Barcelona: Ebben az országban semmiért is kiállítanak – Koeman

Vágólapra másolva!
2021.09.24. 07:42
null
Ronald Koemant elküldték a kispadról a Cádiz elleni meccs hajrájában (Fotó: AFP)
Annak ellenére, hogy az FC Barcelona hétfő után csütörtökön is csak döntetlenre volt képes a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban – a Granada után a Cádizzal is ikszeltek a katalánok –, Ronald Koeman vezetőedző elégedett játékosai munkájával, nem úgy a játékvezető ténykedésével…

 

„Úgy vélem, általánosságban elmondható, a csapat jól teljesített. Birtokoltuk a labdát, a meccs nagy részében jól játszottunk, de nehezen tudtunk helyzeteket alakítani – idézi a marca.com a Barcelona vezetőedzőjét, Ronald Koemant a Cádiz elleni 0–0 után. – Viszont nem panaszkodhatok a hozzáállásra, mert az utolsó percig küzdöttünk, mindent megtettünk. Nehéz meccs volt, amelyen kreativitásra lett volna szükség, de elhibáztuk az utolsó passzokat, és ha nem lősz gólt, nem nyered meg a meccset.”

„A második félidőben, amikor fáradt az ellenfél, jobbak voltunk, akkor megvoltak a helyzeteink is, de ezekkel nem éltünk, Frenkie de Jong második sárga lapja és kiállítása pedig bonyolította a helyzetünket. Győzelmekre van szükségünk, a csapat meg is érdemelné, de ma nem sikerült, remélem, vasárnap nyerünk” – tekintett előre Koeman a Levante elleni meccsre, majd azt is elmondta, miért kapott a meccs végén ő is piros lapot Del Cerro Grande játékvezetőtől.

„Ebben az országban semmiért is kiállítanak. Mindenki látta, hogy két labda van a pályán, kivéve a játékvezetőt. Elmondtam a negyedik játékvezetőnek is, hogy két labda volt a pályán, de itt semmiért is kiállítanak” – mondta feszülten Koeman, aki a klub és saját jelenlegi helyzetére, illetve arra, beszélt-e mostanában Joan Laporta elnökkel, csak röviden reagált.

„Mindig minden meccsen meg kell próbálni győzni, meg kell próbálni címeket nyerni, de realistának kell maradnunk, látva a hiányosságokat. Az elnök itt volt a szállodánkban, üdvözöltük egymást. Ha a klub beszélni akar velem, a következő napokban lesz erre lehetőség…”

A vezetőedző mellett Gerard Piqué is értékelt a cádizi iksz után.

„A meccs elején nem írtuk volna alá a döntetlent, győzni jöttünk. Az első félidőben gyengébben teljesítettünk, mint a másodikban, de Frenkie kiállítása mindent megváltoztatott, tíz emberrel kellett játszanunk a végén, büszke vagyok a csapat hozzáállására. A sorsolás nem kedvező nekünk, de sürgősen nyernünk kell. Nem értem a versenynaptárunkat, miért kellett hétfőn játszanunk. A játékvezető tévedhet, de ilyen naptárt hogy lehet készíteni? Hétfőn játszottunk, aztán csütörtökön, kevesebb mint 72 óra múlva jön a következő meccs, utána meg a Bajnokok Ligája, a játékosok is emberek.”

A két együttes 27. alkalommal találkozott egymással és először játszott gól nélküli döntetlent. A Cádiznak legutóbb 1991-ben volt kapott gól nélküli mérkőzése a Barcelona ellen, azon a 4–0-ra megnyert találkozón Szendrei József védte az andalúziai csapat kapuját.

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ
Cádiz–FC Barcelona 0–0
Cádiz,
Nuevo Mirandilla, 12 180 néző. V: Del Cerro Grande
Cádiz:
J. Ledesma – Carcelén (Akapo, 78.), Chust, Harojan, Espino – Á. Jiménez (Salvi Sánchez, a szünetben), Alarcón, Fali (Jönsson, 40.), Arzamendia (A. Perea, 57.) – Sobrino, Negredo (Choco Lozano, 57.). Vezetőedző: Álvaro Cervera
Barcelona:
Ter Stegen – Mingueza, R. Araújo, Piqué, Dest (Puig, 80.) – Gavi (Nico González, 73.), S. Busquets, F. de Jong – Demir (S. Roberto, a szünetben), L. de Jong (Coutinho, 68.), Depay. Vezetőedző: Ronald Koeman
Kiállítva:
F. de Jong (65.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 6 5 1 21–8 +13 16
2. Atlético Madrid 6 4 2 9–5 +4 14
3. Real Sociedad 6 4 1 1 9–6 +3 13
4. Sevilla 5 3 2 8–2 +6 11
5. Valencia 6 3 1 2 11–7 +4 10
6. Rayo Vallecano 6 3 1 2 10–6 +4 10
7. Barcelona 5 2 3 8–5 +3 9
8. Betis 6 2 3 1 9–7 +2 9
9. Athletic Bilbao 6 2 3 1 5–3 +2 9
10. Osasuna 6 2 2 2 7–9 –2 8
11. Mallorca 6 2 2 2 4–9 –5 8
12. Villarreal 5 1 4 6–3 +3 7
13. Espanyol 6 1 3 2 4–5 –1 6
14. Cádiz 6 1 3 2 6–8 –2 6
15. Elche 6 1 3 2 4–7 –3 6
16. Levante 6 4 2 6–9 –3 4
17. Celta Vigo 6 1 1 4 6–10 –4 4
18. Granada 6 3 3 5–11 –6 3
19. Getafe 6 6 2–10 –8 0
20. Alavés 5 5 1–11 –10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik