tőlem. Már csak azért is, mert ritka társaság az övék. Nógrádi Bence nem hozta, amit hoznia kellett volna, Liu Shaolin Sándor nem mentegette, azt mondta, rajta ment el a siker. Bánhidi Ákos edző-menedzser úgy fogalmazott, nem gondolták volna, hogy Nógrádi „ennyire bele fog sülni”, Liu Shaoangnak fogalma sincs, miért kellett változtatni a taktikán, most már egyébként Bánhidi sem százszázalékosan biztos benne, hogy kellett. „Ez kínos volt” – ez már Krueger John-Henry elkeseredett véleménye, ő – és Bánhidi is – elnézést kért a történtekért, ami persze túlzás.

Muszáj észrevenni, mégpedig örömmel, hogy nincs semmi púder, mindenki mondja a véleményét, nem simogatják Nógrádi fejét, hogy semmi baj, majd legközelebb, mert a sport jelen idejű műfaj, hát még az olimpia. A 2022. február 11-én létező esélyt a kimagasló sikerre nem hozza vissza mindaz, ami ezután történik, holnap, fél év, egy vagy akár négy esztendő múlva. Ez valósabb teher, mint az, hogy a bírók elfogultak, tévednek, csalnak, szemet hunynak (a nem kívánt törlendő).

Őszinteségben bajnokok a srácok, ez nálam a legtöbb. Nem ér fel olimpiai arannyal, de jellemre vall, egyenes gondolkodásra, megjegyzem, a látottak mellett ezért lehetünk teljesen biztosak benne, hogy korábbi tiltakozásuk jogos. És ha már itt tartunk, a hivatalosan benyújtott petíciók is nyíltságra vallanak, mert ugyebár esély sincs, nem is volt az eredmények megváltoztatására, de látniuk kell a nem is rövid, inkább kispályás ítészeknek, hogy észrevettük, láttuk, feltűnt az elfogultságuk.

A miénket meg nem kell szégyellenünk – nagyon reméltük a címvédést.

És nagyon jó, hogy remélhettük.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Miki, Priska... Vitu? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 23:07

Láthatatlan légiós – Nagy Zsolt jegyzete

Légiósok
2026.08.02. 22:55

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57