BAKOS GÉZA 2010.04.09 10:31 Frissítve: 2015.03.31 02:09

Diego Maradona - szégyenpadon a legenda

Április 1-jétől új rovattal találkozhatnak a Nemzeti Sport Online olvasói. Sportnaptár aloldalunkon a múlt figyelemre méltó eseményeiből szemezgetünk – felhasználva a 107 éves sportnapilap, a Nemzeti Sport páratlan értéket rejtő archívumát. A napi megjelenésű Sportnaptár szerkesztői a teljesség igénye nélkül válogatják ki az elmúlt nyolcvan év legérdekesebbnek gondolt, adott napra eső történéseit, amelyek közül minden nap eggyel bővebben is foglalkoznak. A sorozat cikkeiről nap mint nap értesülhetnek az NSO Facebook- és Twitter-oldalán is.

Maradona még a csúcson... (Fotó: Action Images)
Maradona még a csúcson... (Fotó: Action Images)

Alig volt olyan szeglete a világnak 1991 áprilisában, ahol ne beszéltek volna a valaha volt talán legjobb labdarúgóról, Diego Armando Maradonáról. A Napoli klasszisánál csapata egyik márciusi bajnokija után mutatta ki a doppingvizsgálat, hogy kokaint fogyasztott, és az olasz szövetség fegyelmi bizottsága a következő hó elején hozta meg döntését: 15 hónapra eltiltották a futballtól a lejtőn ekkoriban már elinduló, egyre többször botrányba keveredő argentin csillagot – aki ezután már soha, visszatérését követően sem csillogott a régi fényében. A NS ebből az alkalomból közölt összegzést a sztár életéről és pályájáról.

Az 1960. október 30-án született Diego Maradona karrierjének sikereit és fő sarkpontjait mindenki ismeri. Még a fiatalabbak jó része is láthatta játszani, ezért a tévén és interneten felnövő ifjabb generációk lelkesen küldözgették a voksaikat, amikor a FIFA az ezredforduló táján megrendezte az Évszázad játékosa-választást. Az argentin egymaga több mint 50 százalékát gyűjtötte be a szavazatoknak, a nemzetközi szövetség pedig őt, illetve a felkért szakértők párhuzamosan megalkotott listáján élen végző Pelét hirdette ki – megosztva – a 20. század legjobbjának (a brazilt a legtöbb szurkoló már nem láthatta futballozni, ezért „hanyagolták" kissé a netes véleménynyilvánítás során).

Korszakos egyéniségről van tehát szó, akinek zűrjei és 1991-es (első) dicstelen bukása mögött leginkább az állhatott, hogy nagyon szegény családból származott, és dollármilliomossá válva nem tudott megbirkózni életkörülményeinek változásaival, illetve a rá nehezedő elvárásokkal. Utóbbiakból ugyanis volt bőven. 1984-ben szerződött Barcelonából Nápolyba, egészen 1990-ig világrekordnak számító 13 millió dollárért. E csillagászati összegért (no meg az ottani karrierje során állítólag saját magának megkeresett 30 millióért) cserébe az ő „feladata" volt örömöt csempészni a többségükben szegény délolaszok életébe, akiknek a gazdag északi klubokkal szemben nem volt túl sok részük addig labdarúgó-diadalokban.

A Napoli drukkerei nem is csalódtak Maradonában, akivel az együttes hat év alatt két olasz bajnoki címet, valamint egy-egy Olasz Kupa- és UEFA-kupa-trófeát szerzett, míg előtte hosszú évtizedekig csak két kupagyőzelem gyűlt össze. A dél-amerikai géniusz közben hazáját is boldoggá tette, hiszen 1986-ban felejthetetlen alakításai révén – például az „Isten keze" góllal és a zseniális szólójából rúgott találattal Anglia ellen, amelyek hozzásegítették a vb legjobbjának járó díj elnyeréséhez is – világbajnok lett Argentína, amelyet a legendás 10-es még négy évvel később is a döntőig tudott juttatni.  

Egy „kicsit" azonban elszállt a sikerektől a játékos, akiről Nápolyban már 1986-tól aktát vezetett a rendőrség. Voltak házasságon kívüli apasági esetei is, de komoly bajba nem ezek miatt keveredett, hanem mert hamar a helyi maffia, a camorra vonzáskörébe került, és ez bizony a kokainhoz vezető utat is megnyitotta előtte. Egyre több fegyelmi ügye lett a csapatánál, ám mivel még 1990-ben is bajnokságot nyertek, a szurkolók továbbra is elnézték neki, hogy edzeni csak „szoros kivételként" szállt be társai közé – hiszen ha pályán volt, csuda dolgokat művelt. Azon a nyáron a klubja mégis hajszál híján eladta a Marseille-nek – aztán mégsem.

1991 februárjában következett egy újabb skandalum: „Szex, drog, gólok" című cikkében egy milánói lap kábítószer-kereskedelemmel és prostituáltak futtatásával vádolta meg Maradonát. Ő nem tagadta, hogy voltak „lányok" az életében, de a kokainról hallani sem akart. A téma már kezdett elcsendesedni a bíróságon, amikor robbant a Bari elleni március 17-i találkozó kokainos doppingügye. A futballista, akit egy olasz lap januárban a leginkább utált embernek szavazott meg, sietve hazatávozott, ahol a neki örökre hálás argentinok az összes sötét dolog ellenére is áldozatként fogadták.

Eredeti történetünk itt érne véget, ha nem tudnánk, hogyan volt ezután. Letöltötte az 1992 június végéig szóló eltiltását, majd a következő idényben Sevillában szerepelt, aztán otthon, a Newell's Old Boys színeiben. Korábbi eredményeit már nem tudta megismételni, ahogy utolsó nekirugaszkodása során, a Boca Juniorsban sem. A figyelmet játékosként még egyszer hívta fel magára igazán: ott volt az 1994-es vb-n is (a negyediken egyhuzamban), lőtt egy gólt a görögöknek, két csoportmeccs után azonban el kellett hagynia a csapatát, mert ephedrin használatát mutatták ki nála. Ő ugyan cáfolta a vétkességét – állítása szerint tudtán kívül, egy energiaitallal került a szervezetébe a tiltott szer –, de nem maradhatott, Argentína pedig kiesett a nyolcaddöntőben.

Visszavonulását (1997) követően gyors hízásnak indult, az alkoholt is próbálgatta – a kokaint pedig még mindig... –, végül a számos egészségügyi problémájából való kilábaláshoz egy gyomorgyűrű felhelyezése (2005) és több elvonókúra segítette hozzá, így visszatérhetett a normál életbe. Saját tv-show-t kapott hazájában, de az igazán látványos fordulatot az hozta, amikor másfél évvel ezelőtt – mindenfajta számottevőbb edzői tapasztalat nélkül – kinevezték az argentin válogatott szövetségi kapitányává. A vb-kvalifikáció igencsak nyögvenyelősre sikerült, Maradona megítélése pedig enyhén szólva is ellentmondásos új minőségében – de az igazi vizsga a nyáron következik, Dél-Afrikában. Csak remélni tudjuk, hogy ha az albiceleste netán nem tesz eleget a (felfokozott) várakozásoknak, DunDiego nem esik vissza korábbi káros szenvedélyeinek ördögi csapdájába.

1931-ben e napon a Svájc elleni mérkőzésre készülő magyar válogatott edzőmeccset játszott a BAK TK-val, ami nem legjobbjaink jó teljesítménye miatt maradt emlékezetes, sőt. „A csapat – okosan – összeszoktató tréningnek tekintette a gyakorlatozást, nem erőlködött és nem kockáztatott". Ennek meg is lett a következménye: 3:1-re vezetett már a veterán Fogl II-t (akkoriban: Fogoly II) is felvonultató kiscsapat, amikor a bíró a kétszer félórás összecsapás második félidejének 26. percében lefújta a találkozót, mivel „a levegő már túlságosan nehéz volt, a nézőtér viselkedése teljesen ízléstelenné vált". A nézők ugyanis eleve reklamálták, hogy miért szed az MLSZ belépőket egy edzőmérkőzésre, ráadásul a pénzükért (gyerekektől is 50 fillért szedtek, ami sokakat felháborított) cserébe lanyha iramot és gyatra játékot kaptak. Folyamatosan szóltak a gúnyos bekiabálások, a közönség teljesen a válogatott ellen fordult. Ezért aztán utóbb nem csupán a játékosok nehezteltek, hanem a szaklap is, jogosnak tartva, hogy a szurkolók (Európában szerintük szokatlan mértékű) túlkapásai miatt felháborodtak az érintettek.

1961-ben e napon véget ért Pekingben az asztalitenisz-világbajnokság első fele, azaz a csapatok küzdelmei. Mindkét nemnél egy-egy európai válogatott próbálta meg feltartóztatni az ázsiai „úthengert", de egyiknek sem sikerült: a nőknél a románok, a férfiaknál pedig mi, magyarok szenvedtünk vereséget mindkét riválistól, amiért bronzérem járt. Csapatunkból meglepő módon Péterfy volt az, aki mind a leendő háromszoros egyéni világbajnok Csuang Ce-tunggal felálló Kína (1:5), mind a korábbi kétszeres egyéni vb-első Ogimura Icsiróval szereplő Japán ellen (2:5) mérkőzést fogott. A jegyzettebb versenyzők közül Berczik Zoltánnak és Rózsás Péternek ez egyszer sem sikerült, míg Sidó Ferencnek egyszer. Az aranymeccsen egyébként Kína 5:3-ra verte meg Japánt, amiért az utóbbi a női fináléban vágott vissza (3:2).

1971-ben e napon a CSZKA Moszkva férfi kosárlabdacsapata visszahódította egy évvel korábban elveszített trónját, mivel az antwerpeni BEK-döntőben 67:53-ra felülmúlta a címvédő olasz Ignis Varesét. A győztes oroszoktól Zsarmuhamedov, a hetvenes évek nagy részében Európát uraló (tíz nekifutásból tízszer döntőző!) olaszoktól pedig az Amerikából honosított Fultz dobta a legtöbb pontot. A mai sportbarátok azonban jobban ismerhetik a két gárdából Szergej Bjelov, illetve Dino Meneghin nevét. Az orosz kosaras négyszer bronzérmet, egyszer (a legendás müncheni finálé végén) aranyat ünnepelhetett az olimpiákon – és még megszámlálhatatlan vb-, illetve Eb-elsőséget is –, míg az olasz főleg klubjaiban gyűjtötte a trófeákat hosszú karrierje során, de azért egyszer Itália színeiben is csúcsra ért (1983, Eb).

1981-ben e napon kitűnően rajtolt a női Európa-bajnokság selejtezőjében a magyar női kosárlabda-válogatott: Uppsalában 89–57-re kiütötte a házigazda Svédországot. Ezt a sikert másnap a Nagy-Britannia elleni 91–55-ös diadal követte, s ezzel a mieink könnyedén harcolták ki a szeptemberi Eb-n való részvétel jogát. Más kérdés, hogy előző évi olimpiai 4. helyezettként csalódniuk kellett a kontinenstornán, hiszen nem jutottak be az elődöntőbe – eltérően a rá következő évtizedtől, amikor öt kiírásból négyszer is bronzérmesek lettek!

2001-ben e napon véget tért az NHL 2000–2001-es idényének alapszakasza. A fölényesen legjobb mutatóval az Északnyugati-csoportot megnyerő Colorado Avalanche zárt, míg legfőbb ellenlábasának a címvédő New Jersey Devils és a Detroit Red Wings ígérkezett a playoffban (így is történt: a Colorado a nagydöntőben a Devilst múlta felül aztán).

A kanadai táblázaton a Pittsburgh Penguins cseh sztárja, Jaromír Jágr végzett az élen, de kalapot illett emelni a három és fél éves kihagyás után visszatérő „Super Mario" előtt is: Lemieux december végén kapcsolódott csak be a játékba, s 43 mérkőzésen 35 gólt és 41 gólpasszt szorgoskodott össze.

(Az AHL-ben légióskodó Szuper Leventéről kevésbé felemelő hír érkezett ugyanekkor: a St. John kapujában 30 lövésből ötöt is beengedett, így a Flames 5–3-ra kikapott a Québec Citadelles-től; más kérdés, hogy a csapat így is csoportgyőztesként jutott tovább a rájátszásba.)